KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor: Januárban minden hétvégén lesz oltási nap – miniszterelnöki interjú a Kossuth Rádióban 📻

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Közel egy hónap után adott miniszterelnöki interjút ma reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában. Az interjúban szó volt többek között az oltási akciónapokról, az oltási igazolványról, az élelmiszerárstopról és a családok helyzetéről is. A kormányfő kijelentette, „A csökkentett árú termékekből is lesznek a boltok polcain.”

Januárban minden hétvégén lesz oltási akciónap – közölte a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök.

Jelezte: csütörtökön, pénteken és szombaton lehet időpontfoglalás nélkül felvenni az oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben.
A kormányfő hangsúlyozta: az állam, a közigazgatás, az egészségügyi rendszer készen áll arra, hogy mindenkit beoltsanak; kétmilliónál több Pfizer- és 700 ezer Moderna-vakcina áll rendelkezésre.

A szakemberek azt javasolták a kormánynak, hogy támogassa a negyedik oltás felvételét. Ezt a háziorvosával folytatott konzultáció után bárki megteheti – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor mindenkit a vakcina felvételére biztatva arról beszélt, hogy már a harmadik oltás nagyon erősen növeli a védettséget, utána pedig négy hónappal lehet, hat hónappal pedig javasolt a negyedik dózis beadatása.

Megemlítette: a tavalyi „már majdnem olyan karácsony volt, amilyet elképzel az ember”, hiszen itt volt ugyan a vírus árnyéka, de már összejöhettek a családok. Hozzátette: még nem érezhetjük úgy, hogy túl vagyunk a járványon.

Orbán Viktor kijelentette: fantasztikusak a hazai kórházi, különösen a humánkapacitások, hozzátéve, hogy a legfrissebb jelentés szerint koronavírus-fertőzés miatt 243-an vannak invazív lélegeztetőgépen, 2611-en kórházban.

Az utóbbi adattal kapcsolatban megemlítette, hogy „volt már ez a szám tízezer fölött is”, ráadásul szükség esetén annál is jóval több kórházi ágy áll rendelkezésre.

A kormánynak a családok biztonsága az első – jelentette ki a miniszterelnök.

Azt mondta, lesznek támadások a családokat védő intézkedéseink miatt Brüsszelből.
De ezeket ki tudjuk védeni, részben, mert vannak európai jogszabályok, amelyek a mi jogainkat is garantálják, részben pedig azért, mert az elmúlt időszakban, tíz-egynéhány évben a magyarok bebizonyították, hogy nem vagyunk gyávák, nem száll inunkba a bátorságunk, kiállunk a gátra és megvédjük a saját érdekeinket – fogalmazott a kormányfő.

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

Hangsúlyozta, Magyarország egy szabad ország, ahol a felnőttek maguk választhatják meg életformájukat, ám el kell ismerni a szülők azon jogát, hogy ők mondják meg, hogyan akarják nevelni gyermeküket, például olyan érzékeny kérdésben, mint a szexualitás.

Németország civilizált állam, mégis ott bukott le nemrég egy több száz fős pedofil hálózat – mutatott rá Orbán Viktor, hozzátéve, az ilyen kérdéseket a magyar törvények jól kezelik.
A kormányfő jelezte, válságos helyzetekben az a kérdés, milyen mértékben szabad beavatkozni a gazdaság működésébe; ennek során a bérek, nyugdíjak emelésére és – ahol lehet – az áremelkedés „megfogására” van a kabinetnek módja. Felkészült arra, hogy Brüsszelben meg kell védeni ezeket az intézkedéseket – mondta.

A teljes miniszterelnöki interjú itt meghallgatható:

 

(Készült az MTI hírei alapján)

Kiemelt kép: korábbi felvétel

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük