KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nyílt levél Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tisztelt Polgármester Úr!

2009. október 22-én este tartotta 56-os megemlékezését a Jobbik és az Új Magyar Gárda Mozgalom Debrecen főterén.

A rendezvény, mint mindig, ezúttal is békésen, rendbontás nélkül ért véget. Közvetlenül a befejezés után rendőrök lepték el a teret és minden ok nélkül provokálták, zaklatták a résztvevőket, kiemelten a fekete ruhát viselőket, majd dulakodást kezdeményeztek, amely során hölgyeket is bántalmaztak. A rendőrök egy részén nem volt azonosító, nem árulták el, hogy miért igazoltatják a debreceni polgárokat és egyes egyenruhások felszólításra sem igazolták magukat. A rendőrségnek nem volt oka arra, hogy vegzálja az Új Magyar Gárda Mozgalom tagjait, ugyanis a feloszlatott Magyar Gárda Egyesület tevékenységéhez nincs közük, alapvető állampolgári jogukat gyakorolták, azzal, hogy népmozgalomba tömörülve azonos ruhában jelentek meg egy nemzeti megemlékezésen.

Azzal a kéréssel fordulok Polgármester Úrhoz, hogy tegyen lépéseket a rendőri intézkedés kivizsgálásának a céljából! Kérem, emelje fel szavát a politikai utasításra cselekvő rendőrséggel szemben, hogy ilyen szégyenletes esemény ne ismétlődhessen meg a cívisvárosban! Ha ezt nem teszi meg, akkor Draskovics Tibor cinkosává válik és a város polgárai azt hihetik, hogy tudatosan összejátszik a hatalommal a nemzeti pártok és mozgalmak ellehetetlenítésében!

Bízom abban, hogy egy polgári párt alelnökeként hajlandó kiállni a városában élők emberi és polgári jogaiért!

Tisztelettel:

Kulcsár Gergely
Hajdú-Bihar megyei elnök
Jobbik Magyarországért Mozgalom

Ez is érdekelheti:  Gulyás Gergely is reagált - Magyarország Kormányának hivatalos álláspontja Magyar Péter megnyilvánulásairól (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Nyílt levél Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének

  1. Szerintem a rendőrség fellépése jogos volt, mert egy beszüntetett szélsőséges szervezet „Új Magyar Gárda Mozgalom” néven gyülekezett régi tagokkal, egyenruhával stb.
    A szélsőjobb felerösődése ijjesztő és Mo-t szalonképtelenné teszi az Európai Unióban.

  2. Kedves Somogyi Ildikó!
    Miféle szélsőségről beszél, kedves Ildikó? Kérem, sorolja fel a Magyar Gárda szélsőséges tetteit. Hacsak az nem minősül szélsőségesnek (sajnos mára már az), hogy parkokat, sírokat takarítanak, vért adnak, Mikulás ünnepet szerveznek (ajándékosztással) a cigánygyerekek részére (ott voltam személyesen!). Sajnos, ezek ma Magyarországon már szélsőséges tettek. Képesek segíteni.
    Az Európai Uniót sokan lecsináljuk! Engem speciel egyáltalán nem érdekel, hogy tetszik-e nekik a hazaszeretetem vagy sem. Akkor is nemzetét szerető magyar vagyok! Mellesleg őket aztán egyáltalán nem izgatta, hogy a hatalom bitorlóinak parancsára a droid-rendőrség saját honfitársainkat lovakkal tiporta, kardlappal verte, gumilövedékkel lőtték ki a szemüket, súlyos sérüléseket okoztak, ütötték verték őket. Erre az EU fittyet hányt. Amikor a cigányok brutális gyilkosságokat követtek el, lapítottak, mint tehénlepény a fűben, de bezzeg acsarkodtak, amikor cigányok ellen történt (s még mindig nem tisztázott, hogy nem cigányelkövetők általi) gyilkosság. A felvonuló, randalírozó buzikat védte a rendőrség, de a békés megemlékezőket zaklatta! Ez Önt csöppet sem zavarja? Csak a nem létező szélsőségről beszél ostobaságokat. Attól, hogy van (mindig is volt és lesz) néhány szélsőséges bolond, még nem létezik hazánkban szélsőséges párt és mozgalom! Jó lenne, ha ezt tisztán látná!
    Ön ott volt azon az Árpád-évi záró rendezvényen, Érpatakon, amire a Gárdát meghívták, és cigány családok is ott voltak velünk az ünnepi beszédek alatt, és lelkesen tapsoltak(!)? Én ott is jelen voltam. Mint kívülálló, nem Gárda-tag. Az említett családok nem féltek, nem voltak megijedve, tapsoltak, mert tetszettek nekik, amit hallottak.
    Ön, kedves Ildikó, anélkül, hogy utána járna a dolgok valóságának, csont nélkül beveszi és hangoztatja azt, amit a mai aljas média harsog! Bárkiről bármit elhinne, ha a médiumok elkezdenék szajkózni! Ez így nem korrekt. Időnként illik utána járni, ellenőrizni a dolgokat, és nem árt gondolkozni. Ha megnézi a valóságot, kiderül, hogy magát jól megvezetik!
    Végül, az Új Magyar Gárda új szerveződés! Amint a neve is mondja. Hogy kik a tagjai, senkinek semmi köze hozzá. Ha nem szimpatizál velük, legfeljebb nem lép be hozzájuk, nem pártolja őket,… Ami pedig még egyszer az Uniót illeti, saját magát tette sokunk szemében szalonképtelenné azzal, hogy segítség nélkül hagyta a bajban lévőket. Miközben az uniósok demokráciáról, szólás-, gyülekezési és véleményszabadságról dumálnak, aljas módon cserbenhagyják a segítségre szorulókat!
    Czakó István

  3. Mo önként lépett be az Eu-ba, nem az Eu kényszerítette erre. Gazdasági kapcsolataink legnagyobb része az Eu-n belül zajlik, a válság idején hatalmas hitelt kaptunk, jelenleg az országot az eltapsolt miiliárdok miatt az Eu tartja el.
    Szerintem az a baj, hogy a Magyar Gárda (új, vagy régi) tesz azokra, akik segítségét nap mint nap igénybe veszik.
    Ez a fajta politizálás és Morvai Krisztina Eu parlamentebli megszólalása lejáratja az országot, pedig elég lenne, ha csak saját magát járatná le.

  4. Kedves Ildikó!
    Mint Ön is tudja, Magyarország nem egy személy, azaz sok ember döntése volt a belépés, ahol igen sokan NEM-mel szavaztak, s azóta sok IGEN-nel szavazó ismerősöm vallotta be, hogy bizony, rosszul döntött akkor, felült a hazug kampánynak! Pedig többen voltunk, akik már akkor is pontosan láttuk, hová vezet az egész.
    Kereskedni a nem-tag országoknak is szabad az EU tagokkal. A hitelek nem jótékony adományok! Súlyosan vissza kell majd fizetnünk. A milliárdokat pedig VALAKIK ellopták (tapsolva vagy sem), s nem valami istencsapás volt. Egy jelenlegi parlamenti párt sem garancia az elszámoltatásra. Hiába mondja a FIDESZ, hogy lesz számonkérés, nem látom az elszántságukat. Szövevényes viszonyok vannak a parlamenti szereplők között. Régi FIDESZ tagként mondom.
    A Gárdát illető feltételezése kissé merész, mivel nem érzem, hogy valóságosan ismerné a Gárdát és tagjait! Azok az emberek sokszor szó szerint utolsó fillérjeiket áldozták a tagságukért (ruházat, utazás,…).
    Ön fél az ország lejáratásától? Akkor reklamáljon a parlamenti ellenzéknél, mert látványos semmittevésük igazán nevetségessé tesz bennünket, no meg honfitársainknál, akik képtelenek saját érdekükben tevékenyen tiltakozni a sok-sok aljasság, disznóság ellen, hanem otthon ülve kritizálják azokat a bátrakat, akik kimennek tiltakozni.
    Úgy látom, Önnek az a szimpatikus, aki néma birkaként tűri, hogy halálosan tönkretegyék! Ez szomorú!
    Czakó István

  5. Mo-n parlamenti demokrácia van, a többség akarata dönt, akár tetszik Önnek, akár nem, így a többség akaratából léptünk be az Eu-ba.
    A hitel jótékony, mert mi lett volna nélküle, de visszafizetni nagyon nehéz lesz, ha az ország instabil politikai helyzete, a szélsőjobb miatt nem jönnek a befektetők.
    Kereskedni az Eu.n kívül biztos lehet (szép gondolat),csak nem ez a valóság.
    A gárda fasisztoid, egyenruhás masirozós fellépése, a cigány településeken megjelenő fenyegető vonulása és az ország jelenlegi akár tetszik, akár nem – de legitim kormány intézkedéseinek a kétésgbe vonása NEM szolgálja az ország érdekeit.

  6. Kedves Ildikó!
    Szomorú vagyok, hogy ilyeneket ír.
    Kérem, ne oktasson ki, hogy mi a parlamenti demokrácia.
    Jelenleg egyébként hazánkban állami terror van (az élet minden területén), s csak névleges a demokrácia.
    Az EU színjátékot sem érti. Nem azért nem jönnek a befektetők, mert félnek, hanem azért, mert tudják, hogy egyre többen tiltakozunk a multik adómentessége és egyéb kedvezményeik ellen, ami segítségével kihordják hazánkból a hiper-profitjaikat, az egyenlőtlen versenyfeltételek tönkre teszik a hazai kis és középvállalkozókat, a gazdaság minden területén. Ennek vége szakadni látszik, különösen akkor, ha végre egy igazán nemzeti kormányunk lesz! Mindezt a „patkánymenekülésüket” a hazai (nem létező) szélsőségre kenik! Ez a globalizmus aljas játéka! Hazai gondjaink megoldására sok más lehetőség is van, ezt a szakemberek már rég kimutatták. Nem az EU-kölcsön az egyetlen lehetőség!
    Czakó István

  7. Kedves Ildiko !
    Igy szolitom meg, mert itt az ujesztendo, nemreg volt Karacsony – bar ez lehet Onnek nem jelent unnepet,
    de a szeretet, Jezusunk szuletesenek unnepe, a legtobb magyar ember szamara.
    Ezert szolitom meg a szeretet neveben.
    On vagy egy nagyon tajekozatlan, megvezetett ember, vagy
    a magyarsag es az egesz magyar nep, nem a szivugye.
    A Magyar Gardat a szukseg, a magyar emberek kiszolgaltatottsaga hivta eletre, mert Magyarorszag kiarusitasaval, szetrablasaval, a nemzet tonkretetelevel „elfoglalt” parlamenti politikusaink / az alellenzekkel a barsonyszekekben / az /I/gazsagugyi es
    „Rendeszeti” szerveink, a csak jot, a nemzet erdekeben cselekvo Magyar Garda es a Jobbik uldozesevel, gyalazasaval toltik idejuket es markolnak fel embertelenul nagy – megszolgalatlan – fizeteseket, jutalmakat !
    Ha a Kormany, a jofirma parlamenti partok es jogi szervek
    nem teszik a kotelesseguket, vagy csak az Orszag es a Nep ellen ugykodnek, akkor feltetlen szukseg van arra, hogy valakik a magyarsag vedelmeben is erot mutassanak !
    A milliardok elsinkofalasa, a nemzet adossagtengerbe fullasztasa, az orszag lezullesztese es idegeneknek kiarusitasa nem a Garda es nem a Jobbik bune, hanem a regnalo politikai es gazdasagi bunozoke.
    A „josagos” hitelek, amit a nemzet nyakaba akasztottak a Vilag Penzugyi Bunozoi, a hatalmas, aljas uzsorakamatokkal
    egyutt, az is a politikai „ELIT” bunlajstromat gyarapitja es az o zsebukben landolt.
    De mindezt On sokkal jobban tudja, mert azokban a korokben mozog, ahol ezek tortennek. Vagy pedig teljesen tajekozatlan, nem hallgat hireket, nem nezi a Internetet.
    Ami persze eleve elkepzelhetetlen.
    En nem tudom Ont, Kedves Ildiko, mas velemenyre kesztetni,
    az csak a joindulatan, igazsagossagan, es partatlansagan mulik. Na, es termeszetesen azon, hogy szembe menetel, vagy mellette all a magyarsagnak !
    Oszintesegeben es joindulataban bizva,
    udvozlettel: Pasztorfi istvan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük