KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor és a Magyar Gárda

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hallgatom az ország nemrégen beiktatott miniszterelnökének szavait az elvileg országunk védelmére felesküdött honvédségünk hivatásosai előtt, ahol kitért a sokszorosan meggyalázott bűntelen Gárdánkra is kijelentve, hogy semmi szükség a jövőben ilyen típusú szervezetekre. Elgondolkodom az úgynevezett nemzeti együttműködés kétharmados sulykolásának sajátosan fideszes felfogásán is, ki mindenkit fog fel a nemzet részének és kit lát örökös kívülállásra ítélve.

A Fidesz közeli kamerák optikája a gátakon, az árvíz sújtotta térségeken is sajátos látószögű, mert még tévedésből sem mutatja a több hete a lakosságért, az értékek mentéséért küzdő gárdistáink százait. Ők virtuálisak, a miniszterelnökhöz és csapatához húzó szolgalelkű média páriái, egyszóval: nemlétezőek. Sokszor kiáltottam világgá: nem vagyok fáradt ismételten szimbolikusan újra megfújni Lehel Kürtjét ez ügyben!

Álláspontom szerint a nemzeti együttműködésbe Gárdánkat folyamatosan nem beleértő Orbán Viktor és csapata már régen nem lesz, amikor az újjáalakult és besározott, becsületébe már régen jogilag és erkölcsileg visszaemelt Magyar Nemzeti Gárdánk még mindig tenni fogja dolgát milliók védelmében, milliók támogatásával egész Nemzetünk üdvére. A Gyurcsányizmusnak befekvő ügyészség és bíróság által koncepciós perben elítélt bizonyítottan bűntelen Magyar Gárda politikai kalodába zártsága jól jött a nyolc éves hazaáruló tevékenységük miatt ezer sebből vérző országunk gyógyítását választóiknak megígérő Orbánéknak.

Mivel a már korábban tetten érhető saját gárdalétrehozó tevékenységük nem sikerült – éppen sajátos megfelelési igényeik miatt -, így a most politikai versenytársként folyamatosan jelenlevő Jobbik által viszont sikeresen megálmodott és nagy támogatottsággal működő gárdán bosszulják meg politikai gyávaságukat. Ezzel helyben hagyják a még jelenlegi jogrendszer gyalázatos működésének eredményét, különösen diszkriminálva gárdánkat. Csak reménykedem, hogy Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő és jogvédő szakmai ellenőrzése mellett Vona Gábor által a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára beadott felülvizsgálati kérelem betölti hivatott feladatát. Vagyis megvédi a Gárdánk meggyalázott becsületét, felmenti a koholt vádak alól, egyúttal bemutatja a jelenleg hatályos magyarországi jogrendszer működésképtelenségét és egyúttal rákényszeríti a teljes polgári és büntetőjog felülvizsgálatára is a törvényhozást.

Ha ez így lesz – márpedig hitem szerint ennek így kell lennie -, Orbán Viktornak és kétharmados csapatának is hamarosan felül kell vizsgálnia a nemzeti együttműködésről alkotott eddigi nézeteit!

Adjon az Isten Szebb Jövőt végre Drága Magyar Hazánknak, Nemzetünknek!

Reiner Péter
Budapest, 2010. június 10.
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Orbán Viktor és a Magyar Gárda

  1. A LÁP MARAD MERT MI ÉPITETTÜK,A GÁRDA IS ÉS UJABBAKAT IS LÉTREHOZUNK MERT A JOGOS ÖNVÉDELEM ÁLLAMPOLGÁRI KOTELESSÉG.EGYÉBKÉNT TÚL SOK A SZUNYOG CSAK NEM HAGYJUK HOGY A VÉRÜNKET SZIVJÁK?

  2. Ébresztő Péter!!!! Nem veszed észre, hogy a maszoppal együtt szavaz a Jobbik, mintha koalícióban lennének? A Jobbik a hazaárulókkal szövetkezett, a nemzeti egység ellen. Ennyi.
    Te meg elmehetsz szeretett hazádba, ha ez nem tetszik.

  3. Tudjátok, mi a probléma a Magyar Gárdával ?
    Az, hogy a nevében ott áll, hogy MAGYAR !!!
    Minden zsidónak ez a rémálma, ezt igyekszik lejáratni, megsemmisíteni, meggyalázni !
    Az, hogy mit csinál a Magyar Gárda ? Az nem érdekli hazánk “megmentőjét”, Orbán Viktort . Neki fontosabb, hogy eleget tegyen az izraeli elvárásoknak. E tekintetben teljesen azonos Gyurcsány Ferenccel, Kuncze Gáborral, és a legsötétebb SzDSz-esekkel.

  4. Azt az értéket, amit a Jobbik szeretne képviselni, azt eme keretek között (parlamentáris demokrácia) nem fogja tudni megvalósítani, egyszerűen azért, – mert itt a játék a cionisták szabályai szerint folyik. Akiknek egyáltalán nem érdekük, hogy ebben az országban gyökeres változások történjenek.
    Szegény megvezetett, magyarok. Szegény, konfliktuskerülő átlagemberek. Elmentek választani, ahelyett, hogy változtatnának. Ismét kiadták kezükből saját sorsukat…
    Minden egyes X felhatalmazást adott, ennek a parlamenti demokráciának csúfolt, cionista diktatúra résztvevőinek ahhoz, hogy a problémák valós megoldását a végtelenségig elhúzza…
    A Jobbik most, a parlamentbe kerülve nem fogja tudni megvalósítani, vagy talán csak nagyon kis részben, azokat az értékeket, célokat, amiket képvisel, amiket kitűzött maga-magunk elé…
    azért mert a szegény megvezetett magyarok tömegei nem rájuk adták le a szavazatukat, hanem az általuk bekarmolt X felhatalmazást adott ennek a parlamenti demokráciának csúfolt cionista diktatúra résztvevőinek.
    Így aztán a nemzeti radikálisok harca tovább folytatódik, de már sokkal jobb pozícióból.
    Becsüljük meg azt az eredményt!
    A konfliktusokkal, az utca erejével nem tudtuk legyűrni az aljas cionista, nemzetgyűlölő, országrontó bolsevik-liberális hatalmat.
    Ezeket az aljasokat csak a saját szabályaik szerint, – amelyeket erővel megváltoztatni képtelenek voltunk, – az ő aljas áldemokráciájuk eszközeivel, leginkább a választások adta lehetőségekkel tudtuk volna legyőzni. Mégpedig nagyon egyszerűen.
    Akkor, ha felébrednek a megvezetettek, és rájönnek, hogy hazug képmutatással kábítják őket a parlament eddigi szereplői, s mindaz a kínkeserves nyomorúság, aminek eddig részesei voltak, őket a legkevésbé sem érdekli. Mert ők a globális pénzpiac, a nemzetközi cion-nagytőke gátlástalan kiszolgálói. Mind egytől-egyig. Maszopostól-fideszestől.
    850 000 honfitársunk látta ezt világosan. Sajnos ennyi a győzelemhez kevés. A valódi cselekvés az lett volna, ha több millióan ébrednek öntudatra, és az X-el mindannyin a Jobbikot, az új, igaz nemzeti erőt támogatják.
    Akkor a Jobbik alakított volna kormányt, és meg tudná valósítani mindazt, ami valójában érdeke a Nemzetnek. Megsemmisítené a cionisták szabályait, s a játéknak” véget vetve, elkezdhetnénk végre a takarítást, az ország építését.
    Így lehetett volna választani, s ezzel változtatni. Sajnos nem így történt. Mégis komoly áttörést jelent, ha a parlamentben megjelenik egy 47 fős nemzeti radikális frakció. Igenis jelentheti ez a változtatás kezdetét.
    Ha testvéreink az országgyűlésben valóban igaz magyarnak tudnak maradni, ha becsülettel kiállnak mindannyinkért, ha nem engednek a cionisták csábítgatásainak, akkor, ha nem előbb, az önkormányzati választásokon, és a következő parlamenti választásokon, fokozatosan erősödve végső győzelmet arat a valódi nemzeti eszmeiség, a kikristályosodott nemzeti akarat.
    A Jobbik tiszta, őszinte hangja az ország házából, már minden akadályt könnyedén leküzdve minden emberhez eljut, aki itt él a Hazában, vagy akár határainkon túl.
    Hogy ez a világos, igaz hang pontosan milyen hatással lesz a ”megvezetett, konfliktuskerülő” emberekre, magyarokra, az nem tudható.
    Annyi biztosan állítható, hogy megvilágosodik előttük a magyar igazság. Hogy aztán felháborodva, felbátorodva az újra felvállalt konfliktusokkal a Kossuth térről tömegesen a parlamentbe lépve, vagy egyszerűen az X-et a megfelelő helyre téve űzik el véglegesen a hazaárulókat, Maszopostól, Fideszestől, LáMPavasastól, az nem tudható.
    Az viszont holtbiztos, hogy elűzik őket.

  5. Ez lett volna a Jobbik első tíz rendelete, csak összehasonlításképpen:
    ” A politikusbűnözés felszámolása érdekében bevezetik a zéró tolerancia törvényt, melynek részeként eltörlik a mentelmi jogot.
    ” Adó és járulékcsökkenést hajtanak végre, mellyel munkahelyeket mentenek meg, és újakat teremtenek.
    ” A devizahiteleseket megmentik a kilakoltatástól a hiteleik támogatott forintosításával, amelynek költségét bankadó formájában a bankokra terhelik.
    ” Az energiaszektor nemzeti tulajdonba vételével csökkentik a lakosságot terhelő közüzemi díjakat.
    ” A hazai vállalkozások terheinek mérséklése, valamint az egyenlő és tisztességes verseny céljából magadóztatják a multinacionális vállalatokat.
    ” Az egykori MSZMP csúcsvezetőinek luxusnyugdíját többszázezer forintról minimál-nyugdíjra csökkentik, és az így megtakarított pénzt szétosztják a többi nyugdíjas között uniós elvek és a lengyel példa alapján.
    ” A munkakerülés visszaszorítása érdekében a szociális jellegű segélyeket közmunkához kötik, és szociális kártyán fizetik ki.
    ” A földtörvényt úgy módosítják, hogy megakadályozzák a magyar föld külföldi kézbe kerülését.
    ” A közbiztonság helyreállítása céljából a rendőrség megerősítése mellett felállítják a csendőrséget is.
    ” Az elszakított nemzetrészeken élő magyarok számára törvényben biztosítják a magyar állampolgárságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük