KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Olvasónktól: A „nem” létező cigánybűnözés, ami nincs is, de akkor mi történik itt nap, mint nap?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

késFiam hétfőn délre ment iskolába, gyakorlatra. A Bosnyák téren a buszmegállóban egy nem létező valaki leszólította, hogy a telefonját adja át, mert ha nem teszi, hát megszurkálja(!). Csak így egyszerűen. Sajnos nem ért rá elgondolkodni, hogy ez most igaz vagy érzékcsalódás, mert a nem létező valaki kezében manifesztálódni kezdett a valóság…

Nos, rövid gondolkodás után – mert az eset túl valódinak látszott – kivette a telefont a zsebéből és biztos, ami biztos átadta. A diszkrét és a „valóságnak” teljességgel ellentmondó tulajdonváltást hátrébb három, szintén nem létező valaki figyelte árgus szemekkel. Ezek után mintha ott sem lettek volna, elfutottak. Mivel a fiam se nem drogos, se nem szokott inni felmerült benne, hogy talán mégsem érzékcsalódás volt. Ezt megerősítette az is, hogy a telefon sem volt nála. Akkor eszmélt föl a gyerek mi is történt itt.

Az iskolából egy-két osztálytársával visszamentek a helyszínre. Ekkor vették észre, hogy a parkolóba rendőrök vannak (készenléti egység) és oda mentek segítséget kérni. A meglepő (vagy már nem is meglepő) válasz az volt, hogy nem érnek rá és hívjanak rendőrt. A szegény gyerek azt hitte, hogy ezek is rendőrök, mert úgy néztek ki, meg a kocsin is volt valami ilyen, hogy „szolgálunk és védünk”. De úgy látszik az esetből sajnos csak ez volt az érzékcsalódás. Ezután együtt mentünk a Zuglói kapitányságra feljelentést tenni. A jegyzőkönyvbe a második, kifejezett kérésemre került bele a „segítőkész” rendőrnek látszó valakik esete. Van kamerafelvétel, amin – érdekes módon – jól látszik a nem létező valaki bátor tette. Ezek után nem bízom benne, csak remélem, hogy sikerül elfogni, bár el kell ismerni, nem könnyű dolog a rendőrnek látszó valakiket, a nem létező valakik nyomába küldeni. De úgy gondolom, hogy most már

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

ELÉG VOLT!!!

Nem szeretném a nem létező, cigánybűnözőknek látszó valakik műszaki felzárkózását tovább folytatni. Az igazat megvallva ez volt a második eset 5 éven belül, és ez sem volt érzékcsalódás.

Egy édesapa

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Olvasónktól: A „nem” létező cigánybűnözés, ami nincs is, de akkor mi történik itt nap, mint nap?

  1. A Bosnyák téren állandóan ott ólálkodik egy falka cigány, és csak az alkalomra várnak, hogy mikor lehet lecsapni valami „zsákmányra”… A piac területén folyamatosan járőröznek a piaci rendfenntartók, nyilván nem véletlenül. Gyakran bemondják, hogy vigyázzunk értékeinkre, mert zsebesek „ténykednek” a területen. A buszmegállóban ácsorgó cigányok úgy tesznek, mintha árusítanának valamit, de ez inkább csak a látszat…
    Mikor lesz már közbiztonság Zuglóban? (és természetesen minden más helyen is…)
    Lenhardtné

  2. A hazai bűnözés legnagyobb rablásait kormány körökben követik el. A kormányközeliek követik őket. Képesek törvényt hozni azért, hogy a csatlósaikat kedvezményekhez, vagyonhoz juttassák!
    Lex Járai, lex, Borkai, lex Szász…etc.
    Simlicska Lajos bűböző. Aki minden közbeszerzési pályázatot elnyerhet, az kb olyan, mintha hetente ötöse lenne a lottón.
    Mr 20 % …akit már egész Magyarország így szólít, Kósa Lajos..akinek a vagyonosodása messze felül múlja a tyúktolvajok _ szerintem ez sem bocsánatos bűn_ cselekedeteit.
    Polt Pot Péter a „független” legfőbb ügyész meg sem rezzen..
    Káldi József

    1. Add tovább, és csak az igazat mondd!
      Íme az ország „krémje” MSZP, SZDSZ !!!
      Lehetne az is a címe, hogy ki-kicsoda? Ezekről vajon miért nincs szó a híradóban, origó-n stb.…és EZEKET MÉG ŐK MAGUK TÁRTÁK FEL, MERT „MUSZÁJ” VOLT!!!
      1. Bajor Zoltán SZDSZ vesztegetés előzetesben
      2. Tátrai Miklós MSZP hűtlen kezelés előzetesben. Nemzeti vagyonkezelő
      3. Wieszt János MSZP vesztegetés előzetesben
      4. Kabai Károly MSZP adócsalás, magán okirat h. 2,6 év jogerős börtön
      5. Nagy Imre MSZP 100 millió áfacsalás házi őrizet
      6. Zuschlag János MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés 6 év letöltött börtön
      7. Fürst György MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON Terézváros védekezik
      8. Páva Zoltán MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON védekezik
      9. Orbán István MSZP vesztegetés előzetesben
      10. Benedek Fülöp MSZP okirat hamisítás 15 év felf.
      Államtitkár számtalan bűncselekmény és folyamatban lévő eljárások!
      11. Horváth Klára MSZP hűtlen kezelés eljárás alatt
      12. Herédi Dezső MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés előzetesben Tiszaderzs vádemelés
      13. Gál István SZDSZ hűtlen kezelés megalapozott Balmazújváros gyanú,
      14 Szabó Lóránd MSZP-SZDSZ személyes adatokkal visszaélés, Dombóvár pénzbírságra ítélve
      15 Kálmán András MSZP Hűtlen kezelés előzetesben
      16. Karakasev Anna MSZP Sikkasztás 10 hó. Börtön Salgótarján
      17. Walter Dezső MSZP Hatalommal visszaélés Jogerős ítélet
      18. GYURCSÁNY FERENC Altus ügy. Bíróság mondta ki, jogosulatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forinttal (csak ,,elévült”). . És történt valami ??? Miért is történt volna, hisz benne van az egész banda egytől-egyig. És mit gondoltok hogy a bíroság kikből áll ??? Gratulálok, eltaláltad; a rabló banda többi tagjából, hiszen ez nagyobb intézmény, mint az olasz maffia.
      Megemlitem, hogy a 84 millió forint „ jogtalanul meggazdagodás a magyar állam rovására”. Ez pontosan olyan mint a jéghegy. Mi csak a hegyét látjuk a jéghegynek ami az egyharmada. Ez látszik ki a vízből, és erről tudunk mi is. A másik két harmadát a jéghegyből, azt mi nem látjuk mert mindig a víz alatt van. Akkor el lehet képzelni, hogy mennyi mindent nem tud a nép, és nem is fog megtudni soha !!!
      Vajon hányan tudnak az Indonéziai üzletről ??? Sebaj, mert a levél végén közölni fogom !!!
      19. Rácz Péter Magyar úttörő sz. hűtlen kezelés 1,5 év felfüggesztett
      20. Csonka Gábor MSZP vesztegetés 3év börtön
      Lendvai kampányfőnöke. Hivatali befolyással üzérkedés
      21. Szabó Gábor MSZP- SZDSZ Magánokirat hamisítás 8 hó börtön
      22. Kaszab Csaba MSZP hivatali befolyással üzérkedés 2 év börtön
      23. Szarvas Attila MSZP társadalom biztosítási csalás 1év 10 hó börtön, szökésben
      24. Pénzes Sándor Veres János Adócsalás jogerősen elítélve
      25. Hunvald György MSZP üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett vesztegetés, stb. előzetesben
      26. Nyékesi Béla MSZP 300 milliós csalás Megalapozott gyanú
      27. Kálmán András MSZP hűtlen kezelés. Megalapozott gyanúval nyomoznak. Dunaújváros
      28. Borovszki Tímea MSZP hűtlen kezelés Előzetesben
      29. Gál György MSZP üzletszerű, bűnszervezetben előzetes
      30. Kardos Péter SZDSZ elkövetett csalás letartóztatásban
      31 Hunvald György MSZP sikkasztás
      32. Nyolc Erzsébetvárosi MSZP-s képviselő az előző három díszpinty mellett előzetesben, vagy szabadlábon védekezve.
      33 Kolompár Orbán MSZP sikkasztás vádemelés
      34. Kodela László MSZP adócsalás 8.1milliós pénzbünti
      35. Weiszenberger L.MSZP hivatali befolyással jogerősen üzérkedés elítélve
      36. Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés jogerősen államtitkár számtalan más bűntett elítélve jelenleg is folynak a büntető eljárások ellene
      37. Balázs Gábor MSZP számlagyár felfüggesztett szabadságvesztés
      38. Deme Gábor MSZP kettős gyilkosság előzetesben
      39.Gyarmati Mihály MSZP hamis tanúzás 800 forint Nyíregyháza pénzbünti
      40.Hámori Csaba MSZP emberre fogta vadászfegyverét börtön felfüggesztett
      41. Hering Gyula MSZP PÉCS 100 márkát lopott az édesanyjától 1 év börtön. Ez a legszebb !!!
      42.Kemecsei Árpád Barát Etele kampány Csalás, fiktív számlák megalapozott gyanú, nyomoznak
      43. Kövecses Gábor MSZP csalás, sikkasztás közokirat hamisítás vádemelés alatt
      44. Lados István MSZP Zuschlag ügy elítéltje. (Tornádó Hírküldő)
      45. Molnár Gyula Budapest XI. kerület polgármestere hivatali visszaélés eljárás alatt
      CSAK SZOLIDAN, HALKAN JEGYZEM MEG, HOGY
      KELLER LÁSZLÓ- ALIAS KILLER 8 ÉVEN KERESZTÜL CSAHOLT, MIKÖZBEN még ŐK VOLTAK HATALMON ÉS NEM VOLT KÉPES EHHEZ FOGHATÓ BŰNLAJSTROMOT PRODUKÁLNI, sőt, SEMMIT, PEDIG, erre hajtottak!!!
      AKKOR, KIKBŐL IS ÁLL A RABLÓBANDA???
      MIÉRT IS JUTOTT IDE EZ A SZERENCSÉTLEN ORSZÁG???
      (Káldi úr figyelmébe! Nem kapta meg vagy nem olvasta el ezt a kapott listát?)
      Anna

      1. Kicsit elvakultnak tűnik a lista.
        Szerintem meg is határozza hovatartozását.
        Majd akkor is írkáljon, amikor a mostani hatalmon lévők a bukásuk után legalább ekkora, de lehet hogy még nagyobb listát produkálnak és a lámpavason végzik…
        Az igazság mindig a győztesek igazsága.
        A történelmet a győztesek írják….
        Stb.
        Mondjak még ilyen bölcsességeket?
        tgyl

      2. A fideszben ha jól emlékszem 47 köztörvényes volt abban az időben. Szép csapatot alkotnak ezek hárman. Hármat fizet, egyet kap. 🙁

      3. Én nem a tényektől szoktam elvakulni „kedves” tgyl! Inkább a dühtől, amikor annyi mocskot lát az ember. Nálam pedig a hovatartozás mindig is egyértelmű volt, nem álnéven, nem rejtve, mint a kriptokommunisták meg a többiek!
        Anna

  3. Fantazmagória,kitaláció kisugárzás negatív gyűlöletkeltésre.
    Nemlétező bűnözők,nemlétező rendőrök, nemlétező áldozat, álomkép festegetés az egész.
    Csík Ferenc

    1. Kedves Csík Ferenc úr! Ön szerint nem létezik a leírt eset? Ne vegye rossz néven, de én itt lakom Zuglóban és sajnos jó néhány esetet közvetlen közelről láttam már.
      Tehát szó sincs gyűlöletkeltésről, egyszerűen a tényeket írta le az édesapa.
      Lenhardtné

    2. CSík úr!
      Elmesélek egy esetet.
      Őszinte leszek, igazi halálfélelmem volt.
      Bp-n a Nyugati aluljárójában – kissé félreeső – nyilvános WC-t látogattam meg.
      Csak „kisdolgot” végeztem volna.
      Egyedül voltam bent. Bejött vagy öt cigány suttyó.
      Mint a fiatalok általában, hülyéskedtek, cukkolták egymást stb.
      Nem is figyeltem nagyon rájuk, végeztem volna a dolgom.
      Rövid idő múlva azt vettem észre, hogy (mondhatni marha rossz érzésem volt), hogy ha akarnék sem tudnék kimenni onnan, ha ők nem akarják. Még az ülőrészek felé utat is elzárták.
      Ekkor az egyik büdös cigánygyerek elővette a farkát és lengetve jött felém.
      Közben azon viccelődött, hogy milyen lehet, ha az embert seggbekúrják. E kultúrált magyar szavakkal.
      mentem volna onnan, de merre? (Félelmem beigazolódott.
      A többiek (is) röhögtek a dolgon, de nekem nem tűnt viccesnek. Féltem!
      Valahogyan egyetlen lendülettel elindultam kifelé, és csak annyit mondtam (azt hiszem), hogy na, ne hülyéskedjetek, vagy valami ilyesmit.
      Nem tudom miért, valahogyan csak kijutottam. Lehet hogy őket is meglepte reakcióm.
      Kint, a WC bejáratától nem messze állt két közeg. Odamentem hozzájuk és megemlítettem a dolgot.
      Csaknem kiröhögtek.
      Elmentem az első késeshez, vettem egy jó rugóskést övre akasztható tokkal.
      Eldöntöttem, hogy biztosan kinyírnának, de néhány gennyes cigányt magammal viszek, hogy mint dakotáéknál szolgáljon a túlvilágon.
      Csík úr!
      Örüljön hogy még nem nagyon volt ilyen élménye.
      Vagy büdös cigány ön is, vagy csak tapasztalatlan…
      Egyébként még a cigányvajda is azt mondta a népgyűlésen, ahol a főcigány (orbáncigány) is ott volt, hogy ha hetente kétszer ellopják a termését, állatait, stb, akkor ő is gárdista lesz.
      tgyl

      1. „E kulturált magyar szavakkal…” Valóban úgy kellett volna elmesélnie a csúf történetet, mert így lesüllyedt azok szintjére, „kedves úr”!
        Anna

    3. Nem éppen fantazmagória, kitalált történet, hiszen a nap minden percében történik hasonló. Inkább dícséret illeti a történet leíróját, mert szépen, egyértelműen és higgadtan adta közre.
      Anna

      1. A 9. 36-os válaszom a Csík F.-hez íródott, de valamiért eltolódott. A helyreigazítást köszönve: Anna

  4. Lenhardtné Décsi Ibolya úrhölgy.
    Én tudom jól, hogy vannak bűnözések de a rendszerváltás után a romák kerültek elsőnek utcára, majd fekete munkát végeztek az M3-as építésén és az építőipart lepték el a roma fekete munkások, de az is meg lett vonva.Az egyre szaporodó munkanélküliség sújtsa a magyarság egy részét és a cigányság nagy részét, miközben milliárdokat fektetnek roma integráló programokra, ha ezeknek a pénzeknek egy százaléka oda kerül ahová kéne nem itt tartanánk. Ezeket a milliárdokat valós munkahely teremtésekre fordítottunk volna é, illetve alig lenne bűnözés.
    Hiba a rendszerben kereshető.
    Csík Ferenc

  5. A lányom Kecskeméten lakik.Az egyik emeletre beköltözött albérletbe egy cigány család:Ezek minden együtélési szabályt áthágtak!A gyerek szaros pelenkáit egyszerűen kivágták az ablakon, a ház melletti fák ágain lógtak. Egy év után sikerült kitenni őket,a vejem egy pótkocsis tehetautónyi szemetet szedetett utánnuk össze amit a ház körül szét szórtak.A ház bicikli tárolójának a kulcsát és a ház bejáratáét lemásolták és később vissza jöttek, és evitték a lányom babakocsiját és kerékpárját.Rá egy évre a strand elöl vitték el a lányom és unokám lelekatolt kerékpárját.Persze hiába a feljelentés az ügy ad.acta.
    Ezekután csoda a útálom a cigókat?

  6. Szüzanyám !!!!!!!! Mennyi rohadék, tolvaj disznó meg még ami nem derült ki , és mind MSZP, SZDSZ, Van művésznevük is amit saját maguknak találtak ki. FEHÉR GALLÉROS ZSIDÓ BŰNÖZŐK!!!!!! Azonnali vagyon elkobzás a tolvajoktól, ezek egy sem becsületesen lett milliárdos !!! Gyurcsótányi duma jókor voltam jó helyen a mocskok….. üdv. Adorján I.

  7. Addig, amíg az alsó népréteg – legyen az cigány, magyar- legalább minimális együttélési viselkedési formát el nem sajátít, változás nem lesz. Aztán következhet bizonyos szintű ismeretanyag, ezt követné a munka, ha lenne. Az az előítéletességnek nevezett ‘vélemény’ gyakorlati tapasztalaton alapul. Az nem magyarázat, hogy a rendszerváltáskor ezek az emberek vesztették el a munkahelyüket.– már ha egyáltalán dolgoztak. 90 előtt a Kádár-kormány is rengeteg pénzt áldozott a cigányréteg munkába állítására, kevés sikerrel. Életmódjuk egyáltalán nem tette őket alkalmassá a társadalomba való beilleszkedésre. Lakásokat kaptak, azokat rövid időn belül lelakták. A környezetüket szemétdombbá változtatták. Külön kategóriát képeznek a zenész, és az ószeres cigányok, kik magasabb műveltséggel rendelkeznek. A bűnöző réteget a börtönökben komoly átnevelésnek kellene alávetni, a gyerekeket 1-2 év külön képzésben részesíteni az iskolai oktatás előtt , hogy a legalapvetőbb higiénés, együttélési feltételeknek megfeleljenek, és ne vessék vissza az amúgy jól tanuló gyerekeket. Nagyon nagy a műfelháborodás a jogvédők részéről, ha ezen gondolatokat valaki észrevételezi, pedig a ‘nemcigány’ tanulóknál is készítenek szintfelmérést az iskolai érettséget vizsgálván. Akkor ez is szegregáció?
    TÉva

  8. „Ha eleged van a 24 év tolvaj milliárdosainak tobzódásából, akik sikerrel osztották meg a nemzetet,
    ráadásul velünk ásatják az árkot, ami már szakadék, mást kell bejuttatni a parlamentbe.
    Akik vállaltan a „kisember” munkások, parasztok, munkanélküliek és értelmiségiek érdekeit képviselik. Pl. a Munkáspárt: http://www.munkaspart.hu/images/dokumentumok/pdf/programA4.pdf”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük