KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orosz sajtóvisszhangok a tegnapi budapesti megmozdulásról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nem csak orosz országos sajtóban, hanem a közösségi média felületeken is megjelentek a szombati oroszbarát és USA ellenes megmozdulásról készült felvételek.

Az NTV beszámolójában megemlítette, hogy szombaton több országban, köztük Magyarországon is Oroszországot támogató gyűlést tartottak, amin több százan vettek részt.

A hírtelevízió beszámolójában azt is írja, hogy a megmozdulás résztvevői felszólaltak az amerikai, az európai uniós és az ukrán propaganda ellen, és kijelentették, hogy nem hisznek a kijevi rezsim által terjesztett hamisításoknak. A szervezők már több hete próbálták szervezni ezt a gyűlést. Az esemény azonban rendszeresen eltűnt a közösségi médiából.

A tüntetés egyik résztvevője közölte: “Az USA provokálta ezt a háborút. Putyin körülbelül 8 éve próbál megegyezni az amerikaiakkal, olyan megállapodást akart, amely Ukrajnának autonómiát ad, de ugyanakkor ugyanilyen státuszt biztosít az oroszoknak Donbasszban.” – írja az NTV.

A REN TV is beszámolt a budapesti eseményről.

A REN TV a hvg-re hivatkozva azt írta, hogy az előzetes adatok szerint több százan vettek részt a gyűlésen. Oroszország támogatása mellett felszólaltak az USA, az Európai Unió és Ukrajna propagandája ellen is.

Több százan gyűltek össze április 30-án délután a budapesti Szabadság téren, a szovjet emlékmű tövében, hogy kifejezzék szolidaritásukat Oroszországgal és támogassák az ukrajnai orosz különleges műveletet – írja a csatorna.

Az Oroszországot támogató akciót már több hete szervezik a közösségi médiában. A szervezőknek az eseményről szóló közleményei azonban rendszeresen eltűntek a felületről. Ezért az akció résztvevői elsősorban a Telegramon egyeztettek.

A Pikabu portál képeket közölt az eseményről.


Képeket közöltek a Telegramon is.

A Ruptly hírügynökség videós beszámolót közölt, amit az Orosz Hírek is átvett:

Orosz Hírek

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük