KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor: minden magyarban van egy kis Petőfi

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

– Minden magyarban van egy kis Petőfi és Petőfiben is van egy kis magyar – fogalmazott Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédében Kiskőrösön. A miniszterelnök elmondta, hogy Petőfi Sándor egy 26 éves röppálya a magyar égbolton, amely a mély Magyarországból indul és a csillagösvényen végződik.

– Ha egy idegen rátekint a 200 éve született Petőfi Sándor életére aligha hiszi el, amit lát – jelentette ki ünnepi beszédének elején Orbán Viktor. A miniszterelnök felidézte Petőfi életét, hogy a gyenge kisgyermekből hogyan lett nemzetközi hírű költő, aki kirobbantotta az 1848-as forradalmat és elhozta a szabadságot az országnak.

– Katonának állt a szabadságharcban, majd 26 évesen elesik az ellenállás alatt. Beteljesedik saját kívánsága: Nem ágyban párnák közt, hanem a csatatéren éri a halál – magyarázta a miniszterelnök.

Orbán arra is kitért, hogy szemtanúk nélkül esett el, átlépett a legendák világába.

– Egy 26 éves röppálya a magyar égbolton, amely a mély Magyarországból indul és a csillagösvényen végződik – mondta Petőfiről a miniszterelnök.

Minden magyarban van egy kis Petőfi

– Egy villanás amelyet saját nemzete lélegzet-visszafojtva követ és csodál. Mi magyarok a külföldiekkel ellentétben semmiféle rejtélyt nem látunk itt. Magyar sors – mondjuk inkább. Közülünk való, aki fölénk emelkedik. Mi aligha tudnánk utána csinálni. Petőfi Sándor a mi szerelmetes fiúnk. Nem kell kimondani: minden magyarban van egy kis Petőfi és Petőfiben is van egy kis magyar – szögezte le a kormányfő.

– Szerezzétek vissza nemzetünk önbecsülését, és állítsátok helyre önérzetét: ez a magyar nemzet programja a következő 25 évre – idézte fel Orbán Viktor. A miniszterelnök megjegyezte, ez a jóslat akkor beteljesedett.– Magyarország tudományban és irodalomban is rengeteg tehetséget nevelt ki. Szabályoztuk a folyóinkat, vasútat építettünk – sorolta a reformkor eredményeit a miniszterelnök. A kormányfő szerint a magyaroknak ez kevés volt, habár egy bécsi vagy berlini polgárnak elég is lett volna.

– Mi tudjuk, hogy mindezek felett kell állnia egy hivatásnak. Mi is lenne az a világraszóló tett, lelket felemelő küldetés, amiért érdemes volt felegyenesedni?

– Orbán Viktor szerint ezt kérdezték maguktól a magyarok a reformkor után.

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

– Mit kezdjünk a visszanyert önbecsülésünkkel, megtöbbszörözött erőnkkel? – tette fel a kérdést a miniszterelnök. Megfogalmazása szerint búvó patakként felbukkanó kérdése ez, minden öntudatra ébredő nemzedéknek a magyar történelemben, fel egészen a mi életünkig. – Mindig a kor nyelvén, de mindig ugyanaz. Ugyanígy várta a 19. század közepének Magyarországa, hogy merre szabjunk irányt a mi személyes sorunknak, s ezzel együtt Magyarországnak is – szögezte le a kormányfő.

Mint mondta, erre a választ Petőfi adta meg a hazának:

Talpra magyar! Rabok legyünk v szabadok? Éljen a független és szabad Magyarország! Dicsőség a márciusi ifjaknak!

A magyar szabadság születésének napja

– Annak, aki nem magyar, nehéz megértenie, hogy mi 175 éve, március 15-én újra és újra elmeséljük e nap történetét – mondta beszédében a miniszterelnök.  Orbán Viktor szerint más nemzetek nem értik, hogy miért nem unjuk. A kormányfő szerint azért, mert ez egy születésnap, a magyar szabadság születésének napja.

– Az a menet nem a Pilvaxból, vagy a Nemzeti Múzeumból indult, hanem innen Kiskőrösről. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni nagyjaink szüleiről – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Felidézte Petőfi apja „az öreg Petrovics” életét, aki keményen dolgozott, és boldog gyerekkort teremtett két fiának. Petőfi Istvánról (Sándor testvéréről) megemlékezett a miniszterelnök, aki a szabadságharc után hadifogságba esett. A miniszterelnök Petőfi édesanyjáról Hrúz Máriáról is megemlékezett, aki egy szlovák asszonyként világra hozta a legnagyobb magyar költőt.

– Dicsőség a Petrovics családnak

– szögezte le a miniszterelnök.

A kormányfő szerint ha két magyar összetalálkozik, jó esély van arra, hogy perceken belül három véleményen legyenek. – Éppen ezért ritka dolognak számít, hogy egyetértésben van abban, hogy Petőfi Sándor a legnagyobb magyar költő – jegyezte meg.

Mint mondta, különös, hogy egy irodalmi kérdésben értünk egyet, irodalom nélkül azonban nincs magyar élet. – Bennünk magyarokban verssé és dallá érik a szerelem, az öröm és a bánat. Mi, magyarok költőien lakozunk ezen a földön, ahol sokszor nagyon is prózaian zajlik az élet – mutatott rá.
Kiemelte azt is, hogy amikor meg kell neveznünk valakit, akiben egyben találjuk mindazt, amit magyar sorsnak, magyar géniusznak tartunk, akkor Petőfit nevezzük meg.

– Talán mert a szabadságnak saját nyelve, világnyelve van, aki a szabadság magyar nyelvjárást teremtette meg

– tette hozzá. – A magyar a szabadság legsikerültebb nyelve, mert Petőfi nyelvét a világon mindenhol értik, mind az öt földrészen, több mint 200 nyelvre fordították le – jegyezte meg a költőről a miniszterelnök.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter ma kétszer is megbuktatta a kormányt... - ja, most nem... majdan

Petőfi életműve teljes

Orbán Viktor Petőfi Sándort garabonciáshoz, és földből kibújó tövises virághoz is hasonlította. Megjegyezte, hogy több hadügyminisztert is vérig sértett, nem volt katonának való, de az akkori világ szabályai szerint férjnek való sem volt. – Barátnak sem volt könnyű eset, tudott cézárként uralkodni, ostorozta a tehetségtelen költőket, a tehetségeseket pedig lustaságuk miatt kárhoztatta. Kifejezetten utálta a kritikusokat, és a kritikát – emlékezett Petőfiről a miniszterelnök. – Az ilyen embert a többiek– habár tehetségüket elismerik – legtöbbször kizárják a szívükből. Petőfivel ez pont fordítva történt, a szívükbe zárták. Petőfit a Jóisten megsegítette, mert tehetségéből nem lett gőg –  jelezte.

A miniszterelnök szerint talán azért kaphatta ezt Istentől, mert sosem hagyta el a keresztény világ erőterét. – A Szabadság egyenlőség testvériség hármas jelszót nem a hit remény szeretet hármassága helyett, hanem amellett gondolta érvényesnek. Nem történt az vele, mint manapság sok celebbel és világsztárral – jegyezte meg.

– Csak 26 évet élt, és ebből is 5 adatott valódi alkotásra. Verset úgy írt, ahogy mi egyszerű halandók levegőt veszünk. Fordított, írt, szerkesztett. Csak öt év és Petőfi életműve mégis teljes – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte az életművét az tette teljessé, hogy megfizette a hazának mindazt amire verseiben kötelességet vállalt.

A miniszterelnök szerint emiatt irigyeljük is Petőfit, mert mindannyian a kötelességeinknek eleget téve szeretnénk távozni a ebből a világból.

– Időnként mintha látnánk is, felrémlik a szemünk előtt Petőfi, mindig akkor, amikor elbizonytalanodunk – magyarázta a miniszterelnök beszédében. Orbán Viktor párhuzamot vont a mai európai birodalomépítési tervek, és azon központosítási törekvések közé, melyek ellen Petőfi is szót emelt.

– Látjuk, ahogy odakanyarintja a 12 pont elé, hogy „Legyen Béke!” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: Ha pedig ez nem segít, újra elindul meghalni a magyar szabadságért.

– foglalta össze Orbán Viktor. – Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindannyiunk előtt! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – zárta beszédét a kormányfő.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük