SÚLYOS VÁLASZTÁSI BOTRÁNY NÉMETORSZÁGBAN: HALOTTAK VÁLASZTHATTÁK MEG FRIEDRICH MERZ KORMÁNYÁT?
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

NIF: Schmitt Pál után ki legyen a köztársasági elnök? (szavazás)

Schmitt Pál után ki legyen a köztársasági elnök?

Bár csak ennyire egyszerű lenne a magyarság sorsa és tiszta, valódi az érdekképviseleti rendszer, hogy  Hazánk fiai mondhatnák meg egy közvetlen szavazással azt, kiben bíznának, és kit is tartanának méltónak arra, hogy Hazánkat, nemzetünket képviselje szerte a világban a legmagasabb közjogi méltóságként.

Egyelőre ez a fajta – hallgassuk meg a népet is – elv még jócskán várat magára, hiszen az alkotmány értelmében továbbra is parlamenti képviselők szavazzák meg az állalelnök személyét. Igaz ugyan, hogy ehhez kétharmados többségre van szükség, de ugye ez a Fidesznek nem lehet akadály. A frakciófegyelem majd legyőzi a lelkiismeretet ebben a kérdésben is.

Mi azonban megkérdezzük Önöket tisztelt Olvasók, hiszen ha a parlament nem is, mi mindenképpen kíváncsiak vagyunk a véleményükre.

Kérjük szavazzanak portálunkon a bal oldali sávban arra, hogy Önök kit látnának szívesen a köztársasági elnök bársonyszékében.

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!