KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nukleáris meghajtású űrhajót tesztelnek az Egyesült Államokban – négy hónap alatt eljuthat egy űrhajó a Marsra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az amerikai védelmi minisztérium kutatásokért felelős részlege (DARPA) és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) olyan nukleáris meghajtású hajtóművet tesztel, amely segítségével 2027-ben már négy hónap alatt eljuthat egy űrhajó a Mars bolygóra – közölte szerdán az űrkutatási hivatal vezetője.

A NASA már évtizedek óta kutatja a nukleáris meghajtás lehetőségeit. Az atomhajtómű egy kisebb atomreaktor segítségével hajtaná meg az űrhajót, sokkal hatékonyabban, mint a hagyományos üzemanyagot használó rakétahajtóművek.

Az amerikai űrkutatási hivatal és a védelmi minisztérium együttműködésének célja, hogy a kifejlesztett nukleáris meghajtású hajtómű legkésőbb 2027-ben már szolgálatba állítható legyen, és ezáltal az embereket szállító űrhajók a Holdon túli területeket is elérhetik majd – mondta egy marylandi konferencián Bill Nelson, a NASA igazgatója.

A nukleáris meghajtás segítségével már négy hónap alatt eljuthat majd egy űrsikló legénysége a Marsra. Ez az út jelenleg kilenc hónapig tartana egy hagyományos üzemanyagot használó űrhajóval.

A Mars-utazás így sokkal elérhetőbb és biztonságosabb lenne, mivel az asztronauták jóval rövidebb ideig lennének kiszolgáltatva a kozmikus sugárzásnak, emellett kevesebb rakományt és élelmiszert kellene szállítaniuk.

Az új hajtóművek fejlesztése az amerikai űrhadseregnek (Space Force) is hasznos, a haderő nukleáris hajtású űrhajók segítségével mozgatná majd a Hold közelében keringő műholdakat – közölték a NASA és a DARPA illetékesei. A hajtómű fejlesztésének költségei a 2023-as évben már 110 millió dollárt (39,4 milliárd forint) tesznek ki, de várhatóan több száz millió dollár mértékű lesz a 2027-re tervezett bemutatóra.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük