KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Olaf Scholz szerint visszatért az imperializmus Európába

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Olaf Scholz német kancellára a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak írt cikkében kijelentette, hogy már látni lehet a politikai valóságot, ami nem más, minthogy az imperializmus visszatért Európába.

Scholz hangsúlyozta: számos ország reménye, hogy a szoros gazdasági kapcsolatok és a kölcsönös függőség az egyensúlyt és biztonságot is biztosítja, azonban Putyin orosz elnök február 24-én Ukrajna ellen indított háborúja ezt a reményt szemmel láthatóan összezúzta, és az orosz rakéták nemcsak Ukrajnát, hanem az európai és nemzetközi béke rendjét is lerombolták.

Scholz szerint Putyin a gázszállítás leállításával az energiát fegyverként használja, amit még a Szovjetunió és a hidegháború (1947-1991) idején sem tett.

Scholz utalt a német hadsereg és polgári védelem állapota mellett az orosz energiától való függésre is, s kijelentette: mindez azt mutatja, hogy a hidegháború vége után hamis biztonságérzetbe ringatták magukat.

Az utóbbi években többször felhívást intéztek arra, hogy az Európai Uniónak geopolitikai szereplővé kell válnia, és az Európai Unió eltökéltsége meghiúsíthatja Putyin neo-imperializmusát:

„Az Európai Unió az imperializmus és autokrácia élő ellenpéldája. A tagországok közötti ellentétek meggyengítenek minket. Mindenképpen meg kell őriznünk és el kell mélyítenünk szövetségünket. Ha azt akarjuk, hogy továbbra is meghallják a hangunkat egy hatalmas versenytársakkal teli világban, akkor például a külpolitikában már nem vehetjük figyelembe a nemzeti vétókat”

  • jelentette ki cikkében a német miniszterelnök.

Olaf Scholz Putyin kapcsolatát Ukrajnával és más kelet-európai országokkal „új gyarmatosításnak” nevezte és hangsúlyozta: az orosz vezető a Szovjetunió vagy a cári birodalom modelljére alapozó új birodalom álmát próbálja megvalósítani.

Forrás: TRT.net
Ez is érdekelheti:  Magyar Péter ma kétszer is megbuktatta a kormányt... - ja, most nem... majdan

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük