KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nyílvessző a magyar megmaradásért

Nyílvessző a magyar megmaradásért

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Legendás nyílvessző cserélt gazdát az elmúlt hétvégén. A Mónus József által készített, másfél millió forint értékű, Széltörő elnevezésű vessző Zetényi-Csukás Ferenchez, a Horthy Miklós Társaság tiszteletbeli elnökéhez került.

A tervek szerint az összeget Mónus Józseffel közösen a magyarság megmaradásáért tevékenykedő közösségek elismerésére ajánlják fel.

Mónus József – vagy ahogy talán a legtöbben ismerik: Fehér Farkas – tradicionális távlövő íjászként világrekorder íjait és nyílvesszőit maga készíti. Ezekkel az eszközökkel a Farkas csapat évről évre nyeri meg a világ különböző helyszínein megrendezésre kerülő távlövő versenyeket. Előfordult már, hogy miután győzött, a rendezők a következő évben az általa használt íj és nyílvesszőtípust, illetve a húzástechnikáját is kitiltották az új szabályokkal. Azonban hiába minden cselvetés, a Farkas megállíthatatlan; a tiltások ellenére ismét első helyen végzett.

Mónus József és Zetényi-Csukás Ferenc Fotó: Zana Diána

Mónus József – saját szavaival élve – a magyar zászló becsületéért küzd. Azért, hogy a nemzeti lobogót a győztes jogán emelhesse mindenki másnál magasabbra, ezzel ösztönözve a magyar népet arra, hogy korábbi büszkeségét újra megérezze. Ezt a huszonnyolc világrekord és a hat világbajnoki cím méltóképpen támasztja alá. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a hazai bástyalövésekről sem, melyek során több száz méterről, váraink fokairól zsebkendőnyi célpontokat talál el; de számos előadást is tart a történelmi ország különböző pontjain felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt, hiszen – ahogy mondja – ezt a harcot leginkább az iskolapadokban kell megvívnunk azáltal, hogy a gyermekeket egészséges nemzettudatra neveljük.

Mindezeken túl, Fehér Farkas előszeretettel segíti a magyarság ügyét előrelendítő nemes kezdeményezéseket, valamint a jótékony célokat egyaránt. A licitre ajánlott világrekorder íjaiból befolyó összeggel támogatta már a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítványt, valamint a Budai Gyermekkórház Epilepszia- Neurológiai Szakambulancia beteg gyermekeit is. Az utóbbit a Széchenyi-íjért felajánlott hatszázezer forinttal, amely összeghez további százezer forinttal járult hozzá Zetényi-Csukás Ferenc, aki szintén számos alkalommal bizonyította már nagylelkűségét, ha a magyar nemzet ügyéről volt szó. A Horthy Miklós Társaság elnökeként az egykori kormányzó személyével és az általa képviselt korszakkal kapcsolatos igaztalan vádak és rágalmak felszámolásáért dolgozott évekig; több ide kapcsolódó kiadvány szerzője, illetve nevéhez fűződik számos – a magyarság kiemelkedő személyiségeit ábrázoló – szobor felállítása is.

A most gazdát cserélő nyílvessző 2017-ben ott volt Fehér Farkas tegezében, azon az isztambuli Hódítók Kupáján, amelyen Mónusné Ruszin Anna és Mónus József a távlövészetben meghirdetett valamennyi kategóriát megnyerte, a magyar íj diadalát hirdetve ezzel az egész világon.

Az isztambuli Hódítók Kupáján Mónus József a magyar íj diadalát hirdette Fotó: Rácz Attila

Ily módon a Széltörő példa arra, hogyan tudja egy nyílvessző a magyarságot szolgálni akkor is, ha már nem lövik ki többé. Azontúl, hogy az értéke a nemzet lelki felemelkedésének, a magyarságtudat megerősödésének szolgálatába kerül, Zetényi-Csukás Ferenc a nyílvesszőt sem tartja meg, hanem a székelyföldi Parajd közösségének ajánlja fel, köszönetképpen, hogy a mai napig becsülettel tartják a székely–magyar hagyományokat.

Mónus József és Zetényi-Csukás Ferenc ezzel a gesztussal megtették az első lépést annak a lélekemelő elgondolásnak a megvalósításában, mely szerint

valamennyi elszakított területre jusson el Fehér Farkas egy-egy nyílvesszője, mintegy „átlőve” minden mesterséges határt, ugyanakkor szimbolikusan összekötve az elszakított nemzetrészeket az anyaországgal.

Magyar Nemzet

Ez is érdekelheti:  Fricz Tamás: Nem állunk meg Schwechatnál

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük