KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Olvasó: Mi jár ma a fejemben? A nagy bumm…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mi jár ma a fejemben? Mindenki fejében. Egyetlen dolog jár ma a korrupt, hazaáruló politikusok, az uzsorás bankárok, a rettegő zsidók, a nagyokos „szakértők” fejében: a nagy bumm.

Hajnalban felrobbant egy bank. Szándékosan olyan időben történt a dolog, amikor az akció nem követel emberáldozatot. Még a közelben meghúzódó hajléktalanokat is figyelmeztették, hogy menjenek el a környékről. Egyértelmű, hogy az akció figyelmeztetésnek lett szánva. Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy kik figyelmeztettek, kiket, és mi okból. Igaz?

Van egy széles rétegeket sújtó, aljasság, amit a már nevezett gátlástalan, pénzéhes bankárok követtek el, az említett hazaáruló politikusok aktív közreműködésével, az amúgy is nehéz helyzetben levő „kis” emberekkel szemben, azokat sunyi módon csapdába csalva, tönkretéve életüket, családjuk életét.

Nem kell ókumlálni kedves „szakértők”, terrorelhárítók.

Most jött el az ideje annak, hogy, – miután ezek a kisemmizett „kis” emberek évek óta próbálják békés eszközökkel kiharcolni igazukat, s ezt az elkeseredett küzdelmet a károkozó bankok, a nekik asszisztáló korrupt politikusok teljes érzéktelenséggel, olykor gyalázatos cinizmussal hitegetve őket, figyelték, – most komolyabb eszközzel figyelmeztessék ezt az embereket megnyomorító galád csürhét, hogy elég volt.

Elég volt az ígérgetésből, a látszatmegoldásokból, a sunyiságból.

Azt jelenti ez az akció kedves követelődző, műrettegő, tolakodó zsidók, – politikusok, bankárok, magyargyűlölő aljasok, hogy ha nem tértek észhez ettől a figyelmeztetéstől sem, akkor a jövőben egyre keményebb pofonokat fogtok kapni a „kis” emberektől.

Előbb-utóbb majd rájöttök, hogy két lehetőség közül választhattok:

Vagy megkövetitek a Magyarságot az ellenünk elkövetett bűneitekért, s kárpótlást adtok a károkért, amit okoztatok, vagy eltakarodtok Hazánkból, amíg nem késő.

Ha maradni akartok nálunk, ahol zöld a fű, patakok csobognak, ahol az erdők lombja közt üde, friss szél susog, madarak csivitelnek, s gazdag termőföldek áldását élvezhetitek a szorgalmas magyar „kis” emberek munkája nyomán, akkor alázattal süvegeljétek meg a magyarokat, s szolgáljatok tisztességgel. Ha erre képtelenek vagytok, akkor takarodó. Ki innen a nyomorúságos, sivatagos, víz nélküli nyavalyás izraelbe, ahol az arabok, palesztinok, irániak, előbb-utóbb megesznek benneteket szőröstől-bőröstől.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Döntsetek mielőbb. Vegyétek komolyan ezt a figyelmeztetést.

V.I.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

12 thoughts on “Olvasó: Mi jár ma a fejemben? A nagy bumm…

  1. Kedves cikk író! És ha a bankárok robbantottak? – Akkor köszönik szépen, jól vannak?
    Péter

  2. az első gondolatom az volt,hogy annak ellenére,hogy velünk,bepalizott ügyfelekkel fizettetik meg a helyreállítást,milyen szép is lenne,ha az összes bank,biztosító,és egyéb pénzügyi és nem pénzügyi erőszakszervezetek és csúcsszerveik telephelyeinek a bejáratai és informatikája egy gyönyörű reggel romokban hevernének,aztán megsajnáltam a takarékszövetkezeteket….
    de ez csak egy futó gondolat volt,nem ábrándoztam tovább,hanem annak örültem,hogy személyi sérülés nem történt
    László Csongor

  3. Van egy olyan sanda gyanúm,hogy nem a devizahitelesek az elkövetők.
    H.B.

  4. V.I.

    Nem tudom ki vagy és milyen célból írtad ezt a szösszenetet.
    De feltennék egy pár kérdést.
    1, Hol lehet kapni Magyarországon robbanó anyagot?
    2, Hol lehet kapni időzítőt, indító berendezést a robbantás beindításához?
    3, Ennek hiányában, hol található ezen eszközök elkészítéséhez leírás?
    4, A leírásban szereplő alkatrészek hol szerezhetőek be?
    5, És ha ez mind meg van, hol található olyan ember aki össze tudja ezeket szerelni, illetve működtetni is tudja.
    Erre kérnék választ, és ha erre válaszoltál, már tudod is ki hajtotta végre a robbantást.
    De én akár hogyan is töröm az agyam ilyen személyek anyagok, csak a rendőrség illetve a nem létező honvédségünk háza táján találhatóak.

    No akkor itt a válasz a „kis” ember teóriádra.

    Matuska Szilveszter

  5. bárhol barmit meg lehet kapni ezt tudni illene ha pénze van az embernek no és kapcsolata bar mar több ijen is lehetne ildiko

    1. Ildikó: ha már kommentelsz ilyen komoly helyen, akkor illik helyesen és stílusosan írni, mondatjeleket használva!
      Otti

    1. Krausz Slomo tagadásához, a véleményem.
      Senkinek sem jutott eszébe ilyet feltételezni, egy ilyen tisztességes becsületes társaságról mint a tiétek.
      Bár most, hogy így kérdés nélkül is tagadsz………
      Hát elgondolkodtató…….
      Matuska szilveszter

  6. Teljesen egyértelmű, hogy provokáció volt, mint az ikertornyok. Nekünk nincsenek ikertornyaink. Kell valami, hogy a ” terrorista ellenes szigorításokat ” életbe lehessen léptetni.
    roka

  7. Azok a cionista zsidó bűnözők ,tolvajok,vérszívó kullancsok akik nem férnek a bőrükben és napi 24, órában keverik a kakát még a saját fajtársaikat is be mocskolva minden meg alázó aljasságra képesek a magyarság ellen…… A jövendő mondók egyben hangzóan egymás tudta nélkül az alábbiakat jósolják a kullancsoknak. 1. Az éj leple alatt mindenüket hátra hagyva csendben tűnjenek el az állatluk bitorolt és meg becstelenített magyarok szent földjéről. Mire fel kel a nap és hazánkra veti reggeli harmatos fényét bocsánatért esedezve, SMS-ben Kertész Ákossal az élen kövessék meg a Magyar népet a tengernyi mocskolódó tolvajlásuk ért…. HA ERRE MÉG SEM LENNÉNEK KÉPESEK AKKOR A 2-es variáció vár rájuk….. 2. Az égiek sugallatára a történelem sors órája fogja őket elszámoltatni, már volt ilyen a történelemben…….DE azt már nem a HOLOKAUSZTNAK FOGJÁK HÍVNI…..Az az igazság órája nevén nevezik amelyet a földön élő néhány milliárdnyi nyomorban döntött sorsú ember fog elégtételt ki mondani a világ hegemonikus, cionista vérszívó zsarnokaira. Mivel számomra két ember típus van a jó meg a rossz , hogy akkor majd kitud egyet is meg menteni belőlük?? Vagy lesz-e egyáltalán aki 1-et is meg akar majd menteni ??? Ezt most én nem tudom még meg mondani, majd eldől akkor csak már holnap lenne adná a csudatévő. Amit ezek a cionista férgek művelnek az egész világon ez így sokáig nem mehet. ÉRZIK IS a VESZTÜKET a patkányok pláne így választások táján,néhány alfajtája hegyezi a körmét mint , Monvalker, Jewtrásányi, Gágágá Matyi, Kócos Flator , és társai már régen ülték így körben a húsos fazekat jól össze fújta a szél a szemetet. Ki éhezett kecskére káposztát bízni nagy bátorság, azaz felelőtlenség, ehhez még jós asszony se kell, hogy megint ennek mi lesz a vége de itt a vége fuss el véle. Ezeket nem én találom ki magamtól hallom a tőlem okosabbaktól járva kelve az úton, de már a szél is ezt susogja meg azt, hogy szebb jövőt de nélkülük…. üdv. Adorján I.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük