KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nyirő József regényrészletéből készülő kisjátékfilm forgatása kezdődött Székelyföldön

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nyirő József Uz Bence című regényének részletéből készülő kisjátékfilm forgatása kezdődött pénteken Székelyföldön.

Farkas György, a Szemfedő című film rendezője az MTI-nek elmondta: a székely favágó és a zsidó kereskedő különös találkozásáról, összebarátkozásáról szóló regényrészlet megfilmesítésekor „emberekkel kívánják eltakarni a tájat”.

Farkas György az MTI-nek elmondta: annak a tudatában kezdte olvasni Nyirő József műveit, hogy az írót sokan elutasítják. Arra a következtetésre jutott, hogy az elutasítás félreértésen alapszik. Az is ösztönözte, hogy mintegy nyolcvan éve készült legutóbb film Nyirő-elbeszélés alapján: a Szőts István által rendezett Emberek a havason.

Farkas György azt tartotta kihívásnak, hogy Nyirő József írásairól letakarítsák a paraszti romantikát, amelyet korábban stigmaként ráaggattak. Hozzátette: nem a nagy romantikus székelyföldi tájakat, hanem az embereket mutatják meg, akik mellett persze a lenyűgöző környezet is felsejlik majd. Azt is megemlítette: a filmben nagy drámák zajlanak, de lesz talán olyan jelenet is, amely mosolyt csal majd a nézők arcára.

A rendező a téli székelyföldi kültéri filmezés nehézségeiről is említést tett. Megjegyezte: nem könnyű megoldani a szereplők öltöztetését, az áramellátást, a melegedő szünetek beiktatását, de a nagy szelek és a nagy olvadások is gondot okoznak a stábnak. Úgy vélte azonban, ha a mostani forgatási napokon sikerül a téli felvételeket elkészíteni, akkor őszre biztosan elkészül a kisfilm.

A Szemfedő jeleneteit Gyimesben, Csíkszeredában és Hargitafürdőn veszik fel. A főbb szerepekben Pálffy Tibor és Fülöp Zoltán lesz látható, további szereplők kiválasztása még folyamatban van. A film operatőre Sepsi Gergő, producere Tálas György.

A 30 percesre tervezett Szemfedő egy Nyirő-művekből ihletődött három részes kisfilmsorozat első része lesz. A második rész, a 25 perces Most már jöhetsz… elkészült már, a harmadik rész még a tervezés folyamatában van. A rendező szerint a készülő trilógia akár oktatási segédanyag is lehet az irodalom órákon, hiszen Nyirő József bekerült a nemzeti alaptantervbe.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

A kisjátékfilm készítését a Nemzeti Filmintézet és a Miniszterelnökség Bethlen Gábor Alapja támogatta.

MTI

Kiemelt kép:  Nyírő József Uz Bence c. regényéből 1938-ban készült filmből

Ez is érdekelheti:

Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük