KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

NsK résztvevőinek eskütételével kapcsolatban: Vérszerződés

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A vérszerződés a magyar hagyomány szerint a magyarság első alapszerződése. A szerződést a hét vezér – Anonymus Gesta Hungaroruma szerint Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, a hét törzs – Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer és Kürtgyarmat vezére kötötte Etelközben egymással oly módon, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítése képpen vérüket egy edénybe csorgatták és ott összekeverték. A korabeli magyar szokásjog szerint különlegesen erős fogadalomtételek egyik formai kelléke volt a vérszerződés.

Anonymus, feltehetően III. Béla király jegyzője a következőképpen ír krónikájában a vérszerződés előzményeiről és lefolyásáról: „Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: »A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged.« Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért – pogány szokás szerint – saját vérét egy edénybe csorgatta, s megitta, esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik:

Az eskü első szakasza így hangzott:

Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük.

Az eskü második szakasza így hangzott:

Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban.

Az eskü harmadik szakasza így hangzott:

Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.

Az eskü negyedik szakasza így hangzott:

Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Az eskü ötödik szakasza így hangzott:

Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.

Ennek a hét férfiúnak a neve volt:

Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla.

– Anonymus: Gesta Hungarorum-, wikipedia

NIF: Figyelmünket -a NsK résztvevőinek eskütétele kapcsán- felhívta és a linket beküldte a NIF-közösség tagja id. Kiss László

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “NsK résztvevőinek eskütételével kapcsolatban: Vérszerződés

  1. IGEN!!!! IGEN!!!!Kedves Lacikám!
    Sokat bajlodok az asztmámmal,de ha szükség volna rá,akár kettő nappal előbb elindulnák és ISTENEMRE,HAZÁMRA hajlandó lennék vérszerződést kötni!
    Szabó József
    Veszprém

  2. Bizony a vérszerződés ma is aktuális Különösen az ötödik pontban megfogalmazott ellenállási jog rögzítése. Nem véletlen, hogy a mindenkori hjatalom számára ez mindig kínos volt. Lakáj történészeink próbálták elhitetni, hogy Anonymus saját korát, az Arany Bulla ellenállási záradékát vetítette vissza.. Ép eszú ember nem hiheti el, hogy a jelentős hatalommal rendelkező vezérek egyoldalú esküt kössenek. Sokkal logikusabb, hogy Géza fejedelem, majd fia Vajk által megsértett harmadik pontban foglaltak miatt kényszerítették a királyt a vérszerődésben biztosított jogok vissaállítására az Arasny Bullában. Szent István már végleg szakított a további hat vezér leszárnazottjaival, tanácsukat sem kérte, helyettük Gizellával bejövő német lovagokra támaszkodott. Így a harmadik pontban rögzítettek megsértése miatt, az ötödik pontban foglaltak aélapján jogos volt Koppány felkelése! Történészeink ismét tévednek a felkelés megítélésébem (érdekes módon itt már papi krtónikásoknak is hisznek) Monmdvbán, hogy a magyarok szenyiorátusra támaszkodő szokása szerint Koppány király akart lenni. Badarság! Hol volt itt szenyiorátus amikor Álmostól Szent Istvánig apáról fiúra szállt a hatalom (Álmos- Árpád- Zsolt-Taksony- Géza-Vajk) Kik verték le Koppányt? A hét vezér leszármazottai? Nem Hunt, Pázmány és Vecelin (német lovagok) Ennyit az írott történelemről! Az Arany Bulla visszaállította a magyar rendek vérszerződésben rögzített ősi alkotmányos jogait. Ennek volt köszönhetó 1711-ben mekötött Szatmári Béke. Eme magyar alkotmányosság elismertetése révén fogadták el a Habsburgok női örökösédését. Van-e mai aktualitása a vérszerződésnek? Igen a 2006-os Kossuth téri tüntetések, majd a 2006, okt 23, a magyar ősi alkotmányunk szerint jogos megnozdulás volt! Így kezeli ezt a mai jiogrend? Érdemes lenne ma is az ellenállási jog alkotnányba foglalása. Hazénkban és a Eu.hoz fúződő viszonyunkban is.

  3. A képviselők nem visszahívhatósága is az ellenállási jog megsértése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük