KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán: Magyarország újabb segélyszállítmányt küld Ukrajnába (videóval) 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarország újabb hatalmas segélyszállítmányt küld Ukrajnába – közölte a miniszterelnök pénteken.

Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban Záhonyból, a magyar-ukrán határról jelentkezett be, ahol elmondta: most indították útnak a hatalmas magyar segélyszállítmány következő konvoját. Hozzátette: öt kamionnyi szállítmányt küldenek, élelmiszereket, iparcikkeket – gyerekeknek különösképpen -, valamint kötszereket és gyógyszereket.

„Azért tesszük ezt, mert nemcsak azokról kell gondoskodnunk, akik elmenekültek a háborúból, hanem azoknak is segítséget akarunk nyújtani, akik ott maradtak Kárpátalján, vagy akár a Kárpátok túlsó oldalán” – hangsúlyozta.

A miniszterelnök beszámolt arról is: látta Barabásnál a határátkelőhely munkáját, és ott is megfeszített erővel dolgoznak a rendőrök és a közigazgatási munkatársak. „Azt kell mondanom, hogy csodát tettek a magyarok” – fogalmazott.

Úgy értékelt: fantasztikus összefogást látott az elmúlt három napban. Köszönetet mondott a rendőröknek, katasztrófavédelmi szakembereknek, civil szervezeteknek és az egyházaknak, valamint külön megköszönte a munkát az önkormányzati vezetőknek és dolgozóknak, hozzátéve, hogy az „áradat” elsőként az önkormányzatokra, az ő vállukra nehezedett, illetve „zuhant” a háború kezdetekor, és ők remekül helytálltak.

Orbán Viktor közölte azt is: megerősítik ezeket az átkelési pontokat. Szerinte jó esély van arra, hogy a következő hetekben is ilyen színvonalon tudják folytatni a munkát.

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük