KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nyilvánosan kell értékelni a képviselők munkáját – Halász doktor Ellenőrző Testületet hoz létre

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Dr. Halász József
Dr. Halász József

A média félretájékoztatásával szemben a Gaudi-Nagy Tamás által, a Parlament elé szervezett május 6-i tüntetés célja a magyar föld elvesztésére, az EU parancsára hozott törvény elleni tiltakozás, és a szükséges lépések megtételének meghatározása volt.

A magyar médiát minősíti, hogy ezt az önvédelmi megnyilvánulást a délvidéki magyar föld elvesztésében közreműködő Pásztor István pellengérre állításaként tálalta az olvasók, nézők és olvasók elé.

A rendezvényen felszólalók mindegyikét – ismeretanyagának megfelelő eszközökkel – a magyar föld kizárólagos magyar tulajdonlásának és birtoklásának szándéka és akarata motiválta.

A felszólalók mindegyike elutasította az idegen és az oligarchikus érdekek fölé helyezését az egyetemes magyar érdekeknek, kihangsúlyozva a nemzetek fölötti érdekérvényesítés (föderatívizmus) felfogás elfogadhatatlanságát és a nemzetek érdekérvényesítése összehangolásának elodázhatatlanságát. 

Felszólalásomban (a video a képre kattintva indul) egy, a képviselők munkáját ellenőrző és minősítő testület megalakítását jelentettem be, amely folyamatosan figyelemmel kíséri, mint a magyar, mint pedig az európai parlamentben a magyar képviselők munkáját, és azt értékeli olyan nyilvánosság előtt, amilyet ki tudunk magunknak harcolni.

[youtube=http://youtu.be/1kBhcXso3Fk]

Az Ellenőrző Testület a magyar és az EU mindenkori napirendje szerinti témakörökben végzi nyilvános tevékenységét a közvetlenül érintett társadalmi, gazdasági és politikai terület szabályozása

–    következmény jellegű hatásának,

–    jogrendszeren belüli rendszerösszefüggésének,

–    a következmény stratégiai és jogi okának, valamint

–    az ok és a következmény alternatívájának

vizsgálatával.

A Testület állásfoglalásának kialakításához meghívom az országgyűlési határozat előterjesztőjét, illetve EU-határozat esetén azt a magyar képviselőt, akik a határozati javaslatot támogatóan képviseli.

Az Ellenőrző Testületbe várom azoknak az embereknek a részvételét, akik a Szent Korona Értékrend által közvetített ősi civilizáció gondolkodási módja szerint képes a paradigmaváltás eszmei, szabályozási (jogi) és feltétel-biztosítási (benne: gazdasági) része rendszerszemléletű ismeretével rendelkeznek. Ehhez az alábbi anyagok adnak támpontot:

Paradigmaváltás – http://nemzetiegyseg.com/Paradigmavaltas.pdf

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

„Az európai konföderáció – mint Európa lehetséges jövőképe” – http://nemzetiegyseg.com/AzEukonfEuropajovokepe.pdf

Kiút a válságból – a föderatív Európai Unió átalakulása Európai Konföderációvá – http://nemzetiegyseg.com/Kiutavalsagbol.pdf

A Tanácsadó Testület a Szent Korona Értékrend szerinti „Bölcsek Tanácsa” feladatát látja el. Teljes létszáma 20 fő, úgy, hogy minden megyét és Budapestet 1-1 fő képviseli. Ők most még nem tisztséget töltenek be, hanem feladatot látnak el. Tisztséget ellátókká akkor válnak, ha a Nemzetgyűlés megválasztja őket. Hagyományaink szerint a Bölcsek Tanácsának tagja a kündü, aki az irányítás-vezetés kettős egységét alkotja a végrehajtást ellátó gyulával. A kündü feladatát a Szent Korona Értékrend, mint iránymutatás közvetítésével én végzem, szintén nem tisztségként.

A munkát május 10-én kezdem, az Országgyűlés 10-i, majd 11-én az Országgyűlés május 12-13-i napirendjében szereplő témák feldolgozásával.

A Tanácsadó Testületi munkát egyelőre Skype-on folytatom – egyelőre egyedül -, amire meghívom a Magyar Parlament napirendjének előterjesztőjét.

Az Ellenőrző Testület első két állásfoglalásának megalkotásához meghívom

–    Áder Jánost a 10-i ülés miniszterelnök-választási határozathozatalával kapcsolatos szabályozási elvek ütköztetésére, 10-én 13-14 óra között (nyilvánosságra hozatal: 14:45).

–    Navrasics Tibort a 12-13-i ülés a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló, T/14076. számú törvényjavaslattal kapcsolatos következmény- ok- és alternatíva-értékelésre, 12-én11-12 óráig, (nyilvánosságra hozatal: 14:45).

A javaslat a devizahitelesekkel szembeni végrehajtás módosításáról rendelkezik.

Skype-csoportot hozok létre az állásfoglalás kialakítására, amelyről a felvétel napján nyilvánosságra hozott video-felvételt készítek. A csoportban egy helyet fenntartok a mindenkori meghívott részére, kilenc helyet pedig felajánlom azoknak, akik a Tanácsadó Testület tagjai szándékoznak lenni.

A meghívottak és a részvételt igénylők visszaigazolását

– 10-én 9 óráig,

– 12-én 10 óráig

várom.

Kelt Szegeden, 2014. május 9-én.

dr. Halász József

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Nyilvánosan kell értékelni a képviselők munkáját – Halász doktor Ellenőrző Testületet hoz létre

  1. Komolyan mondom, ha nyerek a lottón, bolondokházát alapítok, csak úgy, minden felhatalmazás nélkül.
    Meghívásos alapon fog működni, én mondom meg ki milyen szinten bolond, mennyit beszélhet/játszhat, és ha már eleget röhögtem, akkor
    visszamehetnek a paciensek a demokráciába.
    Megőrülés jeligére kérek segítőket.

  2. Kedves Hk! Azonkívül, hogy a saját neved kiirása is félelemmel tölt el téged, garantálhatom, hogy te leszel az egyetelen vendég a saját bolondokházadban!!
    Dr. Halász Józsefnek köszönet és tisztelet a kiállásáért!
    Sz Kata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük