KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Novák Katalin: elkezdődhet a jövőre esedékes magyarországi pápalátogatás előkészítése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elkezdődhet a magyarországi pápalátogatás előkészítése, miután a katolikus egyházfő magánaudienciáján megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás – mondta el a köztársasági elnök csütörtökön Rómában a közmédiának.

Novák Katalin közölte, csütörtökön 40 perces magánaudiencián járt a katolikus egyházfőnél. A találkozónak három fő témája volt: a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása.

A köztársasági elnök elmondta, hogy a találkozón hivatalos meghívólevelet adott át Ferenc pápának, egyúttal arra kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra.

A főpásztor megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése – tette hozzá.

Az államfő azt mondta, hogy a szentatya jövő tavasszal érkezhet Magyarországra.
Novák Katalin a találkozó második témájára, az ukrajnai háborúra térve ismertette: Ferenc pápával megállapították, hogy „közös érdek” a mielőbbi béke.

„Ferenc pápa a békéért imádkozik, a békéért szólal fel, és megtesz mindent, amire lehetősége van, hogy a béke követe lehessen”

– hangoztatta az államfő.

Novák Katalin hangsúlyozta: a magyarok is a béke érdekében szólalnak fel és azt szeretnék, hogy mielőbb véget érjen az orosz-ukrán háború. Szavai szerint csütörtöki látogatása a béke iránti elköteleződésünket erősítette meg.

A köztársasági elnök elmondta, hogy a pápával hosszan beszéltek a családok támogatásáról, a magyar családpolitikáról. Arról, hogy „mi Magyarországon mi mindent tettünk azért, hogy jó legyen gyereket vállalni, gyereket nevelni” – mondta, kiemelve, hogy ezt a szentatya is nagyra értékeli.

Úgy folytatta, hogy hosszasan beszéltek Ferenc pápával a hagyományos családi értékek, a hagyományos családmodell megőrzése melletti kiállás fontosságáról, „főleg most, amikor oly sokan támadják ezeket a hagyományos értékeket”.

Novák Katalin azt mondta: büszke rá, hogy Magyarországon kétszeresére nőtt a házasságkötések száma, miközben az abortuszoké a felére csökkent.

„Ferenc pápa is mindenkor kiáll a hagyományos családi értékek mellett”

– fogalmazott Novák Katalin.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit megdöbbentő írása: Az az ember volt képes erre, akit 3 fiúgyermekkel ajándékoztam meg

A köztársasági elnök elmondta, Ferenc pápa azt is hangsúlyozta, hogy szükség van női vezetőkre a világban. A katolikus egyházfő egyúttal arra bátorította őt, hogy női államfőként, amikor csak lehetősége van, álljon ki a békéért – ismertette Novák Katalin, aki kitért rá: a szentatya áldását is magáénak tudhatja és – mint mondta – „ezt az áldást viszem haza a magyar embereknek”.

Hozzáfűzte: a találkozón szóba került Magyarország segítsége az üldözött keresztények számára, amely missziót „szándékunkban áll folytatni”. A Vatikán támogatja ezt a magyar szándékot – jelezte az államfő.

Kiemelt kép: Novák Katalin Facebook oldala

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük