KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nikki Haley is versenybe száll a republikánus elnökjelöltségért az Egyesült Államokban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elindul a republikánus párti elnökjelöltségért Nikki Haley, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete – a politikus kedden jelentette be döntését, és ezzel Donald Trump után ő a második politikus, aki hivatalosan is versenybe szállt.

Nikki Haley a közösségi médiában megjelent videóban közölte indulási szándékát, amelyben úgy fogalmazott, hogy akik ismerik őt azok tudják róla, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni, és, „ha valaki tűsarkat viselve rúg vissza, akkor az nekik jobban fáj”.

Megjegyezzük azok nevét, akik nem támogatnak minket – mondta az USA új ENSZ nagykövete

Nikki Haley 2010-ben 38 évesen lett Dél-Karolina állam első női kormányzója, és egyben az ország történetének legfiatalabb állami vezetője. Donald Trump elnöksége idején az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveteként dolgozott. 2021 januárjában nyilvánosan bírálta Trumpot a Capitolium megtámadásával végződő zavargások idején, és amiatt, hogy vitatta a 2020-as elnökválasztás eredményét.

Két évvel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Donald Trump újra versenybe száll az elnöki pozícióért, akkor nem fog vele szemben elindulni. Véleményét tavaly ősszel változtatta meg arra hivatkozva, hogy az ország előtt tornyosuló problémák, például a gazdasági gondok miatt generációváltásra van szükség.

A felmérések szerint a republikánus párton belül jelenleg Donald Trump mellett Ron DeSantis floridai kormányzónak a legmagasabb a támogatottsága, ő egyelőre nem jelentette be indulási szándékát. A lehetséges indulók között emlegetik még Mike Pence-t, Donald Trump egykori alelnökét, Mike Pompeót, Trump volt külügyminiszterét és Tim Scottot, Dél-Karolina jelenlegi kormányzóját. Az előválasztásokat 2024 tavaszán tartják, amelyen eldől majd, hogy ki indul a republikánus párt színeiben az elnökválasztáson jövő novemberében.

Kiemelt képen: Nikki Haley, Dél-Karolina volt republikánus kormányzója a Republikánus Zsidó Koalíció éves vezetői találkozóján beszél a nevadai Las Vegasban 2022. november 19-én.  /Fotó: Wade Vandervort | AFP | Getty Images

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük