KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Országos tisztifőorvos: elemi erővel tombol a járvány

Országos tisztifőorvos: elemi erővel tombol a járvány

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elemi erővel tombol a járvány Magyarországon és Európa-szerte, aminek a brit vírusvariáns az oka – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

Müller Cecília úgy fogalmazott: teljessé vált a koronavírus angol mutációjának jelenléte az országban, vagyis a mintákból javarészt ezt a mutációt mutatják ki, és alig pár százalékban a cseh és egyéb mutációkat.

Ezt azt jelenti – mondta -, hogy a brit variáns szaknyelven „kiválasztódott”, és erre csak azon vírustörzsek képesek, amelyek erőteljesebben fertőznek, a túlélésre jobban képesek.

A szakember idézett egy, a Nature szaklapban megjelent tanulmányt, amelyben tavaly novembertől idén februárig kétmillió fertőzöttet vizsgálva elemezték a vírus viselkedését. Azt találták, hogy a brit variáns nemcsak sokkal fertőzőképesebb, hanem sokkal súlyosabb megbetegedéseket is képes okozni, 55 százalékkal magasabb halálozási aránnyal.

E kutatás szerint míg a pandémia kezdetén az ismert fertőző törzsben megbetegedettek közül ezer 60 év körüli emberből hatan hunytak el, ez a szám az angol variáns esetében kilencre emelkedik a fertőzést követő négy héten belül.

Müller Cecília kiemelte, a védekezés két legfontosabb eleme a higiénés és járványügyi szabályok betartása és a védőoltások felvétele. „Minél többen válunk ellenállóvá a vírussal szemben a védőoltások révén, annál inkább megakadályozható a víruscirkuláció” – fogalmazott.

A beoltott idősek is vigyázzanak, tartsák be a szabályokat! – kérte. A védettek vigyázzanak a még fogékonyakra, az idősek a fiatalokra, a fiatalok pedig az idősekre – emelte ki, mondván: a védőoltás sem ad százszázalékos biztonságot, de megvéd a betegség súlyos lefolyásától, az esetleges halálos kimeneteltől.

Elmondta, hogy eddig 1,636 millió ember kapott védőoltást, közülük 481 820-an a második oltáson is túl vannak. „Mindez nem elég, még messze vagyunk attól, hogy a népesség szintjén értékeljük a védettséget” – fogalmazott.

Közölte, a 65 év felettiek 65 százalékát beoltották már, de ismét levelet ír ennek a korosztálynak, hogy aki még nem tette, az akár levélben, akár az interneten, de regisztráljon a védőoltásra.

Ez is érdekelheti:  Ukrajnában már lőnek a "toborzók" az ellenálló mozgósítottakra

Kedden 167 310 adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra, amelyeket az oltópontokon használnak fel, és estére újabb 180 ezer Szputnyik vakcinát várnak, amely a már korábban leszállított 180 ezer adag második dózisa lesz – ismertette.

A tisztifőorvos arra kérte az oltásra várókat, hogy ne válogassanak a vakcinák között, mert „minden Magyarországra érkező oltóanyag hatásos és biztonságos”.

A járványügyi adatokat ismertetve elmondta, 5481 új fertőzöttet regisztráltak, 252-en elhunytak hétfőn. Kórházban 11 873-an vannak a fertőzéssel összefüggésben, közülük 1389-en szorulnak lélegeztetőgépre. Sokan közülük fiatalok, és vannak olyanok, akiknek nincs semmilyen alapbetegségük – emelte ki.

„Ezek nagyon magas számok” – mondta, hozzátéve, óriási az egészségügyi ellátók terhelése, minden munkaerőre, „szorgos kézre”, szaktudásra szükség van, ezért kezdték meg az önkéntesek toborzását.

Emberfeletti küzdelmet folytat mindenki: az ellátók, a mentők, a népegészségügyi szakemberek, a katonák, a rendőrök, és a kormányzat is nagy erőfeszítéseket tesz, hogy gyorsan nagy mennyiségű vakcina érkezzen az országba – hangoztatta az országos tisztifőorvos.

Kérdésre válaszolva elmondta: a járvány kezdete óta az összes igazolt fertőzött 1,4 százaléka volt egészségügyi dolgozó, jelenleg 285 aktív fertőzöttről tudnak ebből a körből. Jelezte, jó döntésnek bizonyult, hogy az egészségügyben dolgozók kaptak első körben oltást.

A játszóterek üzemeltetőitől azt kérte, fertőtlenítsék a játszószereket, a homokozó homokját cseréljék ki, és forgassák át minél többször. Kitért arra is, hogy a játszótereken nehéz a távolságtartás, ezért mindenképpen csak egészséges gyerek és felnőtt menjen oda.

MTI

Kiemelt kép: koronavirus.gov.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük