KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Illuminátusok

Okok, okozatok, következmények, összefüggések – 9/11, háttérhatalom, covid (1. rész)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Összeesküvés-elmélet vagy összeesküvés-gyakorlat- Sütő Gábor tanulmányának első része

… Az okok és okozatok viszonya, kiderülésük sorrendisége, következményeik beteljesedése a természetben és a társadalomban egyetemlegesen érvényesül. Törvényszerű okviszonyok, kauzalitások, összefüggések uralkodnak anyagon és szellemiségen, materialistán és idealistán, eszmén és téveszmén egyaránt. A koronavírus világjárványon is.

Ezért mai valóságunk megértéséhez, helyes kezeléséhez feltétlenül szükség van az okszerűség, a következményesség pontos feltérképezésére, ismeretére. A mottóban idézetteken kívül más neves embertársaink is figyelmeztetnek rá, hogy e nélkül a gonosz győzedelmeskedhet az emberiségen.

 Fenn is áll e veszély, mivel napjainkat létünkben fenyegető világjelenségek határozzák meg. Kézenfekvő, hogy ezért mindenekelőtt a nemzetközi viszonylatokat vizsgáljuk. A politikailag, egészségügyileg súlyos, az emberiség jövője szempontjából válságos világhelyzet megértéséhez és kezeléséhez is nélkülözhetetlen alapvető okainak, okozóinak a felismerése. Ebben, ha nem is világszerte, de sok helyen mégis vészes tájékozatlanság és elmaradás mutatkozik. A fontosabbnál fontosabb fejlemények közül legszemléltetőbben öt kulcsfontosságú drámai fordulat esemény-együttesei utalnak az elemzés elengedhetetlen szükségességére. Mindegyik mögött ott áll, az egyre inkább megszemélyesíthető nemzetközi háttérhatalom, a mély állam, amely mindeddig, hiábavalóban ugyan, de tagadta még a saját létét is.

Kronológiailag és jelentőség szempontjából elsőként említendő a folyamatot meghatározó 9/11-ként ismert gyalázatos amerikai-izraeli önprovokáció, a New-yorki Világkereskedelmi Központ toronyépületeinek lerombolása. Az elkövetők, a világtörténelem egyik legnagyobb hazugságaként elhitették a világgal, hogy arab terroristák voltak a tettesek, hogy ennek ürügyén beindíthassák a világméretű államközi terrort. A világot megtévesztő önprovokáció leleplezése a mai napig nem történt meg a szükséges mértékig. Edward Snowden CIA-alkalmazott leleplezéseiből ismert, hogy kiegészítésként az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) világszerte beindította a mobiltelefonok lehallgatását (Merkelt is lehallgatták), s a „közösséginek” nevezett internetes oldalakkal és ingyenes „csevegő” programokkal együtt az ugyancsak világméretű adatgyűjtést. J. Assange ausztrál újságíró, a WikiLeaks főszerkesztője pedig a háttérhatalmi összeesküvést igazoló titkos íratok ezreit hozta nyilvánosságra. Figyelmeztettek, hogy közeleg a magántőke uralta amerikai bank – és pénzügyi rendszer összeomlása, amiről újabb provokációkkal akarják elterelni a figyelmet. A koronavírus ezt meg is tette, de csak elodázta az elkerülhetetlent. Az aljas önprovokációk, a döbbenetes leleplezések sajnálatosan nem riasztották az emberiséget.

 

Jelentőségben követi az EU-nak, valamint a fő nyugat-európai országok kormányfőinek a háttérhatalom nyomása alatti szembefordulása önmagával, nemzetárulása, nemzetgyilkos politikája, a muszlim betolakodók kebelre ölelése, s ennek nyomán bekövetkezett történelmi hanyatlás, valamint a mindezzel szembeni nemzeti ellenállás feltűnő és megmagyarázhatatlan hiánya. Következményként ma már nem az a kérdés, milyen Európát szeretnénk, hanem, hogy lesz-e egyáltalán Európa. A minden nemzettől idegen háttérhatalmi ügynökök kulcspozícióba, csúcshatalomra juttatásával elérték, hogy Európa megtagadja kereszténységét, önmagába zárkózzon, a saját és a világot égető társadalmi ügyeit ignorálja, lakosságát vegyítsék fel, azaz beinduljon európaiságának eltervezett felszámolása. Az EU pedig forduljon szembe a nemzetállamokkal. Megmagyarázhatatlan, hogy akik egykor gyarmatosítókként az ázsiaiak, afrikaiak nyakába ültek, ma a saját nyakukba ültetik őket, de még azt is követelik, hogy azok is ezt tegyék, akik soha nem voltak gyarmatosítók. A nemzetállamok felszámolása, népeinek elvegyítése azonban csak átmeneti célja a háttérhatalomnak. A nagy cél a „Nagy Újraindítás” (Great Reset), egész világunk átalakítása, új világrend megteremtése a saját szájízük szerint, s mindenképpen a belőlük álló világkormánnyal.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Ezekkel párhuzamosan, csendben, de koordinálva következett be a Vatikán pálfordulása, a „mély egyház” megjelenése és szövetkezése létrehozójával, a háttérhatalommal. Élén a jezsuita argentin Ferenc pápával, akinél méltatlanabb, már-már keresztényellenes pápa még nem ült Szent Péter székében.

  Az immár kritikus helyzetben gyanús módon beütött koronavírus és még rejtelmesebben napok alatt világjárványt is okozott. Eredetének, okának, vagy okozóinak tisztázatlansága, kiderítésük bűnös mellőzése – ami távlatilag komolyabb fenyegetés az emberiségre, mint maga a járvány – s ennek következtében ellentmondásos kezelése világválságot okozott. A járványellenes kényszerintézkedések következtében világméretű gazdasági visszaesés, az anyagi javak újrafelosztása, s ennek nyomán a háttérhatalmi magánpénzrendszer megerősödése következett be.

Végül, némileg ellenkező előjellel, az amerikai külpolitika lényeges változása. Trump elődjeitől eltérően nem indított háborút egyetlen ország ellen sem. Még Izraelnek sem sikerült belerángatni őt Irán elleni agresszióba, sőt Szíriából is megkezdte a kivonulást, belpolitikailag pedig nyíltan szembehelyezkedett a mély állammal, egészségesebbé tette az ország gazdasági életét. Ugyanakkor folytatta Oroszország bekerítését (amelyben Románia, de még egyes V4-es országok is, sajnos mi is, segédkezet nyújtanak), ellenséges volt Kínával szemben, nyíltan meggyilkoltatott egy iráni felső katonai vezetőt, akitől Izrael tartott. A nemzetközi háttérhatalom és az amerikai mély állam összeesküvése az ügynökükké tett Demokrata Párttal végeztetve a piszkos munkát, kezdettől fogva akadályozta politikáját, és az USA-t a világ előtt szégyenletes helyzetbe hozó leplezetlen választási csalással elérte Trump eltávolítását. Mivel a kendőzetlen csalást mind az USA-ban, mind a világon elítélték, a figyelem elvonására megszervezték a Capitolium ostromát. Ez az újabb önprovokáció is arra utal, hogy a háttérhatalomnak nincs kellő szellemi ereje, a politikai elképzelését pedig nem meri nyíltan meghirdetni, a jogállamiságot csak másoktól követeli meg. A „szólás- és véleménynyilvánítási szabadság” nevében, az önmagukat „közösséginek” nevező, de demokrata-párti kötődésű és kémkedő Twitter, Facebook, Apple, Google, Amazon bosszúból letiltotta a demokratikusan megválasztott hivatalban lévő amerikai elnököt. Máris jelzik, hogy ugyanezt bárhol, bármikor, bárkivel megtehetik. E bosszúszomjas „közösség” még azon is igyekezett, hogy Trump az utolsó két hetében se tölthesse már be az elnöki posztot sem. Az USA e „választással” alulmúlta a még a sokszor kifigurázott banánköztársaságokat is. A Demokrata Párt jelképe a csökönyös szamár, a Köztársaság Párté pedig az erőfölényben lévő elefánt; most mégis mintha a demokraták kerülnének erőfölénybe és a köztársaságiak bizonyulnának szamaraknak. Biden egyik kampánybeszédében (Majdnem mindig tévedett, hol Busht vélte ellenfelének, hol összekeverte még a saját családtagjait is. Legutóbb a tv előtt egy okmányt kellett aláírnia, de a golyóstollat nem tudta a zakója belső zsebébe beletenni, megpróbálta a másik belső zsebbe, de az sem ment, erre a nadrágzsebébe tette) el is szólta magát, amit sok tömegtájékoztatási eszköz leközölt, de sem ő, sem a háttérhatalom egyetlen ügynöke még azon sem fáradozott, hogy helyesbítsen. Íme, beismerése: „Közösen összehoztuk, azt hiszem, az amerikai politikatörténet legkiterjedtebb és legbefogadóbb választási csalási szervezetét.” A „közösen” alatt ki más érthető, mint a nemzetközi háttérhatalom és a mély állam vezetői, ügynökei, akik most nyíltan kiléptek a világszínpadra.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

 Intelem a világnak, hogy mindegyik szerteágazó esemény-együttes a pénzügyi-szabadkőműves, mindenkitől elidegenedett, nemzetállam-ellenes, keresztényellenes és fehérember-ellenes pénzügyi háttérhatalom (a politikai irodalomban elfogadott úgy emlegetni, hogy a háromszáz, bankárcsalád) pozícióinak erősödésével, milliók szenvedésével, nyomorával és halálával járt, s pusztítóan hatott a hidegháború befejeződését követően valamelyest normalizálódó nemzetközi kapcsolatokra. Nyomulását jelzi az is, hogy a titokban folyamatosan kiképzett, feltűnően megsokasodott ügynökei az országokban és a nemzetközi szervezetekben előtérbe kerültek. Összehangolt mesterkedéseik nyomán álcázott hamis oksági viszonyok és téveszmék szellemi, politikai, pszichológiai, sőt életeket fenyegető és követelő terrorja uralkodott el, amely kényszerűen elvonja az emberek figyelmét a valódi összefüggésekről, akadályozza a természetes létfenntartási, megélhetési teendőik végzését a szokásos társadalmi rendben. Mély világválság állt be, amire nem is titkoltan vágyott a háttérhatalom, hogy rá hivatkozva kikényszerítse önmaga világkormányként való elismertetését, s megvalósítsa az emberiség radikális csökkentését.

 Mindebben a legmegdöbbentőbb, hogy a világ látta, hagyta, sőt hagyja kifutni a folyamatot, holott egyáltalán nem megakadályozhatatlan, inkább ellentámadást követelően kihívó. Tapasztalhatjuk is, már nemcsak a világpolitikai, hanem a mindennapos okviszonyok értelmezésébe is erőszakkal betolakodnak a háttérhatalmi érdekek, a látszólagos és pillanatnyi előnnyel, kényelemmel kecsegtető megtévesztő magatartási-eljárási beállítások, ösztönzések, demokratikusnak és szolidárisnak hazudott kényszerítések. A nemzetektől, az emberiségtől elidegenedett, a politikaitól kezdve, a faji, az anyagi érdekeken túl megszámlálhatatlanul sokféle valós és félrevezető jelleget ölthetnek. Az országok többségében az utca emberétől kezdve a vezető politikusokig ezekkel az álokokkal kényszerülnek foglalkozni, ami miatt háttérbe szorulnak a valós létfontosságú társadalmi problémáik. Az álcázott és a hamis okviszony kiderítése bonyolult, ha az ok és az okozat időben és helyszínben nem találkozik láthatóan, s ezért úgy állíthatóak be, hogy közöttük nincs is, vagy fordított viszony van. A legsokatmondóbb, hogy nincs hír arról, a háttérhatalom, vagy szervezetei, köztük az NGO-k hadakoznának a koronavírus világjárvány ellen. Egy lépés nem sok, de annyit nem tettek; viszont számtalan jel mutatja, kihasználják, sőt valószínűsíthető segédei, netán kiváltói. Le is szögezhetjük, túl „politikusan” viselkedik e vírus, túlzottan a háttérhatalom kezére játszik ahhoz, hogy természetesnek tarthassuk.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

 A háromszáz családnyi háttérhatalmi vezérkar mesterkedései világméretűvé gerjesztett gyakorlatának az egész emberiség a szenvedő alanya, s ha hagyjuk, egyre inkább csak a tárgya. A kialakult világhelyzetben, amikor egészségügyi, politikai, vagy akár mondvacsinált okokból sokunk súlyos, sőt halálos veszélybe kerülhet, kötelezőnek tekintendő eligazodási-eligazítási törekvéseinkkel, a mélyebb összefüggések megláttatásával elő kell segítenünk a belénk sulykolt valótlan összefüggések, álokok és következmények felismerését, küzdelmes, sőt veszélyes, esetleg áldozatot követelő leleplezését és legyőzését, a józanész diadalát.

(Folytatjuk…)


A tanulmány szerzője Sütő Gábor, nyugalmazott nagykövet, közíró.

 A szerző pályafutása: Tanulmányai befejeztével a Külügyminisztériumba került. 1961 és 1963 között a havannai, 1963 és 1965 között a brazíliai magyar nagykövetségen dolgozott. 1966-67-ben szigorúan titkos állományú állambiztonsági tisztként is szolgált. 1967 és 1973 között az MSZMP KB Külügyi Osztályának munkatársa volt. A Külügyminisztériumban II. o. tanácsosi rangot kapott és 1974-ben a Külpolitikai Tervező és Elemző Főosztályon lett főosztályvezető-helyettes. 1977-ben rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot kapott és megbízták a maputói magyar nagykövetség vezetésével; egyidejűleg Madagaszkárra is akkreditálták. 1983 és 1986 között a Külügyminisztériumban a latin-amerikai ügyekkel foglalkozó VII. Területi Főosztály vezetője volt. 1986-ban a brazíliai magyar nagyköveti posztot foglalta el. 1990-ben nyugalomba vonult.

 A rendszerváltás után a radikális jobboldal felé fordult. 2009-ben az Európai Parlamenti választáson a MIÉP listavezetője lett. Leplezetlenül antiszemita, szélsőségesen jobboldali cikkeket közölt a Kapu című folyóiratban, illetve a tejfalussy.com honlapon. A 2018-as országgyűlési választások előtt a Fidesz és Orbán Viktor mellett kampányolt a Reális Zöldek Klub honlapján. (Wikipédia)

 A tanulmányt a benne rejlő fontos megállapítások miatt teljes egészében, több részletben közöljük. A vastagított részeket én emeltem ki. Egyes kifejezéseket rokon értelmű szavakkal módosítottam, annak érdekében, hogy a cenzúra engedje megjelenni.

Mindazt, amit látunk, hallunk, cselekszünk, ami történik bennünk, velünk, körülöttünk, valamennyi természeti, társadalmi eseményt és jelenséget okszerű viszonyok hálózzák be, határozzák meg, amelyek akkor is hatnak, ha észrevétlenek, avagy álcázzák, félremagyarázzák, eltitkolják őket.

A világot nem a gonosz fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságokat, és nem csinálnak semmit!

                                                                                                                      Albert Einstein

A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit.

                                                                                                                      Edmund Burke

Kiemelt kép: Yandex Zen

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük