KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor március 15-én: Magyarországon nem tudott meggyökerezni az internacionalizmus

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

NIF: „Ne a beszédeimre figyeljetek, hanem a tetteimre!” A lényeg, hogy hatalmon kell maradni, ha a zsidóság magyarországi programját ki akarjuk vitelezni!

A miniszterelnök és pártvezér Orbán Viktor fő kijelentésére alapozó beszéd gyanakvásra ad okot, mégpedig súlyos gyanakvásra, hisz a fő kijelentés, mint azt mindannyian tudjuk hamis: „Magyarországon nem tudott meggyökerezni az internacionalizmus” . Ezzel szemben az igazság az, hogy az összes szomszédainknál, de különösen az utódállamokban ultranacionalizmus és sovinizmus uralkodott és uralkodik a mai napig, míg Magyarország ezekre az állami igazság alapján gyakorolt ultranacionalista politikára internacionalizmussal válaszolt és válaszol a mai napig is. A magyarországi politikai „elit”-et zavarja a gúnyhatáron túli magyarság problémaköre. Legszívesebben homokba dugják a fejüket, mikor az ez irányú bajokról zeng a nemzeti sajtó. Ha a fő kijelentés gyanús, akkor a gyanakvás is megalapozott: a beszédet nem tartjuk egyébnek, mint korai populista választási kampány részének, melyben Orbán Viktor nemcsak a magyarság, hanem Európa megmentőjének szerepében tetszeleg.

Orbán Viktor mentorával Soros Györggyel a magyar állam érdekeiről tárgyal?
A Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor mentorával Soros Györggyel, egy magánemberrel, a magyar állam érdekeiről tárgyal?

+++++++++++++++++++++++++++++++++
Külföldről szervezett forradalomról, európai szabadságharcról beszélt Orbán Viktor

Hazai eredetű és külföldről szervezett forradalmakról, a nemzetek, etnikumok felszámolásának veszélyéről, és az európai nemzetek ébredéséről beszélt Orbán Viktor március 15.-én, a ’48-as forradalommal kapcsolatos megemlékezésen. Magyarországon nem tudott meggyökerezni az internacionalizmus, a politikai fősodorba visszatér a nemzeti származás fontosságának gondolata.

A kormányfő március 15.-i beszédét a lengyel és magyar sorsközösségről, közös szabadságharcról értekezéssel kezdte, majd egyértelmű határvonalat húzott a hazai eredetű és a külföldről szervezett forradalmak közt. Orbán kijelentette; Európa szabadságharca megkezdődött, és Magyarország ebben sajátos szerepet tölt be, Lengyelország pedig fontos szövetségesünk a nemzetek felszámolása, a kontinens idegen civilizációs eredetű tömegekkel betelepítése, és az Európai Egyesült Államok létrehozása ellen vívott harcban.

“Miként a szabadságharc döntő csatáiban, úgy most is itt van velünk egy lengyel légió. Köszöntöm Bem tábornok lelkes utódait, üdvözöljük a nagy lengyel nemzet fiait. Miként ezeréves közös történelmünk során mindig, most is mellettetek állunk a küzdelemben, amelyet hazátok szabadságáért és függetlenségéért vívtok. […] A lengyel-magyar sorsközösség megnyilatkozása, hogy a másik dicsőséges forradalmunk, az ’56-os is éppen a Bem szobor és a Kossuth tér között született meg.”

Orbán Viktor egy másik pártfogója, a zsidó Tom Lantos, amerikai képviselővel. Magyar érdekekről tárgyal egy másik állam képviselő rangú politikusával?
Orbán Viktor egy másik pártfogója, a zsidó Tom Lantos, amerikai képviselővel. Magyar érdekekről tárgyal egy másik állam képviselő rangú politikusával?

Orbán szerint a magyar ember “ritkán adja forradalomra a fejét”, nem keresi a bajt, és tisztában van azzal, hogy gyakran többre jut béketűréssel; harcot csak akkor vállal, ha muszáj, de akkor más irányba tereli a történelem folyását, emiatt a “két magyar forradalom” szerves részét képezi Európa történelmének. Ugyanakkor, a ’48-as és ’56-os forradalmakat éles ellentétbe helyezte a ’18-19-es bolsevik forradalmakkal, mint külföldről szervezett, idegen célok szolgálatában álló felforgatással, ami ellentétben áll a magyar nép érdekével, és szellemi, politikai elfajzásnak tekintendő.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

Tovább folytatván a gondolatmenetet, a kormányfő kifejtette, hogy a magyar nép két forradalmi hagyománnyal rendelkezik, ebből az egyik a ’48-as és ’56-os forradalom, valamint a rendszerváltás, ami a mai alkotmányos rendben végződik. “A másik hagyomány vérvonala pedig a jakobinus európai elődöktől 1919-en át a második világháború utáni kommunizmusba, a magyarországi szovjet világba fut.”

Nem beszélt bővebben a magyarországi balliberálisok tevékenységéről, de beszédéből a hallgatóközönség pontosan tudhatta, hogyan került elő ’48 kapcsán a “külföldről szervezett forradalom” képe – ma is két forradalom zajlik párhuzamosan; egyik Európa szabadságharca a végső megsemmisülést hirdető erőkkel szemben, míg a másik forradalom belülről próbálja semlegesíteni a nemzetek ellenállását, bár tevékenysége megtörik a nemzet élni akarásán.

“A ’19-es hagyomány is velünk él még, bár leginkább csak pislákol, ha néha hangoskodik is – de gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai. Ha nem érkezik újabb nagy politikai és szellemi infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben – és ez jól van így.”

1993-as Szárszói találkozón Orbánt újra, és újra a zsidó PT prominens tagjai között latjuk (hu.wikipedia.org)
1993-as Szárszói találkozón Orbánt újra, és újra a zsidó PT prominens tagjai között latjuk (hu.wikipedia.org). Baloldalt, csak félig latszik, Faludy György vén kéjenc költő.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy tisztességes, rendezett életvitelt folytató ember csak ritkán kezd forradalomba, mert tisztában van azzal, hogy a stabilitás és a megszokott élet egyensúlyának megbomlásából csak ritkán sülnek ki pozitív fejlemények. Mégis ők voltak azok, akik ’48-ban a forradalom derékhadát adták, és “az ő vérükkel fizettünk a magyarok becsületéért”. Ugyanakkor, ’48 örökségét érezhetően szembeállította napjaink forradalmaival, hangsúlyozván, hogy a történelem valós forradalmait nem “botcsinálta filozófusok, kudarcot vallott értelmiségiek” folytatták, hanem a magyar nemzet színe-java.

“Minden forradalom olyan, mint azok, akik csinálják.”

Orbán Viktor fülkeforradalmár régi KISZ-haverjával, a zsidó PT másik prominens tagjával, Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnökkel. Kérdésünk: Mióta nacionalista egy magyar anyanyelvű zsidó, aki magát az asszimilációval álcázza?
Orbán Viktor fülkeforradalmár régi KISZ-haverjával, a zsidó PT másik prominens tagjával, Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnökkel. Kérdésünk: Mióta nacionalista egy magyar anyanyelvű zsidó, aki magát az asszimilációval álcázza? Es miféle nacionalista? Magyar vagy zsidó nacionalista???

Beszédében a napjainkban zajló változások kapcsán kifejtette, hogy ma a magyarság szabadságharca önmagában nem érhet el sikereket, az ország egymaga nem veheti fel a harcot a nagyhatalmakkal szemben – ehelyett Európa más nemzeteinek sorsával fonódik össze a magyarság sorsa, és egyesíteni kell az erőket a nemzetek felszámolására törekvő külső hatalmakkal szemben. Az Európai Unió egyelőre nem képes önálló döntéseket hozni, emiatt a nemzetek érdekének képviseletében elsőként Európát kell függetleníteni a külső hatalmaktól.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

“Ma egyetlen nép – a magyar sem – lehet szabad, ha Európa nem az. […] Európa nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik. Ma Európában tilos kimondani az igazságot. Fonják akár selyemből is, a szájkosár az szájkosár marad.”

Orbán az Európa-szerte életben lévő cenzúra kapcsán kifejtette; ma nem lehet kimondani, hogy Európát a népvándorlás fenyegeti, tízmilliók állnak készenlétben, hogy meginduljanak felénk, és az egész folyamatnak egyetlen célja van, hogy felszámolja a nemzeteket és nemzetállamokat, megsemmisítse az etnikumokat, mert az az internacionálé útjában álló utolsó akadály. “Brüsszelben egy Európai Egyesült Államok tervén dolgoznak, amire soha senki nem adott felhatalmazást” – deEurópa népei felébrednek, rendezik soraikat, és hamarosan talpra állnak.

A kormányfő beszédében a korábbiaknál egyértelműbben (de szándékosan félreérthetően) kifejezésre juttatta, hogy Európa betelepítésével kapcsolatban nem önmagában a civilizációs és kulturális különbség jelenti a problémát – bár az is -, hanem az eltérő etnikum, ami betelepítve, integrálva is elkülönülne az európaiaktól.

Ma egy-kétezer betelepítettről van szó, de egyetlen felelős európai vezető sem meri letenni a nagyesküt, hogy az egy-kétezer nem szaporodik-e fel végül tíz- és százezrekre.”

Orbán Viktor korábban tusnádfürdői beszédében hozta előtérbe az európai szabadságharc gondolatát, egyben meghatározta a közélet formálásának új irányvonalát, ami azt követően mind erősebben megjelenik a magyar politikában. A kormányfő március 15.-i beszéde szintén mérföldkő jelentőségű: függetlenül a változásban érintett politikusok mint egyének hitelességétől, a kormányfő megnyilvánulásaival fokozatosan visszahozza a vérségi alapú társadalom gondolatát a politikai fősodorba, mentesítvén ezzel a következő évtizedek politikáját azoktól az akadályoktól, melyek a rendszerváltás utáni két évtized politikáját megbéklyózták.

Forrás: hidfo.ru nyoman

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Orbán Viktor március 15-én: Magyarországon nem tudott meggyökerezni az internacionalizmus

  1. orsos viki úgy járt mint a népmesék beli pásztor fiú, aki túlontúl sokszor kiálltott farkast!
    Már akkor sem hiszünk neki ha kérdez!
    De úgy is fogja végezni mint az a bizonyos pásztor!

  2. Rózsa Katalinnak kívánom , hogy rakják tele a lakását aranyos afgán bevándorlókkal és dédelgesse, etesse őket élete végéig…..

  3. „elhiszi valaki is,hogy orbán szembe mehet valakivel is. Se az unioval, se senkivel. Hogy mit hazudik a „népnek egy dolog. A pillanatnyi hangulat érdekli,nem az igazság,a nép sorsa meg legkevésbé. A migránsokra a nyolcvan milliárdot nem sajnálta, nem neki kellett megdolgozni érte. Helye is lett volna máshol bőven!
    Nem kell sok időnek eltelleni, nagyon sokan fognak itt nevet,vagy lakhelyet változtatni,mert a saját(?) magukból,nevükből közutálatot csináltak.

  4. „vajon min vigyorognak a zsidók?
    orbán: mond meg kedves gyuri bátyám,mit csináljak még,hogy ezek a szerencsétlenek ne engem válasszanak? Már nagyon unom!
    Bár mit mondok,tapsolnak, akár mit teszek ellenük,engem akarnak. Hát ennyire hülyék? Már nincs tető a fejük felett,a seggük kilóg a gatyából,és még mindig van egymillió,akiknek én vagyok az istene.
    sorosgyuri: látod édes öcsém, mondtam neked annak idején,inkább legyél a bolondok között király, mint a királyok között bolond.
    Még egy darabig húzd ki, aztán ott van ez ferigyerek, már nagyon dörzsöli a kezét, hogy át vegye a stafétát,és rendet tetessen a hőzöngők között. ö neki már más úgysem maradt.
    Hát ezen, Kedves H.B. !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük