KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orosz szakértők szerint a koronavírust mesterségesen állították elő – Újabb adatok az amerikaiak ukrajnai biológiai tevékenységéről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Orosz szakértők szerint a koronavírust mesterségesen állították elő – mondta Igor Kirillov altábornagy, az orosz nukleáris, biológiai és vegyvédelmi csapatok főnöke csütörtökön tartott tájékoztatóján. A tábornok újabb adatokat tárt a nyilvánosság elé az amerikai gyógyszeripari monopóliumok (Big Pharma) és a Pentagon Ukrajnában üzemeltetett biológiai laboratóriumainak tevékenységéről.

Az orosz szakemberek szerint a vírus mesterséges keletkezésére utal génjeinek jellegtelen változékonysága, az elhalálozásban és a fertőzőképességben mutatkozó számos jelentős eltérés, az egyenetlen földrajzi terjedés és a járványfolyamat egészének kiszámíthatatlansága.

„Mindez azt a benyomást kelti, hogy a világjárványt mesterségesen táplálják a vírus új változatainak beültetésével egy-egy adott régióba, dacára a megfékezésére és a betegek izolálására tett erőfeszítéseknek” – mondta Kirillov.

Az ukrán hadsereg orosz hadifogságba esett katonáinak vérleleteiből megállapították, hogy 20 százalékuk nyugati-nílusi lázzal fertőzött, 4 százalékuk esetében pedig a láz veseelégtelenséggel párosult. Az agyhártya- és agyvelőgyulladást is előidézhető kórokozót moszkitók, bizonyos fajta tetvek terjesztik, a madarak és a rágcsálók pedig természetes vírusgazdának számítanak.

Kirillov elmondta: a mintavételekből megállapították, hogy a katonák vére korábban magas koncentrációjú antibiotikum és immunológiai markereket tartalmazott. Ez a vese-szindrómás láz és a nyugat-nílusi láz kórokozóival való érintkezésre utal. A Pentagon mindkettőt az ukrán UP-4 és UP-8 projekt keretében vizsgálta.

Az ukrajnai orosz különleges katonai művelet közben arra utaló bizonyítékokra bukkantak, hogy Rubezsnoje város lakosain be nem jegyzett farmakológiai szerekkel klinikai vizsgálatokat folytattak minimális térítés ellenében. A kísérletek fő alanyai idegbetegek, alacsony jövedelmű civilek és katonák voltak.

Amerikai és európai cégek azért végeztek klinikai vizsgálatokat az ukrán állampolgárokon, hogy elkerüljék a hírnévkockázatot és a sikertelen vizsgálatok esetén felmerülő perköltséget – tudatta az altábornagy.

Kirillov megjegyezte: az orvosi központban bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy rendszeresen felkeresték nyugati ügyfelek, akik hozzáfértek a kutatási folyamat minden szakaszához. Kényelmük érdekében a berendezéseken, a helyiségekben és a dokumentumokban lévő összes címet és nevet angolul is kiírták.

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó

Az afrikai sertéspestis tanulmányozására irányuló amerikai UP-9 és UP-10 projektekben, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) alvállalkozójaként a Labyrinth Ukraine cég az afrikai sertéspestis ukrajnai és kelet-európai terjedését tanulmányozta. Kirillov hivatkozott egy levélre, amelyet az ukrán fegyveres erők egészségügyi és járványügyi osztályának főnöke írt a Labyrinth Ukraine igazgatójának. Levelében a tiszt az ukrán hadsereg készségét nyilvánította az USAID-al való együttműködésre, a katonák oltóanyag-befecskendezésére, valamint az adatgyűjtésre, az adatok feldolgozására és információk nyújtására az Egyesült Államoknak.

“Egyértelmű összefüggést látunk a Pentagon fertőző betegségek kórokozói iránti érdeklődése és a között, hogy ezek terjedése előnyös az amerikai gyógyszergyáraknak és szponzoraiknak, továbbá az Egyesült Államok Demokrata Pártja vezetőinek” – mondta az orosz nukleáris, biológiai és vegyvédelmi csapatok főnöke csütörtökön tartott moszkvai tájékoztatóján.

Moszkva, 2022. augusztus 5. péntek (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

Kiemelt kép: FÁJLFOTÓ – A biológiai veszély szimbóluma látható a Lvov Regionális Laboratóriumi Központ bakteriológiai laboratóriumában, Lvovban, Ukrajnában, 2020. november 9. © Getty Images / Markiian Lyseiko

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük