SÚLYOS VÁLASZTÁSI BOTRÁNY NÉMETORSZÁGBAN: HALOTTAK VÁLASZTHATTÁK MEG FRIEDRICH MERZ KORMÁNYÁT?
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nyílt válaszlevél egy barátomnak

Kedves Ferenc! 

Nagyon sokan, hozzád hasonlóan tisztességes, hazájukat szerető magyar emberek küldték el felhívásukat vegyek részt ismét a béke meneten. Kizárólag személyed érdemesítem válaszra, mert természetesen, ahogy januárban úgy most sem veszek részt ezen a meneten.

Az én „béke menetem” du 3 órakor kezdődik a Forradalomra emlékezve a Deák téren és du fél ötkor folytatódik sokad-magammal szintén a Kossuth Lajos utcában a Magyar Föld védelmére figyelmeztetve…

Ismersz én is szigorúan elvek szerint élő hazámat szerető magyar ember vagyok. Pont ezért számomra nem létezik hiteles politikai cél önmagukat végképp lejáratott hiteltelen megjelenítőkkel! Nem megyek bele a részletekbe, sajnos az önmagukat „civileknek” nevező talpnyalók között sok ilyen akad.

A másik indok, hogy a forradalom  ötvenedik évfordulójának egyik rendőr terror elszenvedőjeként látnom kell, hogy állítólagos új hatalom nem talált még hat év után módot, hogy a tömeges, rendőr ruhába felöltöztetett hazai és idegen bűnözőket és politikai felbujtóikat bíróság elé állítsa. Láttam, hiszen felkért szakértőként végig benn ültem az e célból „felállított” dísz-albizottságban, hogy a kétharmadosok igen tisztelt képviselői többsége, hogy süti le egyre inkább a szemét a bűnözők albizottsági meghallgatásai előre haladtával. A végeredményt Te is jól ismered, lassan mindenre fátylat borít a jótékony elévülni hagyás, a magyar újkori történelem jól bevált gyakorlata!

Hát nem és nem!

Visszautasítom az utóbbi három év legdemagógabb fideszes pártpolitikai és „civil összefogás” szembehunyó vádját: „aki voksával és tevékenységével, nem a jelenlegi fülkeforradalom számomra többségében lejáratódott politikáját segíti, az végső soron egyrészt az ország ellensége, másrészt a kommunisták és utódmozgalmaik tevékenységének segítője!”

Bízom benne, megérted kíméletlen, hazámat hűen szerető érvelésem, mely nem hagyja végképp kizsákmányolni és zsarolni hazámat a mindenkori politikai hatalom minősíthetetlenül folyamatos megfelelési kényszeres átka miatt. A végképp elsinkófált igazság tétel nélkül nincs és nem is lehet általam támogatható politikai hatalom!

Ez is érdekelheti:  Aljas jobbikos támadások az egyház ellen – most Erdő Pétert gyalázzák a proli, náci-kommunisták

Adjon az Isten végre Szebb Jövőt Drága Magyar Hazánknak, Nemzetünknek!

Őszinte barátsággal:

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Nyílt válaszlevél egy barátomnak

  1. Szívből gratulálok Reiner Péter. Fehér holló találni elvekkel rendelkező embert otthon aki nem hagyja magát agymosni. Ha otthon lennék én is nagy ívben elkerülném a „béke meneteket” melyek kisértetiesen emlékeztetnek a Róthmanós szörny évek „harcos békéjére”.
    A „fülke forradalmár” Fideszt nehéz megkülönböztetni elődeitől. Ugyanolyan kétszínű és csak szemkitörléssel foglalkozó cion bérenc ez a kormány is mint minden elődje, a gengszter váltás óta eltelt 22 év folyamán.
    A választások előtti nagyszájú lózungok mint elszámoltatás, cigány bűnözés felszámolása, magyar föld védelme és egyéb igéretekből lett nadrágszíj szorítás, alázatos engedelmesség a gyarmatosító EU-IMF felé, miközben a nemzeti érdekek ellen dolgoznak szorgalmasan és árúsítják ki a még megmaradt nemzeti vagyont.
    A kormány mindössze a MAZSIHISZ(tériások) , a cigányok és a buzik kegyeit kívánja elnyerni alázatosan és bármi áron, a magyarok senkit nem érdekelnek. Legkevésbbé a nemzeti lobogóval takarózó Orbánékat.
    Végig olvastam EU elnökségük alatti tevékenységüket mely kizárólag a „kisebbségek”(értsd cigányok) védelméből és a nem létező antiszemitizmus elleni hadakozásból állt. A magyar nép még említést sem kapott egyszer sem.

    Szívélyes üdvözlettel
    Metz Éva

    1. remélem Portálunkon nem fog akadni egy lelkes hozzászóló aki „magyarkodik”-olja Metz Évát.Nem kevesek szerint akik kint élünk, csak „magyarkodunk”.Ezt mondta nekem egy magyar tanitónô is.

      Corvinus

    1. Kedves Tétlény!

      Úgy látom, Ön előszeretettel keveri össze az embereket! Nem szimpatikus szokás. Mellesleg próbáltam rákeresni az Ön által megadott „Tétlény” névre, de nyomát sem találtam. Olyan van, hogy Tétény, ami a Töhötöm (török eredetű név) hazai megfelelője, és a Tühütüm (szintén török eredetű) ősmagyar névből származik. Tétény (vagy Töhötöm) a hét egykori vezérünk egyike volt Anonymus szerint. Névnapja: május 1., és november 5. A név török eredetű jelentése: herceg. Kérem, adja meg, hol találhatom meg ezt az Ön által használatos „Tétlény” nevet?

      Üdv.: Híradmin

  2. Tisztelt Reiner Péter Úr !
    Gratulálok írásához és minden szóval egyetértek,pontosan írta le a lényeget.
    Isten áldja Hazánkat !
    István

  3. Üzenetem elsősorban Metz Évának szól, ám lehet, hogy mások számára sem érdektelen.
    Tudod Éva, hogy Reiner Péter éppen olyan határozottan vállalja zsidó származását, mint a magyarságát? Ő az élő bizonyíték, hogy nem mindig érvényes a „Kutyából nem lesz szalonna!” mondás, s tévednek azok, akik szerint egy zsidó nem lehet hazafi.
    Nemrég egy kedves ismerősöm (Zétényi Csukás Ferenc) a Facebookon panaszkodott, hogy támadások érték Reiner Péterrel kapcsolatos kedvező véleménye miatt. Később Feri nagyon hálás volt a hozzászólásomért, ami így hangzott:
    „Tamási Áron szerint, aki embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas. Reiner Péter embernek nem hitvány, tehát magyarnak alkalmas.”
    Reménykedem abban, hogy egyszer eljutunk az előítéletek félre rakásához, s aszerint ítélkezünk, hogy ki mit tett le az asztalra.

    Katona Ferenc

    Mivel személyesen ismerem Reiner Pétert, egyetértek Önnel, Kedves Ferenc! (Híradmin)

    1. Kedves Katona Ferenc!
      Ahhoz,hogy a kutyából lehessen szalonna a zsidóknak rendet kell csinálni a soraik közt.Személy szerint én nem hiszek benne,mint tudjuk a kivétel erősíti a szabályt.
      H.B.

  4. Reiner Péter
    Lehet, hogy amit írok önre nem vonatkozik, de ön is egy zsido ember, tehát csak áll a mondani valóm önre is.
    Az 1990-es módszer váltás óta elég sokat foglalkoztam az ön parazita népének megismerésével. Ezt azért tettem mert nem értettem, hogy létezik az, hogy magyar emberek Magyarországon kifosztják a saját népüket és országukat. Olvasmányaimból kiderült számomra és még nagyon sok MAGYAR ember számára, hogy Magyar országon, nem politikai kérdés van napirenden hanem faji kérdés. A paraziták politikai párt illetve később pártok mögé bújva ölik, rabolják a Magyar népet.
    Látszólag csak a patkány forradalom óta, de ha mélyebbre ásunk akkor már több száz éve.
    A módszerük nagyon egyszerű megtanulják a gazda nép nyelvét, szokásait és behízelgik magukat valahova és attól kezdve oda csak parazita kerülhet és kiszorítják onnan azokat az embereket akik megalkották azt az országot, pártot, termelő eszközt, földet vagy bármit amit kiszemeltek maguknak.(Hitler a művében ezt egyszerűen csak élettérnek nevezi.) És ezt teszik a legnagyobb lelki nyugalommal, hiszen istenük a sátán a talmudnak nevezett jogszabály gyűjteményében embernek csak a zsidot tekinti, a többi népet csak gójnak vagy a színes bőrűeket egyenesen állatnak tartja. Tehát rájuk nem vonatkoznak a jogszabályok, esküdni is lehet nekik nyugodtan mert egy alsóbb rendű életformának nem kell betartani az esküjüket, látjuk is magukat ígérgetni, esküdözni napestig de egyet sem tartanak meg, hiszen „csak” egy goj Magyarnak tették.
    Tehát reiner péter az a Magyar aki egy szót is elhisz egy parazita zsidonak az megérdemli azt amit tesz ön és a parazita népe vele.
    És most megint elmondom azt, hogy lehet, hogy ez önre nem vonatkozik, de annyi „jót” tett már a MAGYAR néppel a fajtája, hogy én és még sokan mások nem hiszek- hiszünk önnek.
    És ez nem személyes ügy hanem a sátán imádó fajtájának szóló bizalom hiány.
    fy
    Ui: Már csak annyi, hogy adja isten, hogy a 6 millió holokauszt áldozatot minél hamarabb nevesíteni lehessen, főleg az 1,2 millió magyarnak mondott áldozatot!!!!

    1. És ha Reiner Péter valóban magyar érzelmű ember, akkor pontosan belátja ennek az érzésnek a jogosságát. Nem akar vezető szerepet semmiféle társadalmi szerveződésben és úgy általában szerényen a háttérben marad. Akkor talán hihetünk neki.
      eSzeL

      1. Kedves eSzeL!

        Higgye el nekünk, hogy Reiner úr nem vállalt sehol vezető szerepet semmilyen szervezetben és már korából kifolyólag sem akar ilyen jellegű tisztséghez jutni. Meg egyébként is hol? Reiner úr elsődlegesen is magyar és igazán magyar érzelmű ember, aki ezt többször is tudomásul adta mindenkinek, aki érti és hallja őt, és nem csupán írásaival, de tetteivel ugyanúgy. Mi itt NIF szerkesztőségében ezt nagyon jól tudjuk. De Önnek is tisztában kell lennie azzal, hogy mindenkit a tettei minősítenek. Önnek is tudnia kell, hogy nem csupán cionista zsidók léteznek, akik a zsidóság kiválasztottságát és tragédiáját hirdetve mindenen átgázolva igyekeznek kifosztani nemzeteket, eltaposni és megsemmisíteni népeket. Ahogyan a II. világháborúban sem mindenki volt a szó legmarkánsabb értelmében Németországban náci, Olaszországban fasiszta. Abban az időszakban azonban a nácik és fasiszták voltak hatalmon, az ő hangjuk és akaratuk érvényesült (azt, hogy hogyan kerülhettek hatalomra és hogyan teljesedhettek ki, most ne firtassuk, mint ahogyan azt sem, miért nem szélsőjobboldali a nácizmus). A II. világháború után ezt a szerepet a cionisták vették át az USA nyomatékos támogatásával, ami mára olyan mérvűre nőtt, mely államok és nemzetek létét veszélyezteti. Sajnos ennek a tendenciának a célkeresztjébe áll hazánk, hiszen a cionizmus ősatyja a Budapesten született Herzl Tivadar világosan megfogalmazta annak lényegét, célját és területi elhelyezését is.

        Mi megértjük a kétkedőket természetesen joggal. Igen, mert ami hazánkban történik, az haza és nemzetárulás cionista zsidók és nem zsidó cionisták vezetésével. Azt látjuk, hogy ők a leghangosabbak, és mindenhol ott vannak, mérhetetlen kárt okozva Hazánknak. Róluk szólnak a híradók pozitív kicsengéssel, amely a történelmet jól ismerő, a jelenlegi világban helyesen gondolkodó magyarság szemében visszataszító és mérhetetlenül gusztustalan. Nem csoda hát, hogy többünknek ökölbe szorul a kezünk. És tetszik vagy nem akárkinek is, ez a valós és normális reakció minderre.

        Üdvözlettel:

        Nifadmin

        Nifadmin barátom minden szavával tökéletesen egyetértek! (Híradmin)

      2. RE eSzeL
        Igen, igaza van!
        Igaz magyar érzelmű zsido emberek nem léteznek, de nem is létezhetnek.
        A Magyarság isten hívő, a zsidoság sátán hívő.
        Ha a magyar eszméket vallja bárki nem lehet isten tagadó, nem hiheti magát bárkinél is különbnek, a felebaráti szeretetre és segítségre nem mondhat nemet.
        A zsido ennek az ellentéte a tora tele van a zsidok aljasságával, népirtásokkal, testvér elveszejtéssel, lopásaikkal ami számukra felemelő és dicsőséges. És ha ez még nem lenne elég megalkották a sátán jogszabály gyűjteményét a talmudot, ahol leírják pontokba szedve, hogyan kell viselkednie egy zsidonak.
        És pont a talmud az az iromány ami megakadályozza azt,hogy bárki egyszerre a magyarnak és zsidonak vallja magát. Mert ha a sátán szabályai szerint él akkor lehet csak zsido, de ha eszerint él kizárt, hogy MAGYAR legyen. A cionizmus a talmud egyenes következménye, tehát, hogy sátánista parazita legyen egy zsido nem feltétlenül szükséges az, hogy cionista legyen, csak legfeljebb nem fog beletartozni a zsido felsőbb vezetésbe, de parazitának pont olyan parazita mint a cionista.
        Konklúzió:
        Vagy MAGYAR!
        Vagy sátán hívő parazita zsido.
        Ez a kettő nem megy együtt.
        És ami érdekes ebben, hogy a világon jó pár népcsoport, vallás van mindegyiknek megfelel a neve a vallása csak egy parazita népcsoport akar mindig belevegyülni más népekbe és vallásokba, hogy eltűnjön szem elől.
        Vajon mért van ez így?
        De lassan mindegy is lesz, mert a világ egyre jobban ébredezik, lesz itt féreg irtás nemsokára.

        fy

  5. A Békemenet = PARASZTVAKÍTÁS! Ha megnézzük értelmi szerzőiket az egyik köpönyegforgatásban dobogós (Zsolt), a másik egy talpnyaló, aki azt mondta via képernyő, hogy „büdös proli” az akinek nem tetszenek a Helytartó egyik bizalmasa Kerényi Imre által felkért festőművészek mázolmányai az u.n. „Alaptörvény” díszkiadásában, a harmadk pedig szétzúzta világhírű autóbuszgyártásunkat és megnyerették vele az új Mercedes-Citaro autóbusztendert. Barátunk inter alia a Budán BKV- alvállalkozóként „szolgálatot teljesítő” VT-Transman közlekedési Kft tulajdonosa
    „NEM LESZÜNK GYARMAT??? hisz már régóta azok vagyunk!!!!!
    de Loviaguin Alexander

  6. Kedves H!
    Ez esetben nem kevertem össze senkit senkivel, csak a cikk stílusa emlékeztet az említettre. A Tétlény pedig ősi magyar név, csak a Vikipédia lemaradt kicsit.
    Isten Áldja.

    tétlény

    Kedves Hozzászóló! Nem a Wikipédiában kerestem, hanem sok más helyen is. Eddig nyomát sem találtam. 🙁 (Híradmin)

  7. Kedves véleményezők.
    Mivel midig az ördög ügyvédje vagyok, had cikizzem hozzászólásaitokat.
    Minden kétkedővel egyet értek, pedig elvem az, hogy az embert a tettei minősítik.
    Adjuk meg Péternek is ezt a lehetőséget, addig amíg el nem puskázza, mint Szegedi Csanád. Macerás, meg veszélyes is, de a magyar mindig nagylelkű volt.
    Csak egy kis szurka. Nem az a feladatod Péter, hogy kétségeket ébressz és hergeld az embereket? Majd a végén meglátjuk, benne leszel e a 13-ban, mert ők a nevük ellenére igazak voltak.
    Tehát bízzunk. Csak olyan sokat csalódtunk már.

    Az előző cikkben is védtem a kiszeseket mert magamból indultam ki.
    Nézzük meg mindennek a fonákját is.
    Sajnálom, hogy ilyen végletek között vergődő az írásom. Remélem lesz jobb is.

    Kedves Híradmin.
    Köszönöm a bizalmat, megtiszteltetést, de most is zavar a versem egy sora. Helyesen: Mert az SE lesz tiéd
    Köszönettel: roka.

  8. Kedves Péter!

    …ha már az egyik hozzászólásban (Katona Ferenc) név szerint is meg lettem említve. Egy vélemény kapcsán lobbantak fel az indulatok.,én őszintén odaírtam a véleményemet…

    Íme: „Az összes zsidó hibás mindenért!”
    „Nincs rossz zsidó, vagy rossz magyar eredendően. Csupán jó, vagy rossz ember van. Senkit nincs jogunk elítélni születésének jogán!

    Üss meg egy cigány férfit a kocsmában! Perceken belül tucatnyi fajtársa siet a segítségére. Nézd meg a külföldön élő íreket, lengyeleket, szlávokat! Egy közösségként állnak ki egymás mellett. Nézzünk mi is a tükörbe- éppen az összefogás ereje hiányzik belőlünk. Régen is, most is, kijelölünk bűnösöket és ujjal mutogatunk rájuk.
    Ne felejtsd el, amikor valakire rámutatsz, a hüvelykujjad mindig feléd fog mutatni! Önvizsgálat, nagy levegő és tanuljunk meg összetartani!

    Zsidó? (lassan már szitokszóvá válik a szó.) Tegyen Magyarországért, gyakorolja a hitét és legyen jó állampolgár. Reiner Péter barátom erre a jó példa, aki- származását soha meg nem tagadva- teszi a dolgát igaz magyarként. Becsüljétek és ne üssétek őt!
    Több más zsidót ismerek, aki nem gazdag- nem cionista- és magyarnak vallja magát, csak a hite vagy származása zsidó. Hosszú évek óta ismerem őket, és ki merem jelenteni, hogy sokkal magyarabbak sok-sok „magyarkodó” magyarnál. Én úgy vagyok ezzel, hogy akitől tanulni tudok, azt értékesnek tartom, ha Magyarországért tesz, akkor mindegy a származása és a vallása.
    Részemről ennyi elég is!
    Ez a mi bajunk magyaroknak: „zsidó, a szomszéd tehene, a magyarkodás!” Kezdjünk el végre tenni is magunkért! Összefogva és nem a különbségeket keresve, hanem a hasonlóságokat bevonzva mindannyiunkért!
    Köszönöm!”- valami ilyesmi volt a „szösszenet.” 🙂

    Zetényi-Csukás Ferenc

    1. Egyetértek.
      Néhány gondolati kiegészítés.
      A távoli családomban is van zsidó származású. Nagyon rendes ember. Egy a baj. Kötődése kapcsán nem tud pártatlan lenni. Ezzel mindenki így van.
      Jártam Izraelben. A szemem láttára vágta a falhoz a 80 éves arabot a 19 éves suhanc katona. Erre nincs mentség. Az erőszak erőszakot szül és ők kezdték.
      Magyar összefogás? Álom.

      roka

  9. Kedves Nifadmin!
    Már csak a birka magyar eszi a „jó zsidó” maszlagot – bár Amerikában is voltak jó indiánok.Még a fórumokon rejtőzködő zsidók is támogatják a nemzetkifosztást – zsidók szemében ők a jó zsidók.
    H.B.
    „Miért mindig a megbocsájtás és nem a jogos büntetés? Kik sugalmazzák ezt? Csak nem a büntetéstől félő bűnösök?!”

    1. Egy ideig én is ezt vallottam. Talán van is benne némi igazság.
      Később rá kellett jönnöm, van jó és rossz ember is.
      Ugyanez áll büntetésre is. Büntetni is kell és megbocsátani is.
      Ennek szétválasztása a legnehezebb uralkodói probléma. Ezért tudott jól működni a személyes vezetésű társadalom. Minden ügy egyedi. A felelőssége is.

      roka

Itt várjuk hozzászólását!