‘56 forradalmának követelései és szabadságharcának emlékei a mának és a jövőnknek szóló üzenetek. A szabadságharcosok önzetlen hazaszeretetről, a becsületről, a tisztességről, a szabadságvágyról és a zsarnokság gyűlöletéről mutatnak példát. De megismerhetjük a hazaárulás Júdásait is, akiknek utódai ma is a magyar nemzet érdekei ellen munkálkodnak.
A magyar nép évszázadokon át Európa védőbástyája volt. A maga szabadságküzdelmeivel Európa szabadságát is védte.
’56 legfontosabb céljai: szabadság és függetlenség, semlegesség, nemzeti összefogás és nemzeti út volt.
Amikor ez a kis nemzet a maga szabadságküzdelmeit vívta, a világ bár elismerte, mindig magára hagyta.
Így volt ez 1956-ban is.
A diadal napjait megszállás és megtorlás követte
1956. október 23-a „a bátorság, az öntudat, a diadal napja volt”. A magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen.
Ilyen egységes és fenséges talán még nem is volt ez a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország, a megszállókat kiszolgáló törpe kisebbség kivételével, akiknek utódai ma is a nemzeti érdekeink ellen tevékenykednek.
Az ’56-os forradalmat, akárcsak az 1848-ast, a magyar ifjúság vitte győzelemre. A hatalmon lévők megpróbálták vérbe fojtani a felkelést. Október 24-én már szabadságharc kezdődött. Az itt tartózkodó 5 szovjet hadosztály mellé további 17érkezett, szállta meg és támadta meg hazánkat.
A Néphadsereg tisztességes katonái otthagyták az egységüket, és a felkelők mellé álltak. Megtagadták a népellenes parancsok végrehajtását.
A változásokba az ávósok nem nyugodtak bele. Szervezkedtek a Köztársaság téri pártházukban. 1956. november 3-án még tárgyalások folytak a szovjet hadsereg kivonulásról. Maléter Pál honvédelmi miniszter este küldöttséggel Tökölre ment, ahol a szovjetek letartóztatták őket.
Hősök és árulók
Kádár János november 1-én titokban már Moszkvába repült, ahol a szovjet vezetők közreműködésével már új kormányt is alakítottak, Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány néven, melynek magyar fordítása ezt követően készül, és november 4-én hozták nyilvánosságra. Kádár János november 7-i Parlamentbe érkezését követően legalizálta a szovjet megszállókat.
Szovjet tankok ezrei dübörögtek az országban a főváros felé, mielőtt a – második intervenciót – a november 4-i hajnali támadást megindították volna. November 2-án már a Fehérvár felől jövő országúton szovjet tankok százai álltak bevetésre várva. De jöttek Pécs felől, a keleti határ felől egyaránt. Bevonultak a vidéki városainkba, megszállták a repülőtereinket, körbezárták a fővárost és az egész országot.
Nagy Imre híres rádió beszéde magnó szalagról hangzott el a rádióban. A kormány nem a helyén volt, hanem a jugoszláv követségen.
A megszállóknak pontos információik voltak a fővárost védő szabadságharcos csoportok elhelyezkedéséről. Ezeket többek között a Tökölre menő küldöttség egyik tagja, Szűcs Miklós ezredes hozta tudomásukra, de segítettek nekik az ávósok is.
Vecsés felől Kispesten át jöttek végig az Üllői úton, a Soroksári úton, hogy a ferencvárosiakat megsemmisítsék. A Juta és Hangya dombon Mecséri ezredes és Kálmán Béla százados a szabadságharcosokkal nem tudták megállítani őket. A budai oldalon Budaörs sem tudta tartani magát a Dunántúlról özönlő páncélosok előtt.
A Boráros téri, Tompa utcai, Práter utcai, Tűzoltó utcai csoportokhoz szinte pontos címre mentek. A Corvin-köz, mint célpont egyértelmű volt. A Baross térieket a Thököly út felől támadták. A kőbányaiakat a Zalka Máté térnél és az Élessaroknál. Budán a Móricz Zsigmond körtér, a Vár, a Széna tér és a Schmidt-kastély volt a fő célpont. Csepelt bombázták is.
Iszonyatos pusztítást végeztek. Halottak és kiégett háborús romok maradtak utánuk mindenütt. A szabadságharcosok, amíg tudtak védekeztek, de menekülniük kellett. A Néphadsereg vezetés nélkül volt, és nem védte az országot, sőt erre a Honvédelmi Minisztériumban lévő hazaáruló katonai vezetőktől parancsot kaptak.
Ha néhány tisztességes magyar katonatiszt egységével nem szállt volna szembe a megszállókkal, a néphadsereg egészét árulással lehetne megbélyegezni.
A szabadságharcosok a budai hegyekbe húzódtak. Sokukat útközben mészárolták le.
Arccal a föld felé
A fővárosi utcákon válogatás nélkül szedték össze a fiatalokat. A statárium jegyében a szovjetek legtöbbjüket helyben kivégezték. Ezreket hurcoltak el a Szovjetunióba.
Magyar kiszolgálóik pedig börtönökbe, internálótáborokba gyűjtötték be a szabadságharcosokat.
Grebenyik gárdaparancsnok 1.sz. napiparancsa statáriumot hirdetett, és leszögezte, hogy a magyaroknak a szovjet egységeknek kell engedelmeskedniük.
Megteltek a börtönök Magyarország színe-virágával. Az ifjúság, az értelmiség, a munkásvezetők rácsok mögé kerültek.
Az ’56-os szabadságharc leverését követően minden eddigit felülmúló megtorlás és bosszú kezdődött. Haynau egyéves rémuralma eltörpül az ’56-ot követő megtorlás mellett. A halálraítéltek búcsúszavaitól visszhangzottak a börtönök. A hősök elkaparva, arccal a földbe, egymásra dobálva temetetlenül hevertek.
’56 igaz történéseiről még beszélni sem lehetett.
A megtorlás statisztikai adatai még korrigálásra szorulnak
A KSH adatai – objektív okok miatt – lényegesen alacsonyabbak a valódinál. Kahler-M. Kiss: Kinek a forradalma- c. tanulmányukban közölt adatok szerint indokolt 23.761 elítéltről beszélni, és szerintük a kivégzett áldozatok száma is 400 körül van (ennél több is lehet ). Előbbieken kívül 16-18.000 magyar polgár került közbiztonsági őrizetbe, többek közt a tököli, kistarcsai és más táborokba. 200.000 körül van azoknak a száma, akik elhagyták az országot.
A börtönben lévő szabadságharcosok is vezették az un Gyűjtő vagy más néven Csitvári krónikát, a kivégzésekről, pontosabban a siralomházba vittekről. Ha számolunk is tévedésekkel, igen megdöbbentő a hivatalosan elfogadott 239-400 kivégzett személy mellett az ő ötezer feletti számadatuk, de ez az adat ’56 előtti adatokat is rögzített.
A szovjetek által kivégzettekről nem rendelkezünk adatokkal. Ők utcákon, tereken is agyonlőttek embereket, valamint a Ludovika-Akadémia épületében működött egy „Hadbíróságuk”, ahol tolmács és védő nélkül ítélték azonnali halálra az elfogottakat.
A Kárpátaljára történt internálásokkor a foglyokat az uzsgorodi (ungvári) börtönön kívül Sztrij, Drogobics, Csernovci és Sztanyiszlav város börtöneiben helyezték el. Csak az ungvári börtönben a november 15-i jelentés szerint 846 magyar fogoly volt, köztük 23 nő és 68 kiskorú, köztük 9 kislány. Szerov november 19-i jelentéséből kitűnik, hogy ezen kívül is voltak deportálások. A deportálások a szabad világ tiltakozása miatt maradtak félbe.
A magyarok vére
Ez a világot is formáló magyar forradalom sajnos nem teljesülhetett ki. Nem tehette szabaddá Magyarországot.
Az akkori nemzetközi politikai helyzetben a Hruscsov vezette szovjet agresszió szabad utat kapott a világ másik vezető nagyhatalmától, Amerikától, Eisenhower személyében. Ezt sem kellene elfelejtenünk. Büntetlenül vérbe fojthatták a magyar szabadságot, és megszállhatták az országot.
Egy fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy a szovjet csapatok elhagyják Magyarországot. Az, hogy a Szovjetunió szétesett, az valahol a macskaköves pesti utcákon kezdődött.
Ha végignézünk a magyar történelmen, tapasztalhatjuk, hogy győzelmeink az összefogással, kudarcaink a széthúzással függnek össze. Ellenségeink az oszd meg, és uralkodj elvet alkalmazva kerekednek ma is fölénk.
Mindent meg kellene tennünk, hogy ne tudjanak megosztani bennünket. Csak így őrizhetjük meg 56 ifjú hőseinek méltón az eszméit és az emlékét.
Albert Camus világhoz kiáltó szavai ma is érvényesek.
Élők! Emlékezzetek!
„…A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármely nép a világon… Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullania – s ez a vérfolyam most már lassan alvad az emlékezetben… Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra.
A magyar munkások és értelmiségiek… királyi örökséget hagytak ránk, amelyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, melyet ők nem nyerhettek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!”
Soha ne felejtsük el;
’56 igazi céljait – szabadság és függetlenség, semlegesség, nemzeti összefogás és nemzeti út. Melyekből van, ami még ma is várat magára.
Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg.Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.
