KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Oroszország „ejtette” Iránt – nézetkülönbségek az orosz hatalmi eliten belül

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Oroszország elnöki rendelettel megtiltotta az S-300-as védelmi rakéták szállítását Iránnak, amire eredetileg megállapodás létezett a két ország között. A rendelet tartalma, valamint időzítése és körülményei egyértelművé teszik, hogy Oroszország cserben hagyta szövetségesét, amely így ki van szolgáltatva Amerika és Izrael hatalmas arzenáljának. A Geopolitikai Problémák Intézetének igazgatója, Ivasov tábornok szerint hazája az US-NATO-Israel szövetség oldalára lépett.

Államelnök Medvegyev szeptember 22-én hozott rendelete véget vetett a találgatásoknak, hogy vajon mennyire kötelezik Oroszországot a legújabb ENSZ szankciók. Oroszország (és Kína) lépése már akkor meglepetést keltett és egyértelműnek látszott, de az orosz külügyminiszter Lavrov úgy nyilatkozott, hogy az a védelmi eszközökre nem vonatkozik. A szankciók megszavazása és a külügyminiszter nyilatkozata világossá teszik, hogy az orosz hatalmi eliten belül erős nézetkülönbségek vannak Iránt illetően. Ezt támasztja alá Ivasov tábornok néhány nappal ezelőtt megjelent cikke is a Global Research hasábjain, aki szerint az, hogy Oroszország a Biztonsági Tanácsban már évek óta segédkezik az amerikai agresszió előkészítéséhez, holott Irán többször felajánlotta közreműködését az arab államok többségével együtt a Közel Kelet atommentes övezetté való megszervezésében, annak köszönhető, hogy az orosz hatalmi elit egy lényeges része nem tekinti – Vlagyimir Putyin szavaival – geopolitikai katasztrófának s Szovjetunió szétesését. Ivasov tábornok az orosz „Korunk Fejlődésének Intézete” főnökének, Yvor Yurgens-nek a szavait idézi, aki egy orosz-amerikai kerekasztal konferencián a Nixon Center-ben július 28-án úgy nyilatkozott, hogy akik így gondolkodnak, azoknak az a célja, hogy Oroszországot az euroatlanti biztonsági struktúrákba, lehetőleg a NATO-ba is integrálják. Yurgens dicsérte az orosz védelmi miniszter, Serdzsukov reformjait, ami szerint Oroszország a jövőben fegyvereinek és felszerelésének 30 százalékát Izraelből és a NATO országokból szerzi be. Egy másik orosz résztvevő, V. Dvorkin tábornok, aki nemrég hivatalosan Izraelben járt, sürgette az amerikai szenátorokat, hogy járuljanak hozzá Irán megtámadásához oly gyorsan, amint csak lehet, és még egy komputer modellt is bemutatott amerikai partnereinek a konfliktusról.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Medvegyev rendeletének időzítése is sokatmondó. Ugyanis röviddel az ENSZ közgyűlés előtt történt, ahol az iráni elnök igencsak kutyaszorítóba vonhatta volna Obama elnököt, akit nyílt vitára szólított fel. Obama így egy kényes pillanatban segítséget kapott az „international community” megbízható tagjává váló Oroszországtól. Ahmadinezsád ENSZ közgyűlés előtti beszédét, amiről Washington talpnyalói együttesen kivonultak, ismét durván elferdítette a nyugati média. Két évvel ezelőtt azt akasztották az iráni elnök nyakába, hogy Izrael megsemmisítéséről beszélt, holott csak az akkori izraeli kormányról mondta ezt, most pedig azt rótták fel neki megbocsáthatatlan bűnként (sic!), hogy 2001 szeptember 11-et az US-kormány manipulációjának nevezte, holott csak a tornyok megsemmisülésével kapcsolatos teóriákat sorolta fel és egy ENSZ vizsgálóbizottság felállítását javasolta.

Oroszország és Izrael hadügyminiszterei, Szerdzsukov és Barak szeptember 6-án aláírták a két ország első katonai együttműködésről szóló megállapodását, amely még kölcsönös információcserét is tartalmaz. A jövőben tehát az arab országok nem bízhatnak többet orosz partnerükben. De ezek után nem bízhatnak benne az SCO országok (a Shangháji Együttműködés Szervezete) sem. Washington sikeresen alkalmazta a szalámi taktikát, s kérdés, hogy Kína még meddig tud ellenállni, azaz csak kimaradni az új „Szent Szövetségből”. Habár Oroszország újjáalakulásától kezdve igyekezett Izrael kedvében járni, ilyen intenzív közeledése Izraelhez annál is inkább meglepő, hogy nyílt titok, hogy 2008-ban Izrael állt a grúz agresszió mögött. Egy Irán elleni háború esetén Oroszország számára az egyetlen pozitívumot a várható olaj- és gázáremelkedés jelentené. Saját jelentős számú muszlim lakosságát is csak maga ellen hergelné. Mégis, Ivasov tábornok szerint „Moszkva számára nem létezik olyan áldozat, ami túl nagy lenne a judeo-atlanti civilizációba való belépőjegy megfizetéséhez”.

Mindez rendkívüli mértékben növeli majd a feszültséget és a bizonytalanságot. Nem utolsó sorban térségünkben is. Közismert, hogy bár Izrael éppúgy érdekelt Irán megtámadásában mint az Egyesült Államok, de tudja, hogy a tűz, amellyel játszik, őt is megégetheti és ezért egy póthazát is biztosítani akar magának (azaz valószínűleg jómódú polgárainak), elsősorban nálunk. Ez ráadásul összecseng Amerika érdekeivel is, hiszen mint „big Zbig” (Zbigniew Brzezinski), a háttérhatalom fő stratégája, „a nagy sakktábla” című könyvében a híres angol geopolitikus Halford Mackinder nyomán kifejtette; “Aki Kelet Europát uralja, uralja a Központot; Aki uralja a Központot, uralja a Világszigetet; Aki uralja a Világszigetet, uralja a Világot.”

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Oroszország „ejtette” Iránt – nézetkülönbségek az orosz hatalmi eliten belül

  1. Jöjjenek csak a zsidók ide Izraelből, szerintem nagy vérengzés lesz. Ismerem az ősi magyar virtust, és önfeláldozást. Ha egy magyar magával visz jó pár betolakodót, előbb utóbb a saját belüket maguk után húzva fog a többi, hason csúszva menekülni a mi szent hazánkból. Ezek már teleszarták az egész világot, és Magyarországon akarják a legnagyobb rakást lerakni? A magyarok Istenére esküszünk…és őseink akaratára, hogy itt nem fognak talmudista patkányok dőzsölni. Irán a szövetségesünknek kell, hogy legyen, a hazafias szervezeteknek mindenképp a tudomásukra kell hoznia az iráni nép számára, hogy küzdelmükben osztozik a magyar nemzet.

  2. Nagyon érdekes. Félve, de „vártam” már ezt a hírt.
    Azt hiszem tavaly valamikor Teréz anya halála előtti, lediktált látomásában olvastam erről. Akkor nagyon meglepett!
    Azóta külön figyelmet fordítottam ennek a kapcsolatra, de eddig mindig visszatáncoltak az oroszok Irán mellé.
    Sajnálatos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük