KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Odafigyelek arra, amit a miniszterelnököm mond – Dr. Bene Gábor S. Fidesznek szóló gondolatai

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„merjünk nagy célokat kitűzni és azokért közösen dolgozni”

Gratulálok Orbán Viktornak a fent idézett mondatért! Gratulálok, mert megszerezte a fölényes többséget a pártja azon szavazók között, akik elmentek és leadták a voksukat a változásra. Remélem, hogy Orbán Viktor valóban nagy célokat fog kitűzni a nemzet és a pártja elé, s azokért közösen fogunk dolgozni. Íme, felajánlom a segítő kezemet és gondolataimat. Én biztosan tenni is fogok a nagy közös célokért, de a jogilag legfontosabbakat (!) most, le is írom:

Meg kell szüntetni a Rákosi-kádár rendszerrel való folytonosságot, mert bizony kevés az, hogy politikailag elhatárolódunk a diktatúrától, de alkotmányosan nem. Jelenleg ugyanis nem a történelmi, ezeregyszáz éves magyar állammal vagyunk jogfolytonosságban, hanem az 1949-ben kiteljesedett proletárdiktatúrával, amelynek ál-alkotmánya (pontosabban alaptörvénye) még most is itt csücsül a nyakunkon, mint ideiglenesen hazánkban állomásozó „idegen jogrend”. Mindezt, Orbán Viktor is jól tudja és tudom, készül is a valódi rendszerváltásra.

A „demokratikus keretek között olyan nagy horderejű változást tudunk véghezvinni, amelyet régen csak a forradalmak tudtak” mondta legutóbb OV.       A nemzet éppen ezt várja, régóta és nagyon, Nekem az tetszene legjobban, ha az erkölcsi forradalom ott történne meg, s az első parlamenti ülésen, s kimondaná a 2/3-os Fidesz többség, hogy „bűnös rendszer volt a proletárdiktatúra”! Már húsz éve erre várunk! Remélem most megérdemli a nemzet, hiszen megadta hozzá a felhatalmazást!

Az is nagyon tetszene, ha kimondaná  a jogfolytonosság visszaállítását az 1100 éves magyar államok sorával, s a hatalomtól független erőket felkérné, hogy segítsék a kormány munkáját azzal, hogy alulról szerveződően (az 1956 munkástanácsainak mintájára) hozzák létre a Nemzetgyűlést, s készüljenek neki néhány sarkalatos törvény előkészítésének, a jelen jogrend átvilágításának és a politikai bűnözők elleni törvények létrehozásának. Ha ugyanis ebben az előkészítő munkában részt vesz majd a civiltársadalom is – persze nem a pártokhoz kötődő civilekre gondoltam –, akkor a hárommillió szavazó mellé valóban felsorakozhatna a hiányzó ötmillió is, aki azután népszavazással erősítené meg az alaptörvényt.

Erre azért is feltétlenül szükség van, mert, bár a Szent Koronánk a szuverén, de a jelen politikai garnitúra túl sokszor hivatkozott a népszuverenitásra. Akkor ne csak szajkózzuk, de lássuk is azt! Végül annak örülnék legjobban, ha azzal a mondattal fejezné be az első ülést, amit annak idején Prohászka Ottokár mondott: „Az életnek, a magyar történetnek ősi joga van a jobb jelenre s a szebb jövőre.”

Odafigyelek arra, amit a miniszterelnököm mond, mert ennél egyszerűbben és szebben én sem tudtam volna megfogalmazni a nagy célt:

„Mától Magyarországon a magyar emberek érdeke az első”! Úgy legyen!

Szeged, 2010-04-27                           Dr. Bene Gábor S.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Odafigyelek arra, amit a miniszterelnököm mond – Dr. Bene Gábor S. Fidesznek szóló gondolatai

  1. Ja, és kedves Orbán Úr! Ne feledkezzenek meg a teljes elszámoltatásról, a volt párt-és egyéb, bírósági , ügyészségi, stb funkcionáriusok nyugdíjának minimum a megfelezéséről, vagyonelkobzásokról, feleségtől, anyóstól, apóstól, gyerektől, havertól, üzlettárstól, kutyától, macskától, meg még azoktól akiknek a nevére íratták a lopott nemzeti vagyont. Offsorokba kimentett, majd hazahozott pénzekről. Hisz épp azért nincs pénz az államkasszába, mert azt ellopták. Orbán nem igen aktivizálja magát ebben az ügyben, jóllehet az ő pártja is lopott bőven, és lop is folyamatosan, hiszen a pénzszivattyúk tömeges leállításáról nem nagyon hallunk a médiumokban semmit. Teljes elszámoltatás, és ezt kell harsogni minden magyar toroknak. Gyurcsánynak például csak egy klottgatyája maradhat, de Drazsénak is, mert vagyonával kell felelnie Budaházy és társai ellen elkövetett bűneiért. És így tovább, mind a több százezer tolvajt sorra kell venni, mert a lopott pénz az visszajár, és ez az első és legfontosabb dolog. Utána természetesen sittre vágni, és dolgoztatni a hazát meglopó férgeket, Orbánnal együtt.

    1. El kell keserítenem önt.A felsorolt fontos!teendők jó ideig elmaradnak!!Aki az ellenkezőjét gondolja,az már több mint naivság.Teljes elszámoltatás……..ugyan kérem,”benyelték rendesen”Orbán rajongói az import narancsot.

  2. Kossuth tér visszatér! Nem gondoltam volna ,hogy megint kijátszák a kettős állampolgárság megadását .

  3. A Fityisz csak a testverpartjanak fog elszamolni.Ennyi ev utan ti meg mindig ott tartotok,hogy *nem gondoltatok volna*???
    Ideje lenne mar folebredni.Birkak!
    A Hun

  4. Bizony,bizony,én is nagyon figyelek,és minden megnyilatkozást -ami az irott médiában megjelenik -kivágom és elteszem,mert bizonyiték lesz az igéretre és a megvalósitásra,mert gyorsan felejtünk.
    A fejleményket nézve és hallgatva,valamint a most bemutatott minisztereket elnézve semmi jónak nem nézünk elébe.Hacsak azt nézem,hogy egy ember felel összevonva az egészségügy,oktatás,kultúra és a szociális feladatokért,-elkeseritő!!! Pintérről már nem is beszélek. Az ő feladata a rendőrállam létrehozása,és mindazok megalázása,tönkretétetel,akik nem állnak be a sorba,és nem dicsőitik a várható intézkedéseket,és esetleg még ellent is állnak. Az előszeleket már érzik azok, akiket „nemkivánatosnak” óhajt kinyilvánitani a „nagyon nemzeti” kormányzópárt. Bayer Zsolt cikke ezt az arroganciát mutatja be a Magyar ? Hirlapban.Aki nem „fideszes,vagy ősfideszes” az selyemzsinórt kap.
    Magyarul: 2 mill.700 ezer az igen,az jóember,a többi (több mint 5 millió) elhanyagolható,
    megfélemlithető,”süllyesztőbe vele”!!Nagyszerű!
    Jó ha figyelünk!!!

  5. Egy hun nem mondja egy nemzettesvérének azt,hogy birka.De negondold azt ,hogy haragszom,név és a vér kötelez.húj,húj,húj

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük