Dohán Mihály: Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és a többiek (11. rész)


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Tálib harcosok Afganisztánban
Tálib harcosok Afganisztánban

Miközben a nagy, nemzetközi, tőkés vállalatok mindenütt kutatási, fúrási koncessziókra kötöttek szerződéseket, egy nem túl jelentékeny, ezért mozgékony és mások érdekeit is felfogni képes argentin vállalkozás, a Bridas Corporation, nyilván a helyiek számára is kedvező feltételeket kínálva, megszerezte a jogot egy Turkmenisztántól Afganisztánon és Pakisztánon keresztül az óceánig vezető gáz- és olajvezeték építésére. Mire az angolszász óriások észbe kaptak, a Bridas minden szükséges szerződést megkötött.

Mit lehet ilyenkor tenni? Nem marad más hátra, mint a szokásos izomagyú, angolszász megoldás, az erőfölénnyel való visszaélés, amit szemérmesen erőpolitikának neveznek. Politika? Ez olyan, mint amikor az amerikaiak “újbeszél” nyelven a kínvallatást “bővített kikérdezési technikának” nevezik.

Az USA nyomásgyakorlással, vesztegetéssel, ígérgetéssel, hazudozással elérte, hogy az érdekeltek elálljanak a Bridas-szal kötött szerződésektől, sőt, a türkmén kormány részvételével pert indítottak a Bridas ellen, amelyet az több éves pereskedés után végül megnyert az amerikai választott bíróságnál, majd a Legfelső Bíróságnál is. Ott még nem teljesen állnak a bíróságok a pénzhatalom uralma alatt. Az amerikaiak ezalatt lázasan tárgyaltak az afganisztáni távvezeték megépítéséről. A Taliban képviselőit meghívták az USA-ba, de hiába. Nem tudtak megállapodni. “Ennek a fő oka az volt” – olvasom -, “hogy Bush és a nagy olajcégek ügynökei állandóan emelték a tétet a kereskedelemben meglehetősen járatlan Talibán képviselők előtt. Megfélemlítéssel, ígérgetéssel és fenyegetéssel szórakoztak, és könyörtelenül folytatták az “itt a piros, hol a piros” taktikát. A Talibán tárgyalói érthetően elvesztették az ügy iránti bizalmukat és egyre kevésbé hittek abban, hogy jó szándékkal kezelik őket. Végül augusztus elején a Bush kormány és az olajcégek rohamosztagai bejelentették a Talibánnak az ultimátumot: “Vagy elfogadjátok az ajánlatunk aranyszőnyegét, vagy bombaszőnyegben lesz a részetek.” Az amerikaiakat ismerve az én értelmezésemben az “aranyszőnyeg” nem az afgán népnek, hanem csak a Talibán vezetőknek szólt, amit azok, mint hithű muszlimok, nem fogadtak el. Ebben megerősít az UNOCAL elnökhelyettesének, egy bizonyos Thatchernek a nyilatkozata: “Néhányuk nem értette meg, hogy mi a haszonvezérelt cselekvés. Nevelnünk kellett őket.” Igen! Nem Qrcsány volt a tárgyaló felük, akinek a személyes haszonvezérelt cselekvés a kisujjában van, aki álmában is úgy cselekszik, hanem egy hülye muszlim, akit Lendvai Ildikó tanítása még nem emelt ki a sötét középkorból ebbe a felvilágosult, szép, új világba, és aki ezért még képes a középkori, fundamentalista erkölcsét belekeverni a politikába, és – a barom – nem hagyja megvesztegetni magát a népe rovására. Micsoda sötétség! Csoda, hogy nem sikerült a “nevelés”? Nagyon-nagyon fundamentalisták azok a tálibok! Semmi rugalmasság!

A tárgyalások ideje alatt alatt Bush – szigorúan az “amerikai értékek” talaján – leállította az FBI és egyéb szervek terrorizmussal kapcsolatos nyomozását, sőt magát Bin Ladent sem keresték. Mindezek elleni tiltakozásképp az FBI igazgatóhelyettese, John O’Neill lemondott a tisztségéről.

Érdekes, hogy a Talibánnal folytatott üzleti tárgyalások befejezésének az okát ezután a nyugati sajtó abban látta, illetőleg azzal etette az amerikai birkákat, hogy a muszlim fundamentalista társaság nem volt kóser tárgyaló fél egy demokratikus jogállam számára, különösen a nők jogfosztása miatt, és ezért hagyták faképnél őket. Azt nem teszik hozzá, hogy mindezt a tárgyalások alatt is tudták, de az igazi bűnük csak-csak az volt, hogy megvesztegethetetlennek bizonyultak.

“Savanyú a szőlő, nem érdemes leszedni” – mondta Aesopus rókája, amikor nem tudta elérni!

És csodák csodája, alig egy hónappal az USA-Talibán tárgyalások zátonyra futása után megtörtént a várva várt csoda: összedűlt a két new yorki torony, majd néhány órás habozás után egy harmadik, lukratívan biztosított épület is követte a példát anélkül, hogy bármi belecsapódott volna, tehát nyilván önszántából. Talán szolidaritásból. Nagyszerű! Netanyahu elégedetten dörzsölgeti a kezét, az USA pedig jogos felháborodásában azonnal megkezdheti Afganisztán szőnyegbombázását, hogy az amerikai szabadság és demokrácia áldásaiban részesítse a szovjet támadás alatt oly sokat szenvedett afgán népet! Arról nem is beszélve, hogy a március elején teljesen véletlenül és minden hátsó gondolat nélkül, csak mindennapi, rutinszerű gyakorlatok részeként megkezdett katonai felkészülés az Afganisztán elleni háborúra nem vált fölösleges pénzkidobássá. (http://www.rense.com/general68/hands.htm)

És az amerikai hősök elindultak, hogy megszabadítsák az afgán nőket a csadortól, és hát … igen, a melltartójuktól és az életüktől is, ha úgy hozta a sors. Mert kötelességüknek érzik az amerikai értékek terjesztését. Ha nincs más mód, erővel is.

Az agymosás hatékonyságára jó példa Matolcsy Györgynek, az Orbán kormány gazdasági miniszterének az alábbi megállapítása: “Az USA nem katonai, hanem kereskedő, üzleti, pénzügyi hatalomként terjesztette ki befolyását az egész világra. Kezdettől kereskedni és befektetni kívánt, új piacokat szerezni. Nem tudott korlátlanul terjeszkedni, amíg zárt birodalmak, befelé forduló rendszerek működtek a világban, ezért a politikai és a piaci szabadság, a “nyitott társadalom” (nem soros György jut erről az eszükbe?) egyszerre a fő értéke és érdeke. Az a szabadság, amely akár erővel is felnyitja a zárt rendszereket, és ez által létre jöhet a szabad kereskedelem, az árúk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása.” Matolcsy az agymosás eredményezte szelektív amnézia hatására csak arról az apróságról feledkezett meg, hogy az “amerikai szabadság nem katonai hatalomként” százezer tonnákban mért nem katonai, hanem békés és gazdasági bombamennyiségekkel és milliók nem katonai, hanem békés és gazdasági legyilkolásával “töri fel a zárt rendszereket”. Elfelejtette, hogy Amerika nem hagyta abba a II. világháborút, és azóta a második világháborúban összesen ledobott bombamennyiség többszörösét szórta le 24 vagy 25 országra. Ezt nevezi Matolcsy úr a “zárt rendszereket nemkatonai eszközökkel feltörő szabadságnak”. Továbbá nem a szabad kereskedelmet, nem az árúk és szolgáltatások szabad áramlását valósítja meg, hanem a legdurvább monopolkapitalizmust. Hogy mindenütt támogatja az őt kiszolgáló diktátorokat, ameddig az érdekében áll, majd ha azok teljesítették a feladatukat, és már kényelmetlenek a számára, vagy már nincs rájuk szüksége, mert megtörtént az ország “strukturális átalakítása”, akkor a demokrácia nevében likvidálja őket. Az egészben az a figyelemre méltó, hogy ezt, az 50-es évek brossuráinak az emlékét idéző szöveget a magát nemzetinek mondó Orbán kormány egyik minisztere írta. (Matolcsy György: Gyógyító és gyógyuló Magyarország, a Jobbközép arányok c. kötetből, Kairos, 2002.) Pedig a sajátos amerikai erkölcsi primitívség miatt az amerikaiak még hencegni is szeretnek a bűneikkel. Az amerikai politikát meghatározó szemléletet tökéletesen és máig érvényesen jellemezte egy Poultnex Bigelow nevű amerikai újságíró a 19. sz. végén: “…nekünk az egész földkerekség kell, mert okosabbak és vállalkozóbb kedvűek vagyunk mindenkinél. Kiirtottuk a vörös bőrű indiánokat, s ezzel figyelemre-méltó példát adtunk, hogy a legéletképesebb marad meg.” (Ez sem rasszizmus ám, legfeljebb szociáldarwinizmus!) “A spanyol-amerikai háborúval ezt az eszmét bevertük az európai népek fejébe is. Az egész világ piacaira szükségünk van.” Annyi változott azóta, hogy két világháborúval és millió egyéb háború “nem katonai eszközével” még jobban beverték ezt az eszmét a fejünkbe.

Micsoda nagyképű ködösítésnek látszik Matolcsy szövege Israel Shamir szavainak a tükrében:

„Ha nem tetszett neked, hogy olajért megyünk háborúba, akkor az emberi jogokért fogunk. A végeredmény mindig ugyanaz, csak a magyarázat más: azért támadjuk-e meg Afganisztánt, mert nagyon megfelel az olajvezetékek számára, vagy azért, mert jó helyen fekszik egy Irán elleni támadáshoz, vagy azért, mert roszul bánnak az asszonynéppel, vagy csak azért, mert ott vannak; akárhogy is, de megtámadjuk őket.” Vagyis akár van sapka a nyuszika fején, akár nincs, a farkas megveri. Ez az USA-nak a „nyugati értékek” talaján álló külpolitikája.

Ezért van az, hogy amíg az orosz katona barbár módom megerőszakol egy nőt, addig az amerikai felszabadítja a férje szexuális rabszolgaságából és emancipálja. Még akkor is így van, ha az illető történetesen kiskorú, és ha utána nem csak őt, hanem az egész családját megölik, és utána a csoportosan elkövetett felszabadításban részesített kislányt pokrócba csavarva, benzinnel leöntve felgyújtják a “szabadságnak, demokráciának és békének önzetlenül elkötelezett amerikai egyenruhások”. Ez igaz történet! Mivel a világlapok megírták, kénytelenek voltak bírósági cirkuszt rendezni az ügyből. Persze, az amerikai bíróság úgy büntette meg a tetteseket, mint a miénk a cigánybűnözőket. És még ilyen tettek esetén sem vonatkoznak rájuk az általuk megszállt, de természetesen “független, szabad, demokratikus és szuverén” állam törvényei. Kérem, ez Amerika! A barbár angolszász, vagy transzatlanti horda! Nem? Ne vegyék rossz néven, de valahogy nem igazán az álmaim országa. Biztosan régimódi vagyok. Mióta közelebbről megismerkedtem vele, csak hányingert vált ki belőlem.

Képzelem, hogy az orosz vezérkarban milyen harsány volt a jogosan kárörvenső röhögés, amikor értesültek a “hadsereg főparancsnok” (generalisszimusz?) és “háborús elnök” (az a hülye így nevezi magát: war president) “zsenilis” kezdeményezéséről. Biztos vagyok benne, hogy több “sztogrammal” (száz gramm, azaz egy deci vodka) is koccintottak egymás után az amerikaiak afganisztáni támadásának az örömhírére. Nem hiszem, hogy korábban föl mertek volna tételezni akkora ostobaságot az USA vezetőiről, hogy látván az amerikainál lényegesen keményebb, igénytelenebb és nélkülözésekhez szokottabb legényekből álló szovjet hadsereg kudarcát, képesek lesznek Afganisztán megtámadására. Mindemellett a szovjet hadseregnek még az az előnye is megvolt, hogy rengeteg, az Afganisztánnal határos köztársaságokban született katonája tudott szót érteni az ellenséggel, mert a határok ott sem jelentenek nemzetiségi választóvonalat. Ez korántsem mondható el az amerikaiakról, akik szerint az ellenségnek kötelező volna angolul beszélni. Ahol – mint idéztem – egyesek programba veszik, hogy az amerikai fiatalok ne lopják egyetlen életük értékes napjait nyelvtanulással, mégpedig a „versenyképességük megőrzése” érdekében. Hát most bemutathatják a „versenyképességüket” az afgán hadszíntéren.

“Imperial hybris”?

Afganisztán megtámadásának a geostratégiai baromságát az oroszok legnagyobb örömére még tovább fokozták az Irak ellen indított második háborúval. Igaz, hogy akit az Isten meg akar büntetni, annak először elveszi az eszét. Bár lehet, hogy esetünkben nem volt erre szükség, mert nem volt mit elvenni. Szerintem az orosz főtisztek az elképedéstől először nem akartak hinni a fülüknek, hanem valami buta ugratásra gondoltak a hír hallatán, de miután meggyőződtek róla, hogy a hír igaz, legalább olyan elégedetten dörzsölgették a kezüket, mint Netanyahu a new yorki merénylet után, és türelmesen várták, hogy a bushi politika gyümölcseit learassák. Igazuk lett. Már kaszálnak. Ők tapasztalatból tudták, hogy mit jelent Afganisztánban háborút viselni. Azt is tudták, hogy az amerikai hadsereg semmi másra nem alkalmas, mint bombák hajigálására 10 ezer méter magasból, rakéták lövöldözésére, fegyvertelen, megkötözött emberek kínvallatására és civilek terrorizálására. Körülbelül ez a professzionális amerikai hadsereg hadtudománya és harckészsége. Mondják, milyen katonákat nevelhet egy olyan hadsereg, amelynek a katonái, mielőtt leülnek ebédelni, nem „jó étvágyat” kívánnak, hanem azt kiáltják, hogy : “Ölj! Ölj! Ölj!”? Nálunk most divat az orosz hadsereg brutalitásáról beszélni. Nem védem őket: szörnyűek voltak, ugyanakkor – legalábbis az én családomnak – kellemes tapasztalataik is voltak velük. Egyesekkel. De ehhez mit szólnak? Ez nem a háború öldöklése közben van így, hanem békeidőben, otthon Amerikában. A kantinban! Amikor egy amerikai lapban olvastam, csak hápogtam. Ha nem ott olvastam volna, azt mondtam volna, hogy rosszindulatú rágalom. Már tudom, hogy ez a három szó fejezi ki legjobban az “amerikai küldetést”, és foglalja össze a legtömörebben a sokat emlegetett “amerikai értékeket”. Hát most ez az “Ölj! Ölj! Ölj!” hadsereg garázdálkodik Afganisztánban, viszi oda a szabadságot és a demokráciát, a nőknek meg a szexuális felszabadítást, akárhogy is tiltakoznak ellene. Mert ha valahol az amerikai hadsereg megjelenik, “az a heroin és a prostitúció nagy napja”. (Ezt Israel Shamirtól plagizáltam.) Miután a Taliban kiirtotta a heroint Afganisztánból, a CIA beindította a termelést, hogy annak a jövedelméből pénzeljék a “műveleteiket”. Az orosz vezérkar persze pontosan tudta, hogy ez fog történni, és a politikusaik ennek tudatában láttak neki Közép-Ázsia tudatos és nagyon okosan elvégzett visszahódításának. Ebben, mint látni fogjuk, nem a kapzsiság és birodalmi önteltség vezette őket, aminek az lett az eredménye, hogy az üzlettársaikat is elégedettséggel töltötték el az eredmények. Magyarán: komoly házassági ajánlattal csábították el őket a “intenesönöl kommjuniti” aranyifjaitól, az angolszász szépfiúktól, akik csak “azt” akarnak, aztán angolosan lelépnek a hölgy pénztárcájával és ékszereivel együtt.

Úgy tűnik, hogy nagyon szoros és tartós együttműködésnek vetették meg a kölcsönös érdekeket gondosan figyelembe vevő alapjait. Ez felér az USA-nak és az EU-nak adott megrendítő erejű, ha nem padlóra küldő ütéssel. Már biztos, hogy Európa olaj- és gázcsapja az oroszok kezében van. Ezért, és Bush ostoba háborúi miatt tehetik meg az oroszok, hogy komolyságot tettetve mosolyognak az orruk alatt Bush átkozódásán, és még a Busht mozgató pénzhatalom előtt a legjobban megalázkodó Merkel is – bár nagyon finoman – mérsékletre intette a habzó szájjal tajtékzó amerikai külügyminisztert. Ironikus, hogy ezt a helyzetet bizonyos mértékig azzal ellensúlyozhatná az EU, ha Iránt levennék a lator államok jegyzékéről, és békében hagynák az atomprogramját. Mert akkor a Nabucco terv (ld. később) feléleszthető volna. Ehhez azonban az USA-val és Izraellel kéne szembeszállnia. Úgy tűnik, igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy az USA Irak elleni háborújának nem Izrael, hanem Irán lesz az igazi haszonélvezője a térségben. A többi nyertesről, Oroszország, Kína, esetleg Pakisztán és India, nem is beszélve. Most főhet a feje az EU stratégáknak. Hadd főjön! Én legalább olyan elégedetten dörzsölgetem a kezeimet, mint Netanyahu a WTC elleni támadás után. Örülök, ha a gazemberek zavarban vannak. Már csak azért is, mert a magyar közmondás szerint “ahol kettő civakodik, vígan nevet(hetne) a harmadik”, ha nem olyan senkiházik vezetik, mint minket.

Folytatjuk…

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Zsidó újév a Deák téri metróban (videó) – Megkezdődött Budapest elfoglalása?
A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete elnökének nyílt levele Sólyom Lászlóhoz
Siklósi András: Egyházról, hitről, magyarságról – a Katolikus Püspöki Konferencia körlevele kapcsán
Close