KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Oroszország figyelmezteti az USA-t, a NATO-t és Ukrajnát Transznisztria miatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Moszkva kijelentette, hogy válaszolni fog Kijev bármilyen „provokációjára”, amit a moldovai szakadár régióban lévő orosz békefenntartók ellen elkövet.

Ukrajna vagy a Nyugat minden olyan intézkedése, amely fenyegetést jelent az orosz békefenntartókra vagy a Dnyeszteren túli Moldovában tartózkodó orosz állampolgárokra, Oroszország elleni támadásnak minősül – közölte az ország külügyminisztériuma, ugyanakkor figyelmeztette Kijevet és nyugati támogatóit, hogy ne próbálkozzanak ott „provokációk” végrehajtásával.

Az orosz külügy pénteken kiadott közleményében az ország védelmi minisztériumának információit idézték, amelyek szerint Ukrajna jelentős számú katonaságot, valamint haditechnikai eszközöket és tüzérséget vont össze a Dnyeszteren túli határán. Ennek fényében Moszkva óva intette

„az Egyesült Államokat, a NATO-tagállamokat és ukrán alárendeltjeiket minden további kalandos lépéstől”.

Bár Oroszország a kérdések megoldásának „politikai-diplomáciai” módozatait részesíti előnyben,

„senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy az orosz fegyveres erők megfelelően fognak reagálni a kijevi rezsim bármilyen provokációjára”

– áll a közleményben.

Moszkva hangsúlyozta, hogy eltökélt szándéka, megvédeni a Moldovától elszakadt régióban állomásozó állampolgárait, békefenntartóit és katonai személyzetét. A nemzetközi jog szerint minden, a biztonságukat veszélyeztető cselekményt az Orosz Föderáció elleni támadásnak kell tekinteni.

Az ukrán hadsereg felvonulásáról szóló jelentést az ország Dnyeszteren túli határa mentén az orosz védelmi minisztérium közölte csütörtökön.

A Dnyeszter folyó bal partján fekvő terület az 1990-es évek elején, nem sokkal a Szovjetunió összeomlása után kikiáltotta függetlenségét Moldovától. Mintegy 1100 orosz katona állomásozik Transznisztriában békefenntartóként, hogy felügyeljék a moldovai és a helyi erők közötti 1992-es tűzszünetet.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt kép: ukrán katonák a harckocsin. © Juan BARRETO / AFP

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Orosz Védelmi Minisztérium: A kijevi rezsim fegyveres provokációra készül Transznisztria ellen

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük