KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nyíltan vállalja a bíró: OBH mára autokratikus, központosított rendszerré vált

Szepesházi Péter bíró nyíltan, névvel vállalta a Országos Bírósági Hivatallal (OBH) szembeni kritikát. Pedig ez a Handó Tünde által vezette szervezet esetében komoly bűnnek számít.

A Budai Központi Kerületi Bíróságon dolgozó jogász a Budapest Beaconnek nyilatkozvahangsúlyozta, magánvéleményét közli, amit nem tilthatnak meg neki. Ettől függetlenül számos esetről tud, amikor bírók bejelentik, ha interjút adnak és öncenzúraként engedélyt kérnek erre feletteseitől.

Azt is mondta, hogy a Handó Tünde vezette OBH mára autokratikus, központosított rendszerré vált, ami megtorolja a belső kritikát vagy a különutas bírói megszólalásokat.

Szerinte éppen ezért az sem meglepő, hogy a bíróságok iránti közbizalom egyes becslések szerint 40 százalékra esett, és a legoptimistább kimutatások is csak 60 százalékon mérik – utóbbi szint a szerinte átkos Lomniczi–Baka-rendszerben, 2011 előtt a minimálértéket jelentették.

„A polgár azt érzékeli, hogy gyors, hatékony és majdnem biztos igazságot nem kap”.

Nézze meg a teljes beszélgetést!

Alfahír

Ez is érdekelheti:  Pár perc lesz, vagy három esztendő? Indul a konklávé, Erdő Péter is esélyes a pápai trónra

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!