KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán: könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni

Orbán: könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni – Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.

A kormányfő hangsúlyozta: fontos nap a mai, mert ma kezdenek oltani a kínai vakcinával.
„Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek” – tette hozzá.

A miniszterelnök értékelése szerint a helyzet nem könnyű. Mint mondta: egyszerre van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, és ezért megnő majd a beoltottak száma, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot.

„Ez a két tendencia, ez a két görbe fut egymással szemben” – mutatott rá Orbán Viktor, aki a konzultáció során meghallgatott járványügyi szakemberek nevében is azt kérte, hogy minél többen oltassák be magukat.

A kormányfő ugyanakkor kijelentette azt is: „könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni”.
Elmondta: egy olyan kérdés van, amelyet meg fognak fontolni.

Az idősotthonok lakói – akiket már 80 százalékban átoltottak – sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Itt szeretnénk valami emberileg elfogadható megoldást találni – emelte ki.

Orbán Viktor háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében kedden elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

Forrás: MTI, Facebook

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük