Olvasónktól: Tolvajok násza, 23 év tükrében!
Tisztelettel köszönöm az MJB Professzor Dr. Bokor Imrének: Martonyi János külügyminiszter Úrnak – címmel írt kritikus cikkét a NIF hasábjain! –
Természetesen tudja jól a Köves Slomó barát kalapos ember is, hogy Horthy kormányzó úrral kapcsolatos nyilatkozata behízelgő csúsztatás, és a gerincesek közé tartozás egyeseknek álom kategória csupán.

Ezen a képen láthatóknál a sor sajnos jóval hosszabb és mélyen érinti a Fideszt is
Azt is tudja a kalapos ember, hogy hálából a német megszállás alatt mutatott elkötelezett ZSIDÓ menekítő, ellenálló munkájáért, ZSIDÓ szervezetektől kapott támogatásból élt a Kormányzó úr és kedves családja Portugáliában, egészen a haláláig! – Álságos és hamis a szó, s hazug az idő 1948 óta Magyarok!
Túlságosan is jól élnek ÖNÖK, a volt MSZMP-és, MSZP-s és KISZ-es fiúkból álló kormány, a „Ciánista”, mammoni világhatalom kiszolgálásából! – A kalapos ember FŐNÖKE mondta:
Ne azt nézze a „nyugat”, mit mondok, hanem azt – Hogyan Cselekszem! – Hinta-palinta…
Miért is jutna eszébe megmaradt javainak megőrzése a /föld, víz/ 23 év bármely Magyar kormányának?
FIDESZ, a kivitelezők mellett 1998-ig, és 2002 után csendestársakká váltak a rablóprivatizációban! – Borítékolok egy kibúvókkal teli, sok kiskapus FÖLDTÖRVÉNYT, EU-IMF szájíz szerint, Jaffa öntettel!
„A világ tán legtehetségesebb politikusa voltál OV! A magyarság felé fordultál, gondoltuk 1998-ban,
és, mi lett belőled? 2002-ben az Erzsébet-hídi Budaházi György nevével fémjelzett tüntetés után, emlékszel, több mint 1500 helyen követett el választási csalást az MSZP-SZDSZ, s ezután engedted elégetni a választási bizonyítékokat – a sátán elé vetetted a néped! – TE kiegyeztél, mi belerokkantunk!
2006 után visszavonhatatlanná vált, hogy átvertél /Rendeleti törvény? Remélem jól emlékszem/”
– Bőrön keresztül nézte végig a FIDESZ a NAGY privatizációs buli című Nemzeti rémálmot?
2009 decemberében a FIDESZ megszavazta a titkosítási törvényt, melyben biztosították a parlamenti-multibizniszben érdekelt, az országot és népét kifosztó, nyomorba döntő RABLÓPRIVATIZÁTOROK, azaz a szemkilövető, kommunista kormányok és képviselőik és holdudvar büntetlenségét, 1000 évre titkosítva!
A 2010-es kampány: Majd mi felülvizsgálunk és elszámoltatunk! Ezt harsogták, így volt FŐNÖK?
Megrendülten szólt a választási ige: A Magyar nép nem terhelhető további adókkal! Hallelúja FŐNÖK?
2012-re, jól emlékszem + 27 adót raktak a nyakunkba! – Gyurcsánynak és stratégiai bűntársainak személyi jövedelemadó „kedvezmény” 22%, megveheti végre az Antillákon azt a hatvan km2- es szigetet!
A minimálbérből élőket, tudja FŐNÖK, akik már nem terhelhetők tovább, 16% adóval büntették! Bravó!
„Álmodjunk országot magunknak, igazat és jót!
Álmodjunk szebb jövőt – olyan embernek valót!
Álmodjunk olyat, hol törvény a becsület, s nem hazug a szó!
Álmodjunk egy országot, ahol ébren lenni jó! „
Itt tartunk, egy hazug álomhintába ültettek minket és az országunkat 23 év parlamenti pártjainak segédletével lenyúlták, elzálogosították! Az MSZP-SZDSZ-től, Horntól, Gyurcsánytól és LiBajnaitól, az IMF-től az EU-ig, államadósság címen egy Húszezer-milliárd forintos púpot kaptunk –
„A valahol Európában” című film nyomán: Könyörgöm, nevezzük mától Rockefeller dombnak e hátékszert!
Mit érdemelnek a 23 éve parlamenti padsoraiban ülő képviselőink, kormányaink, akik ezt tették?
Mit érdemelnek az általunk megtermelt, ám általuk elprivatizált állami és nemzeti vagyonunkért?
Mit érdemelnek a mára több millió létminimum alatt élő magyarért?
Mit érdemelnek a TÖBB SZÁZEZER ÉHEZŐ MAGYAR GYERMEKÉRT?
Mit érdemelnek hazai munkalehetőség hiányában, a több százezer külföldre tántorgó gyermekünkért?
Mit érdemelnek a kilátástalan hitel rabszolgasorba taszított, és halálba kergetett áldozataikért?
Mit érdemelnek az 1919 óta tartó MAGYAR HOLOKAUSZT elhallgatásáért?
Mit érdemelnek a történelmi hazugságokért, a tudatmódosulttá tett, vásárlókká züllesztett népünkért?
Mit érdemelnek a neoliberális médiák, pl. az RTL, ATV, COOL által elkövetett a nemzeti-öntudat, a magyarság múltját, hagyományait, szokásait meggyalázó, s romboló műsorok szellemiségét megtűrő megalkuvásukért? Jelen kormányunk meghálálta nekik, új csatornát indíthattak, RTL2 néven!
Ősi alkotmányunk a SZENTKORONATAN a HAZAÁRULÁS fogalmát világosan meghatározza!
EZÉRT NEM LEHETETT ALKOTMÁNYUNK ALAPJA, csupán Preambulum, azaz sorminta!
Ám minket, MAGYAROKAT ŐSI ALKOTMÁNYUNK KÖTELEZ A BŰNELKÖVETŐKKEL SZEMBEN!
A végső ítélet ISTENÉ, ám a NEMZETRE vár! Isten tartsa véreinket!
Egy rebellis magyar!
Nemzeti InternetFigyelő
Kapcsolódó:
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
MJB: Martonyi János külügyminiszter Úrnak!
Emberi világ?
Ha kocsmában ágálsz, akkor izgató vagy, ha a televízióban, akkor pártelnök, vagy közéleti nagyság.
Ha kicsit lopsz, hogy megélhess, sikkasztó vagy, ha milliárdokat, akkor bankelnök, vagy miniszter, esetleg nemzetközi szakértő.
„Hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek” latin mondás
Ha kapával agyonütöd a szomszédod, gyilkos vagy. Ha tankot gyártatsz, háborút kezdesz politikus. Ha milliókat púsztitatsz el haláltáborban, szibériai fagyban, szobrokkal dekorált „történelmi nagyság”.
„A szegény emberből támadott elnyomója a szegényeknek hasonló a pusztító esőhöz, nem hágy kenyeret” (Példabeszédek 18/3 – a szocializmus megerősítette e tapasztalatot!)
„Fejedelmeid megátalkodottak és lopóknak társai, mind szereti az ajándékot, és vesztegetést hajhász” (Ézsaiás próféta 23. – privatizáció)
„A modern állam politikai tehetetlenségének leplezésére magas fokú dezinformációs tevékenységet kénytelen folytatni. Minél rosszabb a kormányzat, annál több a hazugság Miért nem büntetendő a parlamenti, nyilvános hazudozás, akkor sem, ha kiderül? Azonnali kizárás, (tetten érés, rá bizonyítás esetében) mandátumtól való megfosztás visszatartó erő lenne, és sok felesleges szócséplés kiiktatása révén, hasznos munkára maradna idő! Talán mindkét párt elesne egy nem nélkülözhető eszköztől?
A modern államnak az embert szubnormálissá kell tennie. A politikai tehetetlenség épelméjű embert nem képes kormányozni. De ahhoz, hogy az embert demoralizálja, nem elég, hogy a médiában a közvéleményt dezinformálja. A modern állam nem a nép munkájának kizsákmányolásából, és nem az alattomos terrorból, hanem a dezinformált közvéleményből él!
„A becstelenségben keletkezett államot csak becstelenséggel lehet fenntartani!” (Hamvas Béla)
„Az uralkodó réteg forradalma csak arra jó, hogy vég nélkül fenntartsa saját uralmát” (Babeuf, Bölcsességek Könyve – lásd rendszerváltási komédia!)
„A hatalom mindenütt a rosszabb ember kezébe került. S ez másként nem is lehet, mert csak a gonoszabb ember képes arra a sok alattomosságra, aljasságra, kegyetlenségre, amely a hatalom alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges” (Leó Tolsztoj, Az újkor vége esszé 1910!)
lényeglátó
A kérdések jogosak, a válasz egyértelmű. Egy apró megjegyzés : orbán SOHA nem volt a magyarok pártján, mindig is kommunista volt. Pusztán eljátszotta a neki kiosztott szerepet. Persze jó pénzért.
eSzeL
„Tetszettek volna forradalmat csinálni!”
tétlény
És te, tétlény? Megakadályoztad volna, mi?
Józsi
Szervusz Józsi!
Igazad van, a hősi tett, mint fogalom, mint gyakorlatba átültetett cselekedet, hiányzik pár évtizede a magyarság életéből. Bár 2006 kivételes időszak volt az életünkben.
Igazad van, politikai szerepet nem vállaltam, vállalhattam, akár tehetségtelenség okán vagy mert sok évtizede megtűrt egyén vagyok e hazában.
Sokat csalódott Józsi, túl nagy a szeretet a szívemben, s tán túl naiv hívő vagyok! Ám, ha te az a magyar vagy, aki ott akar lenni mikor megszólalnak a harangok, az első sorban megtalálsz, csak mond ki a neved. Józsi vagyok, a tétlényt keresem!
Isten tartson! „Egy Rebellis Magyar”
RL.
Kedves Józsi!
Néhai Antal Józsefet idéztem, aki Józsi létére megakadályozta azt a forradalmat, de még a tavaszi nagytakarítást is. Mellékesen pedig elegem van ebből az össznépi siránkozásból, jó páran leírták már, hogy mi lenne a teendő, de amíg szombat és vasárnap széles tömegek az idegen érdekeltségű bevásárló központokba járnak lelki tréningre, nincs miről beszélni! Ez a nyöget tökéletesen illik az említettek világába. De kérdem én, Te miért nem akadályoztad meg druszádat az esemény elszabotálásában? Tán azért, mert akkor még nem volt internet? Vagy csak egyszerűen úgy voltál, mint a többi polgártársad, akik a régi mesére hallgatva behúzták fülüket és farkukat mondván vigyázni kell, mert lehet hogy vissza jöhet a régi világ? Hát nem jött vissza, mert el sem ment, de azért Te csak nyugodtan acsarkodjál tovább, amíg teheted.
tétlény
„de amíg szombat és vasárnap széles tömegek az idegen érdekeltségű bevásárló központokba járnak lelki tréningre, nincs miről beszélni!”
Mennyire igaz!!!
Sajnos…
A Telekiek…
Ennyi férget egy csomóban – hányingerem lett….
H.B.