KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Olvasd el, majd menj és szavazz a baloldalra!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A baloldalra szavazok mert szeretem hallgatni a milliárdosok szájából az Internacionálét és mert szeretem látni a kábszeres buzik felvonulását az Andrássy úton és elítélek minden szélsőséget.

 

A baloldalra szavazok:

– mert szeretem hallgatni a milliárdosok szájából az Internacionálét.

– mert szeretem látni a kábszeres buzik felvonulását az Andrássy úton és elítélek minden szélsőséget.

– mert a komplett Terézvárosi és Erzsébetvárosi frakció előzetesben van.

– mert a volt pénzügyminiszter fiai védelmi pénzt szednek.

– mert szeretem, amikor szemeket lőnek ki állami ünnepségeken.

– mert jó, hogy az In-kal megmotoz, miközben a családommal sétálok a Múzeum kőrúton március 15.-én.

– mert rajtunk röhög Európa és elhatárolódik tőlünk már Románia és Bulgária is.

– mert szegény Soros Gyuri bácsit csak mi fogadjuk be, pedíg ő mindent megtett az egyetlen hazai tulajdonú OTP bank összeomlásáért .

– mert hiteles előttem (LI) Bajnai György (OFF-SHORE) Gordon, aki szerint úgy igazságos, hogy fájjon mindenkinek, csak nekik ne.

– mert Bajnai mindent megtett azért, hogy a libatenyésztők megkapják jogos követelésüket a hízlalt libák árát.

– mert Bajnai csak 8 cégét szüntette meg felszámolással, vagy végelszámolással

Továbbá:

– mert az állami nagyvállalatok vezetői megérdemelten kapják fizetésüket,

PL: Nemzeti Vagyon Kezelő igazgatója havi 3,5 millió Ft m.bért, + évi 33,6 millió prémium, + 3-5 havi bért jutalmul,

MÁV Zrt vezérigazgatója havi 3,42 milló m.bért+ 32,8 millió éves prémium + 3-5 havi bért jutalmul,

Magyar Posta vezérigazgatója havi 2,54 millió m.bért + éves prémium 24,7 millió + 5 havi bért jutalmul, stb.

– mert végre vannak jogai szegény bodzaszedő roma honfitársaimnak és büntetlenül ölhetnek, rabolhatnak, sikkaszthatnak, hazudhatnak.

– mert valaki végre elítéli a csúnya agresszív Magyar Gárdát, akik eddig semmi törvénybe ütközőt nem tettek.

– mert a TV Székházat olyan jól adták el, hogy egy kanadai cég kereshetett rajta két milliárdot.

– mert a völgyhidat úgy építették méreg drágán, hogy nem is kellett volna az utat a magasba emelni.

– mert a M6-os úton sikerül alagutat építeni az alíg néhány méter magas löszfalba.

– mert a makói gázmezőket sikeresen eladták kanadai kitermelésre, csupán 12 % -ot kap hazánk belőle

– mert szeretem, amikor romlik a forint.

– mert tényleg nem emelték a gáz árát.

– mert hazudtak éjjel-nappal.

– mert tényleg nem vezették be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.

(mert mindent elkövettek azért, hogy ne legyen vizitdíj..)

– mert a 4-es Metro 190 milliárd helyett 600-ból épül(?).

– mert a Baja Ferenc már rég nem utalhatott pénzt a Zsurki vodkagyárnak.

– mert a honvédelmi miniszter atomrészegen szónokolt a Grippenek átadásán.

– mert integráció címén végre vannak cigány osztálytársai a gyermekeinknek és mert a Lauder zsidó iskolában is vannak cigány diákok.

– mert végre van digitális tábla néhány iskolában, sőt, néhány iskolában még angol WC is van.

– mert az orvosaink már szerte Európában gyógyítanak, itthon pedig…

– mert dübörög a gazdaság és ugrik a pannon puma.

– mert olyan szabad országban élünk ahol bárkinek, még a volt miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is lehet több mint 50 cégben

érdekeltsége, tulajdona, és mellette nagylelkűen lemond miniszterelnöki fizetéséről.

– mert semminek nincs felelőse és szabad a rablás.

– mert a Közraktár utcai bálna épületet off-shore cég építheti.

– mert eladják külföldi cégeknek a közműveinket és kiárusítják a vízvagyont is.

– mert drága pénzen terveztek nekünk kormány negyedet, amiből semmi nem lett (hála Istennek) csak költségei vannak.

STB, STB…

Kérlek, szavazz Te is a baloldalra, ha tetszik, amit itt olvastál!

http://hirklub.hu/

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Olvasd el, majd menj és szavazz a baloldalra!

  1. Akármilyen hihetetlen még lesznek olyanok,akik a baloldalra fognak szavazni.
    (Sajnos, ez így igaz! Nagy a Jóisten állatkertje, csak alacsony a kerítés,… – szerkesztői megjegyzés)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük