KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán évértékelése és a veszprémi választások – Szóinfláció ellen: minőségeszme

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

new-product

Orbán Viktor évértékelő beszéde is több szempontból érdekes. Már nem vállalja szavakban sem olyan keményen az illiberális vonalat, pontosabban tompítani igyekszik annak élét. Viszont továbbra is a „polgári Magyarország” víziója lebeg a szeme előtt, bár még nem tisztázódott, hogy szerinte a polgár citizen vagy burzsoá értelemben használatos.

Igaz a miniszterelnöki ténykedése erre azért választ ad, ha nem is könnyen ismerhető fel e válasz. Magam azonban nem akarok polgári értékeket követni, hiszen nekünk magyaroknak, egyedülállóan jó nemzeti értékrendünk van. Támogatni tudom viszont a „keményen dolgozók” pártfogását, bár az egykori párthűség alapján szerzett nyugdíjak – majd vagyonok is – „kemény” munka alapján születtek, de láthatóan nem szünteti meg a kormány. Én az állam működését a görög filozófusokkal egyetértésben a közjó szolgálata felől tudom csak megközelíteni, így nem az inflálódó szavakban, de kizárólag gyakorlatban szeretném már látni a közjó érdekében keményen dolgozók megsegítését! (A devizakárosultak időhúzó álmentegetése helyett – ami valójában bankmentő gyakorlat, ahol a banki törvénytelenséget némi elengedéssel takarják el!)

Ha öt év hatalom, nem volt elegendő arra, hogy a legkülönbözőbb trükkökkel manipuláló bankok, s brókerházak körmére nézzen az állam, akkor bizony a polgár csak is burzsoát jelenthet a jelenlegi, de a többi – 1990 óta kormányra került – párt számára is.(Időnként már Gyurcsány is polgározik, sőt nemzetet emleget!)

  1. Fodor Gábor mondott azonban egy érdekeset a polgári jelzőről. Szerinte az csak egy termék, amit el kell tudni adni. Lám-lám néha kivillan a szóinfláció!

Ezért a polgári értékek fogalmi rendszerét a kormánynak végre tisztázni kellene, mert a szavazópolgárokat – akik nagy része már digitális bennszülött –, s a helyzet elméleti-fogalmi összevisszaságát a gyakorlati pártpolitika jelentősen fertőzi.

Pl. „Kompromisszumok nélküli őszinte beszédet” hirdetett a választásokon a veszprémi Totya. Ő az országos politikai kiábrándultságot meglovagolva nyert ugyan, de semmit sem tud majd elérni egyedül és független képviselőként a Tisztelt Házban, mert a „szisztéma” így van a monetarizmus által kiépítve. Viszont elismerem, hogy ha pártkötelékben lenne, akkor sem a függetlenség, hanem a pártfegyelem döntene helyette a szavazáskor. A lelkiismeret helyetti szavazás „szisztémáját” kellene ügyesen megkerülni a Nemzuetnek, de ehhez előbb a Nemzet visszaépítése szükséges!

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

Vagy egy igazságpártot alapítunk, amivel rombolhatók a hazugságállam béklyói, vagy területileg felelős, független képviselőket próbálunk az alsóházba juttatni, s őket egy szervezett becsületbírósággal folyamatosan ellenőrizzük, hogy meghirdetett választási programjukhoz tartják-e magukat?

Visszatérve a veszprémi választásokhoz elismerem, hogy a nyertes hatalmas munkát végzett, mert minden faluba elment, s be tudta söpörni az elégedetlen szavazók nagy részének a voksát. Ez tehát azt bizonyítja, hogy helyi ember, aki valamennyire ismert és képes valódi kampányt folytatni: igenis legyőzhet pártot is, s így megtört végre a pártok legyőzhetetlenségi mítosza. (Bár itt a háttérben ott rejtőzött a baloldal infrastruktúrája és talán még a pénze is.) Viszont minden a gyakorlatban dől el, s majd látni fogjuk, hogy hova ál vagy inkább ül a nyertes.

Ez azért is lesz majd érdekes, mert vagy újabb csalódást fog okozni politikája a választóknak, vagy esetleg éppen Kész Zoltán lesz alkalmas arra, hogy alapítson egy olyan becsületbíróságot, amely egyrészt segíti a munkáját, de ezzel ellenőrzi is a képviselői tevékenységét. Ez komoly előrelépés lenne a népképviselet útján!

Hiszen nem vállalta egyik őt támogató és erkölcstelen pártot sem a választáskor, s a függetlenségét hangsúlyozta végig. Nyert is, hiszen a választóknak már régen elege van a pártok erkölcstelenségéből és az eredménytelen sárdobálásukból. Mert nem arra lenne itt szükség, hogy állandó vádaskodás foglalja le az időt és energiát a Tisztelt Házban, hanem a korrupt, hatalommal visszaélő képviselők azonnali felelősségre vonására, s börtönbe juttatására.

Kész Zoltán mai helyzete, nem fog se politikai karriert, se beleszólási lehetőséget biztosítani számára az országos politikába. Neki feltétlenül választania kell a pártok, a megélhetési ücsörgés, vagy azon két irány között, amit az előbb már felvázoltam. Ám igazságpártot alapítva lerombolni a hazugságállam béklyóit, óriási feladat lenne. Az ellenőrző és tanácsadó becsületbíróság létrehozása azonban logikus lépés a számára. Egyrészt valóban segítené munkáját, sőt ezzel ellenőriztetné is a saját képviselői tevékenységét, s hitelesítené, erősítené a népképviselet megvalósíthatóságának esélyét.

Ez is érdekelheti:  Antall József klasszikus mondásával élve: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - alternatívák

Egyébként a politika – mint termék -, már nagyon régen megjelent a „politikai piacon” csak nem beszéltünk róla ennyire konkrétan. Ám az általam sokszor emlegetett „pénzpórázra fűzött pártok” valójában éppen ezt a „szó-terméket” forgalmazták, s ennek a bankárkaszt profitérdeke a valódi háttere. Jelen gondolataim is ezzel a szóinflációval foglalkoznak, s épp annak a fényében, hogy ez az a „párt-termék” amely elhomályosította idáig a választópolgárok közül azoknak a szemét, akik nincsenek még felvértezve a monetáris háttérdiktatúra – egyébként demokráciának nevezett, vagy inkább csúfolt világa – pontosabban annak hatásai ellen.

Emlékezzünk, hogy Német László 1943-as nemzetcentrikus és soha nem inflálódó szavai, még 56-ban is meghatározták a magyarságtudat alapjait. A fogalmak mai zűrzavarában már „Késznek” kellene lennünk a nemzet és a nép szavaink, sőt a pártpolitika és a közjószolgálat szavainknak a tartalmi elhatárolására, sőt ezeknek a fogalmi meghatározására is. Egyébként Kodolányi említette meg először a szóinflációt Szárszón, ami mára önbeteljesítő jóslatként megvalósulva, szétrombolja a hazai tömegek maradék erkölcseit, eluralja a közélet, sőt sajnos a társadalompolitika színpadát is. (Érdekes, hogy az elszakított területek magyarságán ez nem látszik)

El kell ismerjem, hogy a hazai magyarság már lélekben is meg van rokkanva. Gerincét felpuhította a kádár korszak, s a maradék erkölcsi tartását a globál-kapitalizmus kíméletlen profitéhsége rombolta le. A magyarság identitástudata, önvédő reflexei, és a bevált alkotmányosságához való ragaszkodása helyébe a szocializmus akolmelegének a visszasírása költözött. Ebben a szörnyen eltorzult értékrendű világban, s az államunk importált hatalmi rendjében, sőt a hazugságra épülő pártpolitikai színházban, még maga a Nemzet is elavult fogalommá lett. Pedig csak egy jól képzett és bátor nemzet adhatja vissza a magyar szavak igazi értelmét, s a közjó igazságosságát, a harmóniát és a létbiztonságot!

Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Orbán évértékelése és a veszprémi választások – Szóinfláció ellen: minőségeszme

  1. „Polgári Magyar ország”, „öntudatos polgárság” nekem nagyon komenista kifejezések, főleg az utóbbi. Az „öntudatos” azt jelenti, büszke. Aki büszke, az csak saját magát fogadja el hiteles személynek. No meg persze azokat. akik ugyan azt mondják, mint az „öntudatos polgár”. Na ezeket a legkönnyebb becsapni.
    A (veszprémi) választásokról meg csak annyit, hogy az győzött, aki be volt állítva nyerőnek. Valahol el kell kezdeni a „baloldal megerősödését”. Már csak, hogy hitelesnek látsszék 2018-ban a „választás”. Ami nincs is.
    Mi is múlik azon, hogy ki lesz hatalmon? Az eddigi hatalom gyakorlók összes vagyona és akár a puszta élete, családostól.
    Ki az az elvetemült, aki elhiszi, hogy majd a véletlenre bízzák?

  2. Az elmúlt huszonöt év, orbán, gyurcsán, és a hasonló elveket valló,a politika mögé bújó,de nyereségvágyra és egyéni sikerekre törekvő szerencse lovagok kiteljesedésének időszaka volt. Aminek kezdete volt,annak vége is lesz. Lassan leáldozóban van nálunk is a hülyeség kora. Utolsó rohamát éli mindegyik, orbán,és kollégája egyaránt. Kollégák, mert anno az átkosban, ugyan annak a horváthistván belügyminiszternek jelentettek mind ketten. Eszme,és párt társak. A „roham látszik rajtuk ,mert fogalmuk sincs, hogy mit hazudjanak, hogyan szerepeljenek, és mivel tudják még az érdeklődést irántuk,és párttársaik irányában fenntartani. Időről-időre belegabalyodnak saját hazugságaikba, melynek következtében sorozatosan tetten érhetők. Pár év, és a történelem könyveknek még a lábjegyzetében sem szerepelnek majd, mert amit létre hoztak az említésre sem méltó, ellenben ami kárt okoztak anyagi, erkölcsi,és szellemi téren, azt évtizedekig nyögi majd a Magyar. Igen a Magyar,de nem ők, mert nekik a Magyarság semmit nem jelent,hiszen minden cselekedetük ez ellen van.”Élő munkaerő” ahogy gyurcsány nevezi az átlag Magyart. Politikai ténykedésük emberhez is méltatlan, miniszterelnöki alakításuk még az élet színpadán is értékelhetetlen, megbukott. Nem csoda,hogy megrogyott lelkileg is a Hazai Magyarság, hiszen minden szinten a hatalom részéről elnyomás alatt tartják,és sulykolják a Nép fejébe, az államilag előállított maszlagot, minden fórumon. A nap nagyobbik részében saját, és családja megélhetéséért küzd, és nem a pénzt eltüntető ügyeskedőkről beszélek, akiknek viszont a hatalom segítő kezet nyújt. A nagyképű arroganciával, degeszre rakott zsebekkel, hatalomra éhes,és azt minden áron megtartani akaró politikai „elitnek nem nevezhető, egyszerű kapzsi beteges,köztörvényes bűnözők sisere hadától búcsút kell venni, míg nem késő. „Nincs hatalmasabb annál a gondolatnál, melynek elérkezett az ideje.” TF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük