KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

ORIGO: Bemutatjuk Gyurcsány Ferenc egyik legzavarosabb múltú polgármesterét

ORIGO: Bemutatjuk Gyurcsány Ferenc egyik legzavarosabb múltú polgármesterét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Erzsébetváros DK-s polgármestere, Niedermüller Péter politikai pályafutása két következetes alapon nyugszik: egyrészt mindig, minden körülmények között kiállt Soros György nyílt társadalomról alkotott elképzelése mellett, másrészt pedig folyamatosan fizeti – közpénzből – a haverokat – ez derül ki a Kontra írásából. 

A 68 éves Niedermüller Péter eredeti végzettségét tekintve etnográfus, korábban a Demokratikus Koalíció alelnöke és EP-képviselője, 2019 októbere óta pedig Erzsébetváros polgármestere.

Niedermüller Péter FORRÁS: MTI/MOHAI BALÁZS

Önéletrajzából kiderül, hogy a politikát megelőzően több itthoni és külföldi egyetemen is tanított etnográfiát és kulturális antropológiát, így például a Pécsi Tudományegyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, vagy épp a berlini Humboldton is, ahonnan azonban dicstelenül kellett menekülnie (erre még visszatérünk). Doktori címét néprajztudományból szerezte a személyes honlapján olvasható önéletrajza szerint.

Szoros balliberális családi kötődések

Niedermüller első házasságából két gyermeke született: Niedermüller Anna és ifj. Niedermüller Péter. A DK-s politikus, úgy tűnik, továbbadta „értékrendjét” a gyerekeinek is, hiszen lánya a volt SZDSZ-es államtitkár, Horn Gábor felesége lett, a fia felesége pedig a korábban szintén SZDSZ-es fővárosi frakcióvezető, John Emese.

Horn Gábor FOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

Niedermüller Anna jelenleg pedagógusként dolgozik (a sógora, Horn György által alapított középiskolában, az AKG-ban), de az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt a Magyar Bálint-féle oktatási tárcánál is tevékenykedett egészen addig, amíg munkatársaival le nem buktak, hogy Lepp Gyula családjának tulajdonában lévő balatonkenesei szállodájában töltöttek el egy kellemes balatoni hétvégét.

A korabeli Magyar Nemzet-cikk beszámolójából kiderül, hogy Lepp Gyula a Sulinet-program sokmilliárdos üzletében érdekelt Elender Kft. alapítója és résztulajdonosa volt, aki ebből kifolyólag érdekelt volt az Oktatási Minisztérium által kiírt egyik közbeszerzésben.UTÓBBI KÖZBESZERZÉS MIATT PEDIG FELMERÜLT AZ ÖSSZEFONÓDÁS A MINISZTÉRIUM TÖBB MEGHÍVOTT DOLGOZÓJA, VALAMINT A CÉG VEZETÉSE KÖZÖTT. A BOTRÁNYOS ÜGYNEK TÖBB KIRÚGÁS, NIEDERMÜLLER ANNA ESETÉBEN PEDIG FEGYELMI ELJÁRÁS LETT A VÉGE.Férje, Horn Gábor volt SZDSZ-es csúcspolitikus, aki jelenleg a Republikon Intézet vezetője. Horn 1995-től is a Soros Alapítvány közoktatási programjának egyik vezetője lett, illetve korábbi parlamenti önéletrajza szerint a Soros Alapítvány Közoktatási Füzetek kiadványsorozatának szerkesztője volt.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Az EP-ben is Sorost szolgálta Niedermüller

Ahogy arról az Origo is több alkalommal beszámolt, az amerikai milliárdos alapítványa, az Open Society keretében működő European Policy Institute belső listáján, amely az EP-ben ülő „megbízható szövetségeseket” sorolja fel, két magyar is volt, az egyik ezek közül Niedermüller Péter.

European Policy Institute FORRÁS: ORIGO
Bár Niedermüller többször is tagadta, hogy valaha is bármilyen pénzügyi támogatást kapott volna a Soros-féle házialapítványtól, annyi bizonyos, hogy egész EP-beli tevékenysége során látványosan követte Soros irányvonalát.AZ AMERIKAI MILLIÁRDOSSAL VALÓ BIZALMAS VISZONYÁRÓL ÁRULKODIK AZ IS, HOGY NÉHÁNY ÉVE LEFÉNYKÉPEZTÉK AZ OPEN SOCIETY BRÜSSZELI PARTIJÁN.
FORRÁS: KONTRA.HU
Hiába tagadja a támogatásokat, Niedermüller olyannyira vállaltan Soros embere volt, hogy 2015-ban a romák stratégiai pereskedéséről szóló, az ENSZ és az Open Society közös „Roma évtized” nevű programsorozata egyik konferenciáján konkrétan Soros György mellett ült.
FORRÁS: EURÓPAI PARLAMENT
Niedermüller már 2015-ben az EP bevándorláspárti, olasz származású első alelnökével, Gianni Pitellával és az MSZP-s Ujhelyi Istvánnal együtt
TÁMADTA A RÖSZKEI HATÁRZÁRAT,
de azt követően is azt mondta a PestiSrácoknak, hogy

Ő MÁRPEDIG LEBONTANÁ A KERÍTÉST, MERT AZ NEM JÓ MEGOLDÁS, A BEVÁNDORLÁS ÉS A TERRORIZMUS KÖZÖTT PEDIG SZERINTE NINCSEN ÖSSZEFÜGGÉS, ÉS KÖZÖS EURÓPAI FELLÉPÉST JAVASOLT A MIGRÁNSOK BEFOGADÁSA ÉRDEKÉBEN.

Ennek jegyében Niedermüller a Dublini Egyezmény felső korlát nélküli kötelező betelepítést jelentő módosítását is megszavazta.

Egyik felszólalásában pedig már odáig ment, hogy kijelentette:

az Európai Parlamentben ki kell végre mondani: nem lehet az Európai Unió tagja az az ország, amely nem vállal részt a közös európai bevándorlási és menekültügyi politikából.

De kifejtette azt is, hogy

AZÉRT DOLGOZIK AZ EP-BEN, HOGY AZ UNIÓ MEGBÜNTESSE MAGYARORSZÁGOT, MIVEL NEM AKAR BEVÁNDORLÓKAT BEFOGADNI.

Orbán Viktor miniszterelnök pedig az egyik strasbourgi kvótavitát követően elmondta, hogy

az ország <<húsba vágó fenyegést>> kapott Niedermüllertől, miszerint elzárják a pénzcsapokat a kötelező betelepítési kvóta elutasítása miatt.

Egy szó mint száz, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Niedermüller egész európai uniós politikai tevékenységét annak szentelte, hogy Magyarországnak ártson és a Soros-hálózat érdekeit kiszolgálja – írja a Kontra.

Niedermüller kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen

Jól mutatja, hogy Soros embereinek célkitűzései az évek múltán sem változnak, hogy

NIEDERMÜLLER MÁR 2015-BEN EGY, A GYÖNGYÖSPATAIHOZ HASONLÓ ÜGYBEN, A NYÍREGYHÁZI HUSZÁRTELEPI ISKOLA ÜGYÉBEN KÖTELEZETTSÉGSZEGÉSI ELJÁRÁST KEZDEMÉNYEZETT AZ EU-BAN MAGYARORSZÁGGAL, A SAJÁT HAZÁJÁVAL SZEMBEN.

FORRÁS: KONTRA.HU

Az eset már akkor is kétséget kizáróan jelezte, hogy Niedermüller azt tekinti a legfontosabb feladatának, hogy elérje Magyarország megbüntetését egy igaztalan ügyben, és egyúttal tovább gerjessze a feszültséget hazánkban a romák és nem romák között.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Tetemes tartozást felhalmozva menekült el Berlinből

Az Origo is megírta, hogy már a híres berlini Humboldt Egyetemen folytatott oktatói tevékenysége is megdöbbentő elemekkel volt tarkítva.

2004-BEN BETEGNEK HAZUDTA MAGÁT, MAJD ADÓSSÁGOKAT FELHALMOZVA, SZÓ NÉLKÜL HAGYTA EL A NÉMET FŐVÁROST, OKTATÓTÁRSAI MEGRÖKÖNYÖDÉSÉRE, AMELYNEK EGY LEVÉLBEN IS HANGOT ADTAK.

Az egyetem a körlevélben mindenkit figyelmeztetett, hogy Niedermüller egyrészt már nem tanít ott, másrészt tartozik oktatótársainak is.

FORRÁS: ORIGO

Niedermüller a Soros-egyetemhez már a 90-es években is kötődött

Gyurcsány párttársa 1998-ban és 2000-ben két kurzust is vezetett a CEU Nyári Egyetemén. Erről a CEU-n megtalálható adatlapja is tanúskodik.

FORRÁS: KONTRA.HU

Niedermüller Karácsonyról: Politikusként hiteltelen, emberként pedig megbízhatatlan

Erzsébetváros polgármestere Gyurcsányhoz hasonlóan nemrég még lenézte Karácsony Gergely baloldali főpolgármestert, sőt ezen véleményének a közösségi oldalán is hangot adott. Így vélhetően különösen nagy öröm lehet számára, hogy most a Karácsony által vezetett közgyűlésben üldögél polgármesterként.

2017 végén a következőt írta Karácsonyról:

az a baj, Gergő, hogy nem lehet már megbízni Benned. S hidd el, nemcsak én, hanem nagyon sokan így vagyunk ezzel. Lehet, hogy ezt még nem érzed, nem látod, de attól tartok, eljátszottad politikai és emberi tőkédet.

A Karácsony és Gyurcsány közötti ellentmondásos viszonyról a Kontra készített egy videós összefoglalót:

Hogyan lett Niedermüller Erzsébetváros polgármestere?

Még EP-képviselőként, 2019 márciusában azt mondta Niedermüller a Heti TV-ben, hogy

NEM INDUL AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSON, MIVEL NINCS EBBÉLI TAPASZTALATA, ÉS NEM AKAR BOHÓCOT CSINÁLNI MAGÁBÓL.

A politikus ekkor még azt gondolhatta, hogy Gyurcsány ismét ráteszi őt az EP-képviselői listájára, de csalódnia kellett, mert

HELYETTE GYURCSÁNYNÉ LETT A BEFUTÓ, ÍGY KÁRPÓTLÁSKÉPPEN MÁR ÁPRILISBAN ERZSÉBETVÁROS ÖSSZBALOLDALI POLGÁRMESTERJELÖLTJE LETT – EZEK SZERINT BOHÓCOT CSINÁLVA MAGÁBÓL.

Niedermüller szerint a fehér, keresztény heteroszexuálisok rémisztő képződmények

Nem sokkal a beiktatása után az újdonsült polgármester már botrányt is okozott. 2020. január 23-án az ATV Start című reggeli műsorában azt mondta:

Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.

A Fidesz erzsébetvárosi szervezete Niedermüller keresztényellenes gyalázkodása miatt tüntetést rendezett, több ezer fő részvételével.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az ügyben egy feljelentés nyomán vizsgálatot indított, de ennek ellenére a radikális baloldali Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége 2020 márciusában Radnóti Miklós antirasszista díjjal tüntette ki a gyűlöletet keltő polgármestert.

Botrányt botrányra halmoz Niedermüller polgármesterként

Niedermüller már a 2019. novemberi alakuló ülésen botrányt okozott, amikor

AZ MSZMP-RŐL NOSZTALGIÁZOTT, ÉS ELMONDTA, HOGY SAJNÁLJA, HOGY A KOMMUNISTA PÁRT MÁR NEM LÉTEZIK.

https://www.facebook.com/watch/?v=536731926902926

Nemrég óriási botrányt okozott az egyik párttársa, Borka-Szász Tamás önkormányzati képviselő, a DK helyi frakcióvezetője, akivel szemben áramlopás gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A számítógépes kriptovaluta-bányászattal foglalkozó, és érdekes módon azonnal minden tisztségétől megváló képviselőről már néhány nappal később kiderült, hogy ráadásul önkormányzati áramforráson folytatta jogellenes tevékenységét, így annak költségeit értelemszerűen az erzsébetvárosiak fedezték, egyszerűbben fogalmazva, adófizetői pénzből ment a „halászás”.

Az erzsébetvárosi bitcoinbánya az önkormányzat épületében FORRÁS: —

A bányászat folyamatának részletes ismertetése nélkül annyit kijelenthetünk Virágh Előd, a kerületi Fidesz alelnökének magyarázata alapján, hogy akkori

ÁRFOLYAMON SZÁMÍTVA MINTEGY 11 400 DOLLÁR (3,5 MILLIÓ FORINT) KÖRÜL MOZOG EGY BITCOIN, ÉS HA NIEDERMÜLLER HELYETTESE LEGALÁBB EGY BITCOINT KIBÁNYÁSZOTT HIVATALI IDEJE ALATT, AKKOR AKÁR EGY ÚJ AUTÓ ÁRÁT IS KIFIZETHETTE MAGÁNAK, MIKÖZBEN A KERÜLETET LEGALÁBB 1,2 MILLIÓ FORINTTAL HÚZTA LE.

Borka-Szász a botrány miatt lemondott valamennyi politikai tisztségéről.

Polgármesterként Niedermüller nemcsak emiatt került a sajtó látókörébe, hanem amiatt is, mert ő is helyzetbe hozta a baloldali parkolási maffia királyát, Kupper Andrást.

Az erzsébetvárosi adófizetők 94 milliója vándorolt Gyurcsány korábban elítélt ügyvédjének a zsebébe

Amióta Niedermüller Erzsébetváros polgármestere, csak úgy önti számolatlanul mások adóját Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának a számlájára. Az Origo összegzéséből kiderült, hogy a jogerősen ítélt, már börtönben is ült Czeglédy négy alkalommal is kapott pénzt a Niedermüller vezette önkormányzattól.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon, 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc. FORRÁS: MTI/KELEMEN ZOLTÁN GERGELY

Az erzsébetvárosi önkormányzat hivatalos oldalán elérhető adatok szerint a kerület baloldali vezetése először három hónapra (2019. november 1.-december 31.) kötött szerződést Czeglédyékkel, 1.270.000 forint értékben. Ezután szintén három hónapra (2020. január 1.- március 31.) két feladatcsoport ellátásáért összesen havi 2.900.000 forintot fizetett ki nekik. Az elérhető adatok szerint ennek végösszege 13.335.000 forint volt. A baloldali polgármester egy kilenc hónapig tartó (2020. április 1.-december 31.) bruttó 33.147.000 forint értékű megbízási szerződéssel ajándékozta meg őket. Az idei év elején sem fukarkodott az adófizetői pénzzel: 46.245.780 forintért bízta meg őket.

EZ 2019 OKTÓBERE ÓTA ÖSSZESEN KÖZEL 94 MILLIÓ FORINTNAK FELEL MEG.

Ha ez nem lenne elég, 2021-ben Niedermüller – Czeglédyéken kívül – még öt ügyvédi irodának mintegy 40 millió forintot fizetett ki jogi képviselet ellátására, tanácsadásra.

A Kontra.hu tényfeltáró cikke teljes egészében itt olvasható el.

ORIGO

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük