KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ó, vörös fenyő, ó vörös fenyő…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
„A kommunista államvezetés már 1949-től igyekezett megakadályozni, hogy az ünnep ürügyén az egyházak „a tömegekhez, különösen az ifjúsághoz közelebb férkőzzenek”. Így lett a karácsony a béke és szeretet ünnepe, fenyőünnep, amelyek keretében a több évezredes keresztény szertartásokat „szocialista szertartásokkal” akarták felváltani…”

Az 50-es években még sokan nem értették, hogy a Télapó és a Mikulás miért jön el ismét karácsonykor hogy ajándékot hozzon, a szülők viszont miért hivatkoznak a Jézuskára, mint ajándékosztóra, hogy az iskolában a gyerekek a Télapót várták a feldíszített fenyő mellett. Az pedig már végképp ködös volt, hogy az ajándékozás miért szenteste történt, és miért nem karácsony másnapján.

Ennek a nagy kavarodásnak az egykori pártvezetés volt az oka, aki szerette volna a legfontosabb keresztény ünnep, a karácsony hagyományait megváltoztatni. Így alakulhatott ki, hogy az iskolában, a munkahelyeken mindenhol fenyőünnepet tartottak egészen a rendszerváltásig, ahol a télapó ajándékozta meg a legjobb úttörőket és kisdobosokat, viszont családi körben mindenki a Jézuskát várta karácsonykor. Hát ilyen kettős volt ez az ünnep az elmúlt rendszerben, persze ennek ellenére mind a gyerekek, mind a felnőttek imádták.

Különösen a 70-es évektől, amikor a Kádári gulyáskommunizmus megalapozta a bőséges karácsonyi vacsorák lehetőségét, és a sok-sok ajándékot a fa alá. Dúskált ilyenkor a magyar minden jóban: halászlé került az asztalra töltött káposztával, sült malaccal és bejglivel. Mindenki örülhetett az ajándékba kapott Hélia-D vagy Fabulon kozmetikumoknak, Trapper farmernak, Alföldi cipőknek, Tesla lemezjátékoknak. Már senki nem emlékezett azokra a kommunista időkre, amikor még ünnep sem volt a karácsony.

1949-ben Rákosiék valódi kultúrharcot hirdettek a legjelentősebb szakrális ünnep, a karácsony ellen. Megbízták a párt kulturális bizottságát, hogy az dolgozza ki azt a módszert, amivel majd az emberek elfelejtik a karácsonyt. Először próbálkoztak a szovjet mintákkal. Ennek jegyében december 21-e, Sztálin születésnapja vált legjelentősebb évvégi ünneppé, akit egyfajta megváltóként illett ünnepelni. Ráadásul karácsony másnapját munkanappá nyilvánították, mondván a fejlődő gazdaságnak nem jót tesz, ha decemberben, az évvégi hajrában ilyen sokáig otthon marad a munkásember.

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

A munkahelyeken és az iskolákban pedig megjelent a fenyőünnep a maga kellékeivel. Az ajándékokat a gyerekeknek az orosz Gyedmaróz, azaz magyarul Télapó hozta, akit énekkel és feldíszített, vörös csillagcsúcsot hordozó fenyőfával kellett fogadni. Igen rossz szemmel nézték, ha valaki bátorkodott elmenni az éjféli misére, sok helyen még magát a misézést is megtiltották. Sokak szerint szimbolikus jelentősége volt annak is, hogy karácsony napjához számtalan kommunista diktatórikus lépés fűződik. 1949. december 24-én hozták létre például a független ÁVH-t és két nappal később 26-án elfogták a magyar katolikus egyház vezetőjét, Mindszenty Józsefet is. A karácsony tradicionális keresztény hagyományai teljesen visszaszorultak a magánszférába, így maga az ünnep ténylegesen meghitt családi eseménnyé vált.

Az 1956-os forradalom után a Kádár-rezsim egyik első, betartott ígérete az volt, hogy a karácsonyt visszahelyezte a „zöld betűs” ünnepek sorába. Ezután már szemet hunytak, ha valaki a templomban kívánta tölteni a Szent este utolsó óráját, és nem jelentették azt sem, ha valamelyik gyereknek otthon a Jézuska hozta az ajándékot. Különösen vidéken a gyerekek már járhattak hittan órára is, szerepelhettek a Betlehemi játékokban, csak az iskolában kellett a Télapóra hivatkozni, mint ajándékosztóra.

A sajtóban és a rádióban, majd az 1960-as évektől a televízióban is minden esztendő kora őszén megjelentek az első helyszíni tudósítások arról, hogy a kőszegi vagy a soproni erdőben a Magyar Úttörőszövetség illetékesei kiválasztották azt a 28-30 méteres „fenséges” fenyőfát, amelyet az év végén a Parlament kupolatermében állítanak majd fel. Tél elején aztán kiderült az is, hogy abban az esztendőben hány mázsa szaloncukorral és hány ezer csillogó üveggömbbel díszítik fel az óriási tűlevelűt, amelynek csúcsára a kommunizmus győzedelmes jelképe, a majd méteres átmérőjű vörös csillag került. A krónikák szerint egy-egy évben a két nap alatt 6-10 ezer gyermek élvezte a Fővárosi Nagycirkusz bohócainak és artistáinak káprázatos mutatványait, az efféle eseményekről elmaradhatatlan bűvész, Rodolfo trükkjeit. A parlamenti jutalomünnepségre eljutó kéknyakkendős kisdobosoknak és vörös nyakkendős úttörőknek tánc- és jelmezversenyt is szerveztek. A győztesek Télapónak öltözött színésztől, a harsány nevetéséről mindenki által (fel)ismert Csákányi Lászlótól vehették át könyvdíjaikat.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Az ideológiai olvadás az 1960-as évek közepén már odáig terjedt, hogy a központi bizottság egyik akkori titkára, a nem sokkal későbbi magyarországi új gazdasági mechanizmus atyja, Nyers Rezső – bár csak a Bács-Kiskun megyei napilap vezércikkében – megvallhatta, hogy „kissé zavarban voltunk néhány évig, hogy összefér-e a karácsony a szocializmussal”. Az ily módon feltett kérdésre Nyers igenlően válaszolt, mondván „a vallásos emberek ünnepeljék csak a názáreti Jézus születését (…) de mi kommunisták is magunkénak tekintjük a karácsonyt, mint a szeretet, a kölcsönös megértésre törekvés ünnepét”.

A 60-as, 70-es években egyre jobban éltek a családok, szinte már mindenki állított otthon karácsonyfát, amire szaloncukor, dió, alma és papírdíszek kerültek. A televízió terjedésével megjelentek a karácsonyi pártköszöntők és az ünnepi műsorok. A központi bizottság tagjai ekkor már nem Sztálinról, vagy Brezsnyevről, esetleg a szocialista gazdaság éves eredményeiről beszéltek karácsonykor, hanem egyszerűen a szeretet ünnepéről.

Források: talita.hu; wikipedia; tó-retro blog.

Borítókép: Fortepan/Kotnyek Antal

Hungary First

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük