KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán: Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni – Évértékelő 2022 📺 (frissítve)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az áprilisi országgyűlési választás arról szól, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon akar visszatérni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban tartott szombati évértékelő beszédében.

A kormányfő hozzátette: pénteken Gyurcsány Ferenc be is jelentette, hogy készen állnak a visszatérésre. És ha Gyurcsány Ferenc „visszatér, vissza is visz bennünket oda, ahol már jártunk és ahová egy porcikánk se kívánkozik” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy tavaly ilyenkor a koronavírus-járvány miatt elmaradt a szokásos találkozó. Most, 50 nappal a választás előtt, egy országértékelőre készülve mindig két dologgal kell tisztában lenni: kik vagyunk mi, és miről akarunk beszélni – magyarázta.

Úgy látja, „ez a mi közösségünknek eddig nem okozott problémát”. „Mi, akik ma így összejöttünk, különböző emberek vagyunk, de egy dolog közös bennünk. Magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország” – jelentette ki.

Elmondta: váratlanul megtudhatták a baloldaltól, hogy „mi valójában gombák vagyunk. Gombák, akiket sötétben tartanak és trágyával etetnek”. Megtudhatták azt is, hogy „mi, akik ráadásul vidékiek és falusiak is vagyunk, egy keresztrejtvényt sem tudunk megfejteni és a baloldal szerint reggel tízkor már részegek vagyunk” – fogalmazott. Megtudhatták azt is, hogy „mivel fideszesek vagyunk, aberráltnak is kell lennünk”. Azt is megtudhatták a baloldaltól, hogy „a Fideszben vannak zsidók is, bár kevés”, „melegek viszont vannak bőven” – közölte.

Orbán Viktor szerint lehet, hogy ez egy új politikai stratégia. „Vérig sérteni az embereket, gúnyolódni a fogyatékkal élőkön, belegyalogolni a vidékiekbe, fenyegetni a nyugdíjasokat és lenézni a nőket. Emberemlékezet óta nem beszéltek így a magyarokkal. Az ember nem hisz a fülének” – jelentette ki.

Úgy vélte, ha ez stratégia, akkor világszabadalom.

„De Gaulle-nak lehet igaza, beszélni mindenki tud, a vezető viszont azt is tudja, mikor hallgasson”

– fogalmazott. Hozzátette:

ez „kínos, nem kicsit, nagyon”.

Azt mondta:

a baloldal, bár olyan, amilyen, „benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban”.

A kormányfő közölte: azonban mindez „odaát még kínosabb. Horn Gyula forog a sírjában. Medgyessy nem győz félrenézni, az SZDSZ-esek zavartan bámulják a cipőjük orrát”. „Csak Gyurcsányt és Bajnait nem zavarja, elvégre ők hozták az ország nyakára ezt az egész showműsort” – mondta.

„Magyarország legkorruptabb kormányának vezetői, Gyurcsány és Bajnai egy gombaszakértővel megerősítve”: ez a Magyarország kormányzására jelentkező nagy csapat, ez a baloldal ajánlata – mondta. Megjegyezte: „az ember nem is tudja, sírjon vagy nevessen”.

Orbán Viktor az elmúlt két „nehéz évet” úgy jellemezte: világjárvány, népvándorlási hullámok, energiaválság, brüsszeli birodalmi dühkitörések, a hidegháború hűvös lehelete a tarkónkon és a háború nyugtalanító árnyéka Kelet- és Közép-Európa fölött. Ebben a helyzetben kellett megszervezni a járvány elleni védekezést, újraindítani a gazdaságot, pótolni a kieső munkahelyeket, támaszt nyújtani a fiataloknak, a családoknak és az időseknek.

Ez így együtt még gombócból is sok, nemhogy feladatból – jegyezte meg, köszönetet mondva az emberfeletti munkáért az orvosoknak, az ápolóknak, a mentősöknek, az oltási kampányok szervezőinek, az operatív törzs munkatársainak. Külön köszönetet mondott Áder János köztársasági elnöknek és feleségének azért a munkáért, amivel a járványban árván maradt gyerekeket segítik. Ezt is köszönjük elnök úr – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint azonban Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt, azt remélve, hogy megbuktathatják a kormányt.

Amikor zárni kellett, nyitást követeltek, amikor nyitni kellett, akkor zárást. Diktatúrát harsogtak, külföldi lejárató akciókat szerveztek, kamuvideókat, ál- és rémhíreket terjesztettek – fogalmazott. Orbán Viktor ezt súlyos felelőtlenségnek nevezte, hozzátéve: halálos világjárvány idején a családok millióinak félelmét kormánybuktatásra kihasználni minden ítélőszék előtt védhetetlen cselekedet.

„Mind a kettőnek el is jön majd az ideje, az egyik április 3-án, a másik pedig a Jóisten rendelése szerint”

– jegyezte meg.

Kijelentette: a kormány a koronavírus-járvány alatt is egységes és higgadt maradt, az ország cselekvőképessége egy pillanatig sem forgott veszélyben, vagyis a 2011-ben bevezetett új alkotmányos államvezetési rend jól vizsgázott.

Míg Európában egymás után estek el a kormányok, szétestek a koalíciók, követhetetlenül változtak a szabályok és tüntetők ezreit karhatalommal fékezték meg, az emberek bizalma pedig lassan, de biztosan elpárolgott, addig Magyarországon nem történt semmi ilyesmi, itthon sikerült megőrizni, sőt megerősíteni a közbizalmat, mert az emberek többsége szerint Magyarország jól védekezett – közölte.

Kifejtette: 2010 óta nem csak az államot szervezték át, de új magyar gazdaságot is építettek, úgy döntöttek, hogy segély helyett munkát adnak az embereknek. Kiemelte: a vírusjárvány ellenére még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon a rendszerváltás óta, több mint egymillióval dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-kormány idején.

Arra is felhívta a figyelmet: tavaly sikerült egy újabb „brutális rekordot” dönteni, Magyarország exportteljesítménye 119 milliárd euróra nőtt. Emellett 2010-ben arról is döntött a kormány, hogy a kulcságazatokat magyarosítja, ezért a külföldi tulajdont 50 százalék alá szorítja a bankrendszerben, a médiában és az energiaszektorban is. Hozzátette: a bankoknál 60, a médiában 66, az energiaszektorban pedig 71 százalékról indultak, de mára mindenhol többségbe került a magyar tulajdon.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor ma európai vezetőkkel tekinti át a kialakult háborús helyzetet Brüsszelben

Hangsúlyozta: a járvány idején is meg tudták tartani azt, amit magyar kézbe vettek, sőt folytatták a kulcsvállalatok visszavételét, ezúttal a tiszántúli gáz- és áramszolgáltató került sorra. „A kuruc részek már szabadok, most Pannónia következik” – fogalmazott.

Arra is kitért: a válság ellenére „felturbózták” a magyar tőke külföldi befektetéseit is, hiszen már korábban eldöntötték, hogy amennyi profitot kivisznek Magyarországról az itt működő külföldi vállalatok, annyi profitot kell hazahozniuk a külföldön működő magyar cégeknek. Csak így lehet egyensúlyban tartani a magyar gazdaságot – jelentette ki, felsorolva a MOL és az OTP terjeszkedését, a magyar vállalatok külföldi beruházásait.

A járvány alatt a családoknál sem kellett behúzniuk a kéziféket, ezt tartja a magyar gazdaság válság alatti legnagyobb teljesítményének a miniszterelnök.

A kormányfő hangsúlyozta: megkezdődött a 25 év alattiak adómentessége, a családok kézhez vehetik az adóvisszatérítésüket és a 13. havi nyugdíjak is megérkeztek a napokban. Utóbbi nemcsak gazdasági fegyvertény, de valódi jóvátétel is – értékelt.

„Azt adjuk vissza, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett” – fűzte hozzá. „Tizenkét évig dolgozott az ország, hogy a baloldal történelmi bűnét jóvá tegyük. Becsüljük meg!”

– hangsúlyozta.

Folytatódtak a külhoni magyarok programjai is, a határon túl már 170 új óvodát épített a magyar kormány és 790-et újított fel.

Magyarország a válság alatt is a saját útját járta, a gazdaság újraindításához nem a Brüsszeli recepteket, hanem „a Matolcsy-Varga féle gyógymódot” alkalmazta. Nem a fékre lépett, hanem kanyarban is előzött – jelentette ki.

A kockázat nem volt csekély, de eredményeként 2021-ben már 7 százalékos volt a gazdasági növekedés és az ország bőven ledolgozta a járvány miatti visszaesést.

Az államadósságot sikerült 80 százalék alatt tartani, év végére pedig várhatóan 77 százalékos lesz, miközben Franciaország, Spanyolország és Olaszország adóssága is meghaladja a GDP-jük 100 százalékát. Beszámolt arról is, hogy még Ausztria államadóssága is magasabbra nőtt a magyarnál.

Elmondta azt is, hogy a járvány ellenére a minimálbér 2022-ben 20 százalékkal nő, a munkát terhelő adók pedig 4 százalékkal csökkennek.

Orbán Viktor úgy értékelte a gazdasági eredményeket, hogy a mostani válságból erősebben jövünk ki, mint ahogy belementünk. „Mi a járvány idején sem adtuk fel a céljainkat” – összegzett.

„Tető alá hoztuk a nagy nemzeti megállapodást, amely magába foglalta a szakszervezeteket, a munkaadókat, a kormányt, és a megállapodást szentesítő parlamentet is. Kivéve persze a baloldalt, amely semmit sem szavazott meg” – fogalmazott.

Sorolta: a baloldal nem szavazta meg a koronavírus elleni védekezés alapjául szolgáló törvényt, a hitelmoratóriumot, a minimálbéremelést, a családi adóvisszatérítést, a 25 év alattiak adómentességét és az adócsökkentéseket sem.

Azt is felidézte, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány a válság idején a jelenlegi kormánnyal éppen ellentétes utat járt be, „ők hátrafelé mentek”. Elvették a 13. havi nyugdíjat, egyhavi fizetést, egy év gyest, megszüntették az otthonteremtési programot és a családok adókedvezményét, fizetőssé tették az egészségügyet. Kétszeresére emelték az áram, háromszorosára a gáz árát.

Szólt arról is, Magyarországot instabil régiók veszik körül, ide sorolta a Nyugat-Balkánt, ahol szerinte ott vannak a „nagyfiúk” is, az Egyesült Államok, Európai Unió, Oroszország és Törökország.

Szerinte a Balkán megnyugtatása egyszerű: gyors EU-tagság, kiegyezés Szerbiával és uniós Marshall-terv. Kár, hogy nem ez történik – jegyezte meg.

Orbán Viktor értékelése szerint Magyarország az elmúlt években megerősödött, és nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy a rossz nagyhatalmi politika károkat okoz a szomszédjában.

„Se Berlin, se Brüsszel nem csinálhat Balkán-politikát a magyarok ellenében, de még nélkülünk sem. Nem fogadunk el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek ellentétesek Magyarország érdekeivel”

– jelentette ki.

Úgy folytatta: Magyarország érdeke a béke, a gazdasági fejlődés és a térség beemelése az EU-ba, ezért szóba sem jöhet szankció, büntetőpolitika, kioktatás vagy bármilyen más nagyhatalmi arrogancia.

A miniszterelnök szerint nem a Balkánról, hanem a Balkánnal kell beszélni, a mindenkinek elfogadható békés rendezés lehetséges.

Az orosz-ukrán konfliktusról szólva elmondta, el kell kerülni a háborút, nemcsak a humánum, hanem a magyar is érdek miatt is, mivel háború esetén százezerszám, akár milliós nagyságrendben érkeznének menekültek Magyarországra Ukrajnából és ez alapjaiban rajzolná át Magyarország politikai és gazdasági helyzetét.

Felidézte, akkor sem volt könnyű az országnak, amikor az 1990-es években a volt jugoszláv területekről érkeztek több tízezren. Ukrajnából sokkal többen jönnének, alighanem a visszatérés reménye nélkül – tette hozzá.

Elmondta, Magyarország a békéért dolgozik, de a kijelölt állami szervek megkezdték a felkészülést.

„Háborús végkifejlet esetén is rendelkezünk megfelelő forgatókönyvvel és akciótervvel”

– közölte.

Ez is érdekelheti:  Magyarország elítéli az Izrael elleni támadást

Orbán Viktor kitért arra, hogy Magyarország mérete, katonai és gazdasági ereje miatt nem képes döntő vagy akár csak mellőzhetetlen befolyást gyakorolni az EU, a Nyugat és Oroszország kapcsolataira.

Hozzátette ugyanakkor: Magyarország sohasem rejtette véka alá, hogy Brüsszel stratégiáját elhibázottnak, az Oroszország elleni szankciókat zsákutcának tartja.

Kijelentette: az Oroszországgal való gazdasági együttműködés nélkül Európa továbbra is „vérszegény és sápatag”, stratégiai hiba az együttműködéstől elzárkózni és a hatalmas gazdasági lehetőségeket teljesen átengedni a kínaiaknak.

Közölte, mivel az EU külpolitikáját nem tudják megváltoztatni, kidolgoztak egy magyar modellt: az ország NATO- és EU-tag, közben kiegyensúlyozott politikai viszonyt, gazdasági kapcsolatokat ápol Oroszországgal.

A közelmúltbeli moszkvai látogatását békemissziónak nevezte, mert szerinte a befagyott kapcsolatok jegét fel kell törni és utat kell nyitni a tárgyalásoknak.

„Magyarországnak nincs atommeghajtású jégtörő hajója, de csákányunk azért van és néha egy repedés is elég, hogy felszínre törjön a józan ész” – fogalmazott.

Az ország biztonságáról szólva azt mondta, mindig megfelelő szélességű és mélységű területnek kell lennie Magyarország és Oroszország között. Ukrajna függetlensége és életképessége közvetlen magyar érdek – jelentette ki.

Orbán Viktor szólt arról is: Magyarország támogatja az európai katonai képességek és a közös véderő kialakítását.

Ezzel hozta összefüggésbe a modern magyar hadsereg felépítésének elkezdését. Jelezte, a most kézhez kapott fegyverpénz jól kifejezi a társadalom megbecsülését a katonák felé, de önmagában nem elég, sok munka van még.

Szükség van saját nemzeti hadseregre, mert egyetlen szövetségesünk sem fogja a bőrét vásárra vinni Magyarországért a magyarok helyett – hangoztatta. „Clint Eastwoodtól tudjuk, ha fegyver van a közelben, jobb, ha a mi kezünkben van” – mondta.

Orbán Viktor beszélt arról is, ha a baloldal kormányoz, nincs pénz. „Mindig ez a nóta vége”

– jegyezte meg.

A kormányfő elmondta, ma sokezer milliárdnyi fejlesztés fut, a szegények száma és a szegénység mértéke csökken, a középosztály pedig erősödik, a minimálbér magasabb, mint az átlagbér volt a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején.

Van pénz és ha folytathatjuk a kormányzást lesz is – fogalmazott. Példaként említette, hogy a vidékfejlesztésre háromszor annyit költenek, mint eddig.

Közölte, a munkaalapú gazdaságban a pénz a munkából lesz, az adók alacsonyak, a jövedelmek nőnek, az emberek vásárolnak és befektetnek, megéri dolgozni.

Orbán Viktor szerint már „tust is húzathatnánk”, ha nem horpasztotta volna be az európai gazdaságok oldalát az infláció. Ismertetése szerint az Egyesült Államokban negyvenéves csúcson, 7,5 százalékon van az infláció és vannak unió országok, ahol 10 százalék felett jár. Magyarországon is ez lenne a helyzet, ha a kormány nem védené folyamatosan a családokat – mondta.

Elmondta a kormány nem nézte tétlenül „az árak vágtatását”, bevezette „a négy stop politikáját”, azaz az üzemanyagárstop mellett a rezsistopot, a kamatstopot és az élelmiszerárstopot.

Hozzátette: az Európai Unióban az áram ára Magyarországon a legalacsonyabb, a gáz ára pedig a harmadik legalacsonyabb. A rezsicsökkentés működik, éppen most veszi át azt Magyarországtól Franciaország és Spanyolország – közölte.

Hangsúlyozta: az üzemanyag ára Magyarországon az ötödik legalacsonyabb Európában. Ma 480 forintot fizetünk, árstop nélkül jóval 500 forint felett járnánk – fogalmazott, úgy értékelve, hogy az árstop ezen a területen is bevált, ezért további 3 hónappal meghosszabbítják.

A kamatstop megvédi a lakás-jelzáloghitellel rendelkező családokat, az élelmiszerárstop pedig mindenkinek, de leginkább a kispénzű embereknek segít – mondta.

Orbán Viktor kiemelte: a családtámogatásokat meg fogják őrizni, sőt, kibővítik azokat.

„Nem teszünk le arról, hogy a gyermekvállalás pénzügyi nehézség helyett inkább kedvező anyagi helyzetet teremtsen. Lesz gyerek, lesz pénz és megvédjük a családokat. Erre van az előre”

– fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök a koronavírus-járványról szólva azt mondta, az Magyarországot sem kímélte, „de mi legalább az elsők között ébredtünk”.

Európában elsőként Magyarországon alakult meg az operatív törzs, Magyarország az elsők között szerzett be lélegeztetőgépeket és készítette fel a kórházakat a koronavírusos betegek fogadására, az elsők között „szereztük be a szükséges vakcinákat” és „oltottuk be az emberek több mint felét” és „elsők között indítottuk újra az országot” – sorolta.

Mindeközben a kormány „rendbe tette” az orvosok bérét, felszámolta a hálapénzt, elválasztotta a magán és állami ellátást – mondta, megjegyezve, mindezt a Magyar Orvosi Kamarával kötött megállapodás alapján „békében, egyetértésben”.

Orbán Viktor beszélt az egészségipar fejlesztéséről is, amelynek köszönhetően „ma már mi gyártjuk azt, amire szükségünk van vagy lehet egy újabb járvány idején” – mondta, példaként említve a maszkokat, a lélegeztetőgépeket és a gyógyászati segédeszközöket.
Kiemelte a Debrecenben épülő vakcinagyárat, amely 2022 végén már munkába állhat. „Garantáljuk, hogy a magyar egészségügy és gyógyszeripar, ha szükség lesz rá, teljes fegyverzetben fogadja majd az újabb járványokat” – hangoztatta a kormányfő.

Ez is érdekelheti:  Csúnyán lebukott a Politico a NatCon ügyében

A migránsválságról szólva Orbán Viktor elmondta: naponta több százan próbálnak erőszakkal Magyarország területére lépni: tavaly összesen 122 ezren, idén januárban pedig már több mint 12 ezren.

Hozzátette: Magyarország eddig több mint 600 milliárd forintot költött a határok megvédésére.

Azt is mondta: a határvédelem állandó készenlétet, szívósságot és kitartást követel. Nehéz munka, ráadásul „hátul is kell lennie a szemünknek, mert Brüsszel felől sem lehetünk nyugodtak. Ott gyülekeznek Soros György ügynökei (…), a nemzetállamokat ellenségnek, de legalábbis meghaladandó maradványnak tekintő írástudók, szakértők és tanácsadók siserehada és persze a mindenben, így a migrációban is pénzt szimatoló globális tőke farkasai”, akik mind azon dolgoznak, hogy a migrációt mint „megállíthatatlan történelmi szükségszerűséget” fogadtassák el – vélekedett, megjegyezve, van ország, ahol már sikerrel is jártak.

Kiemelte: a magyar védvonalak csak addig állnak a határon, amíg a jelenlegi kormány van hatalmon.

Úgy fogalmazott: „ha hagyjuk, hogy a migránspárti brüsszeli bürokraták kormányra segítsék a Gyurcsány-show egyszerre nevetséges és veszélyes szereplőit, akkor meg fogják nyitni a határokat. És ha egyszer beengedik őket, többet nem lehet visszacsinálni. Lesz itt olyan nyílt társadalom, hogy még az unokáink is nyögni fogják, ha még itt lesznek egyáltalán”.

Orbán Viktor kitért arra is: Brüsszel és Magyarország mást tekint Európa értékes hagyományának, mást gondol a nemzetek jövőjéről és most már a családról, sőt, a társadalom bináris, nőre és férfire épülő szerkezetéről, így a gyermekeink jövőjéről is.

Leszögezte: ezen a ponton nem fognak engedni, április 3-án a népszavazással fogják megvédeni a gyermekeket. „Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén” – jelentette ki.

A miniszterelnök szerint a Brüsszel és Magyarország közti véleménykülönbségek mélyén az lapul, hogy „mi teljesen másként éltük meg” a hidegháború végét, mint a szovjetek által meg nem szállt nyugati országok, ideértve Amerikát is. Ők nem éltek diktatúrában, „mi viszont benne éltünk”, a „szabadságot pedig nem kaptuk, hanem megharcoltunk érte” – mondta.

A hidegháborút a lengyelek, a csehek, a magyarok, a németek, a bolgárok, a románok, az észtek, lettek és litvánok nyerték meg. „Mi úgy tudjuk, hogy az antikommunizmus és a nemzeti eszme nyerte meg a hidegháborút azzal, hogy helyreállította a nemzetállamokat. Ők ezzel szemben úgy gondolják, hogy az ő liberális demokráciájuk győzött a kommunizmus felett. Az ő fejükben most sem és akkor sem nemzetállamok, hanem a globális világ áll és állt a középpontban, ezért Soros György őszintén az ő hősük.

Azt is mondta, míg „mi úgy tudjuk, hogy egy alkotmányos jogállami rendszerben élünk (…), amit az alaptörvény világosan lefektet és véd”, addig „számukra a jogállam egy eszköz, amellyel magukhoz hasonlóvá gyúrhatnak bennünket”. Ezért őket nem érdeklik a tények és az érvek, ők „most szent háborút”, egy „jogállami dzsihádot” vívnak – értékelt.

Orbán Viktor „létkérdésnek nevezte” az országgyűlési választást, melynek értékelése szerint óriási a tétje. Megjegyzete, „szeretnénk már egy választást, ami nem létkérdés, hanem egyszerűen egy jó kormány megválasztásáról szól”, de ez most nem lehetséges.

A miniszterelnök kifejtette: a kormány fejleszti a fővárost, mégis „káosz, kosz, hajléktalanok és dugók, korrupció, inkompetens vezetők, nagyképűsködés és lustaság” van. „Gyurcsány emberei beültek a kasszába, Bajnai meg szép csendben működteti a jutalékos rendszert” – fogalmazott. Hozzátette: ehhez elég volt két év elfuserált baloldali kormányzás.

Megjegyezte: mindenki láthatja, ők hátra mennek, és nem előre.

Kitért rá: a baloldal most azzal áll elő, hogy akik csatlakoznak hozzájuk, „úgy hagyják maguk mögött addig életüket, mint Krisztus tanítványai a halászhálót”. Ez már „a sokadik baloldali megváltójelölt”, Gyurcsány Ferenc is így kezdte – vélekedett.

Közölte: 2010 óta „már negyedszer akarják eladni nekünk a megváltozott és megújult, össze- és újjászervezett baloldal meséjét”, de a magyarok gyomra ezt negyedszerre sem veszi be. Remélhetőleg ha most legyőzik őket, „nem tudnak annyi mini Ferit gyártani”, hogy még egyszer sorompóba léphessenek – mondta.

Úgy vélte, az ellenfelet ismerik, „Gyuri bácsi ejtőernyőseit lassan már nevükön szólítjuk” és „a Brüsszelből érkező zsoldosokat sem először vetik be ellenünk”. Most azonban nem velük kell törődni; „sohasem voltunk még olyan erősek, jól szervezettek és elszántak, mint most” – jelentette ki.

„Nyergeljetek, a kampány elkezdődött, ideje, hogy mi is kilovagoljunk. Jöttünkre ötven nap múlva jobb oldalról számítsatok”

– zárta szavait Orbán Viktor.

MTI

Videó: Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldala

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük