KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán-buktató nagygyűlést rendeztek: 100 ezer embert vártak, 800 lett belőle

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A szombati demonstráció után vasárnap is néhány százan vonultak ki a Vajdahunyad várához, majd a Hősök terére. A megmozdulást szervező Rend-Szerváltók oldala azt írta, szombaton számításuk szerint 21 ezren gyűltek össze, vasárnapra a szervezők eredetileg a 100 ezres részvételi számot tűzték ki célul, bár ezt a Vajdahunyad várából a Hősök terére vonuló tömeg nem érte el. A közzétett fotók alapján 800 -1000 fő lehetett. 

A tüntetők szórólapjuk alapján vasárnap 10-kor gyülekeztek a Vajdahunyad váránál. Mint írták, a tüntetés fő tematikája az volt, hogy, véleményük szerint az Alaptörvény érvénytelen, mert „a ’89-es, még mindig érvényben lévő, ideiglenes Alkotmányunk kimondja, minden hatalom a népé”. A demonstrálók szerint az Alaptörvény emiatt érvénytelen, ezért kell „fellépniük ez ellen”.

A Népszava szombaton számolt be a vasárnapi demonstrációt is szervező Rend-Szerváltók eseményéről. A lap azt írta, a szombaton összegyűlt csoport „teljes rendszerváltást” követelt, a mindenkori hatalom felelősségre vonását, vagyonzárolást, titkosításfeloldást. A szervezők Facebook-oldala szerint a demonstrálók több minden ellen is tiltakoznak, szerintük ugyanis elég volt például „az oltásból, az ország kiárusításából és az önkényuralomból”.

A héten volt a magyar kamionosok konvoja is, Kanadai mintára. Egy kamion dudált Mogyoród mellett a réten a hét minden napján.

napiusjag.hu

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük