KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Obama nagy bakot lőtt

A világsajtó első helyre teszi Obama – a még amerikai elnök – szenzációs bejelentését, miszerint nem a becsületes okos állampolgárok juttatják Trumpot a Fehér Ház urának, hanem az a fránya Putyin, illetve az orosz hackerek, akik a gazdájuk utasítására meghekkelték a választásokat.  Ezt az állítást, vagyis az oroszok képességeit megerősíteni látszik Porosenko ukrán államelnök, aki elpanaszolta, hogy állítólag a Putyin hackerei az idén egy rövid időre megbénították Ukrajna egy régióját.

Obama a nagy igyekezetében megvádolva Putyint és kompromittálni akarva Trumpot beismerte az amerikai biztonság tehetetlenségét, illetve az egész világ előtt megsértette/megalázta a biztonságiakat.

Gondolkodjunk csak. E hír hallatára vessük be a logikánkat. Kinek jó ez a híresztelés? Ismeretes Putyin éles esze, képes pillanatok alatt helyesen, tévedhetetlenül felmérni a szituációt és meghozni az egyetlen optimális döntést. (Itt zárójelben megjegyzendő, hogy nem akar Obama szintjére süllyedni, ezért senkit nem utasított ki!)  Akár hekkeltek, akár nem, mindenképpen Amerika alul maradt. Putyin a nyertes.

 

  1. Ha igaz: Ez azt jelenti, hogy Putyin a haderők bevetése nélkül is térdre kényszerítheti az USA-t, független attól, hogy ki/kik uralják a Fehér Házat. Ha a hackerei képesek feltörni a legvédettebb rendszert, üzemképtelenné tenni egy egész régiót (mint ahogy Porosenko elpanaszolta) akkor könnyűszerrel hozzájuthatnak bármilyen titkokhoz is. Sőt.. Mivel a mai életünk elképzelhetetlen elektronika nélkül, a hadviselést is elektronika vezérli. Tehát Putyin könnyűszerrel elnémíthatja, elvakíthatja, harcképtelenné teheti az ellenfelet (lásd a nagy riadalmat keltett hírt az orosz vadászrepülő imitáló támadásáról az USA hadihajója ellen a Fekete tengeren).

 

  1. Ha nem igaz: Obama, mint az USA hadseregének főparancsnoka, és országa főmindenese, kijelentésével elismerte, hogy Amerika képtelen kivédeni egy esetleges elektronikai támadást. (a folytatást olvasd az 1. sz.)

Én hiszem, hogy mindezek ellenére Putyinnak nincs szándékában megszállni Amerikát, se Lengyelországot, se Romániát, se a balti államokat, de az ukránokat és Kárpátalját sem. Habár az említett országok vezetői az USA sugallatára hisztérikusan hangoztatják, hogy jönnek az oroszok, bekebelezik őket, hát ezért telepítik (nem számolva a költségekkel és következményekkel) a semmirevaló amerikai rakétákat.  Holott az oroszok játszi könnyedséggel elfoglalhatnák őket (ha Putyinnak este kedve támadna, hát Kijevben reggelizne, Rigában ebédelne és Varsóban vacsorázhatna).

Ez is érdekelheti:  Dr. Gazdag László: MIGRÁNSVÁLSÁG: TÉVHITEK ÉS VESZÉLYEK!

v.ing. Kövér György

Utószó: pedig Obamát úgy mutatták be, hogy fekete ellenére, nagyon intelligens, okos, magasan képzett, nehezen befolyásolható személyiség. Vagy azért mert éppen e tulajdonságok hiányát igyekeztek eltitkolni irányítói?!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Obama nagy bakot lőtt

  1. Sántit a logika a 2. sz,-ban. Ugyanis akár IGAZ a hir, akár NEM IGAZ, „Obama, mint az USA hadseregének főparancsnoka, és országa főmindenese, kijelentésével elismerte, hogy Amerika képtelen kivédeni egy esetleges elektronikai támadást”. Vagy talán ha igaz a hir, akkor Obama kijelentésével NEM ismerte el …?. Logikusan valahogy igy fogalmaznám: 2. Ha NEM IGAZ a hir, akkor Obama megrágalmazta nem csak Putyint, hanem az egész Amerikai biztonsági rendszert is, és ennek NEM folytatása az 1. sz. (vagyis ez NEM jelenti azt, hogy Putyin a haderők bevetése nélkül is térdre kényszerítheti az USA-t….). Csodálkozok, hogy lehet ilyen rosszul fogalmazott cikket irni és főleg publikálni!

  2. Igen,nagy „bakot lőtt!
    Felíratkozott elődei névsorához ! ő is ugyanolyan bűntetteket követett el az emberiség ellen ! Ártatlan Emberek pusztítása,országok kizsákmányolása, bizonyos „vallási körök rablóhadjáratának támogatása. Ennyi volt az ő elnökségének is az értelme(?)!

  3. Tisztelt Kövér Jenő.
    A Őn „logikájárol”
    A kérdés: Akár hekkeltek, akár nem, mindenképpen Amerika alul maradt. Putyin a nyertes.
    1. Ha hekkeltek akkor ebböl azt következtetjűk, hogy az oroszok képesek feltörni az USA szervereit, irányitani az amcsik döntéseit, feltárni titkait. stb.
    2. Ha NEM hekkeltek. De az Obama kijelentette a nagyvilágnak, hogy igenis hekkeltek az oroszok. E kijelentésből az következik, hogy Ő elismeri, hogy az oroszok képesek bármilyen „gaztettre”.(hisz ezzel vádaskodik) A CIA meg az FBI képtelen megőrizni a titkokat, kivédeni egy esetleges támadást…
    Különben is a cikk cime összhangban van a tartalmával. Azt sugallja, hogy az amcsik nagyon is tartanak Putyintól, érzik hogy a világ uralmuknak befellegzik, a versenyben vesztésre állnak. Az USA héjákat kétségbe esésük meggondolatlanságra késztetik A cikk célja nem az Obamát, a kijelentéseit vádolni.
    Kötegetés helyett inkább a hasonló irások mondanivalójára, lényegére a hangulatára figyelne, és azt helyeselné, vagy nem.
    Kérem, ne itt foglalkozzunk a logikával…

    1. Habár felhivott, hogy ne foglalkozzak logikával, mégis megpróbálok. Például, ha a hir IGAZ, akkor miböl áll Obama baklövése? A cikkböl nem világos. Obama kijelentését ugy is lehet értelmezni, hogy felhivta a világ figyelmét Putyin és Oroszország alattomoságára, figyelmeztette a többi országot. Ezt lenne a baklövés? Ha pedig NEM IGAZ a hir, akkor is figyelmeztette a világot az esetleges veszélyre, viszont ha kitudódik az igazság, hát kinos helyzetbe kerül. Ez tényleg baklövés, de hát a hazugság tényleg baklövés. Megérdemelné, hogy a megsértett biztonsági szervezetek bepereljék rágalmazásért és kárpótlást követeljenek. Azt, hogy Putyin és Oroszország mire képes és mire nem, nem Obama határozza meg, nem is lehet az Ő baklövése.

      1. A lényeg az, hogy Putyint patássá nyilvánítsa Oblama még azon az áron is, hogy abból az következik – védtelenek egy ilyen akcióval szemben.
        Ez a vég kezdete.
        H.B.

  4. „kelet vagy nyugat!
    Közép! Ha már középen vagyunk. Ha lerúgjuk magunkról csak azt az 1% parazita réteget,már úri módon megélünk! Víz,föld,állatok,zöldség,gyümölcs. Minden van itt,ami az élethez szükséges. A többi csak úri huncuttság.

Itt várjuk hozzászólását!