KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nettó 300 ezer Ft-ért dicsőíti a Fideszt a Miskolc TV-ben Bayer Zsolt – Kiegyensúlyozott tájékoztatást a Miskolci Naplóban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Jobbik a Miskolci Naplóval szembeni társadalmi tiltakozásra szólít fel addig, amíg a közpénzen fenntartott sajtóorgánum nem tesz eleget a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének, és a politikai vezetés propaganda szócsövéből a város hiteles hetilapjává nem válik.

Többször jeleztük, hogy a miskolci városvezetés a helyi médiában egyoldalú sikerpropagandát folytat, miközben a megyeszékhely valós helyzetéről nem ad tájékoztatást. Teszi mindezt az adófizetők pénzén, mondta hétfői sajtótájékoztatóján Badány Lajos, a Jobbik önkormányzati képviselője. Hozzátette: a Jobbik a múlt héten is öt sajtótájékoztatót tartott, amelyből – igazodva a több éves gyakorlathoz – az újságban egyetlen betűt sem közöltek le. Ehelyett a Mikom budapesti és debreceni bértollnokok alkalmazásával, milliós nagyságrendű kifizetéseket folyósít holdudvarának, a köz vagyonából.

Példaként említette Bayer Zsoltot, aki a Miskolc TV műsorában havi nettó 300 ezer Ft-ért dicsőíti a Fideszt, és szidalmazza a Jobbikot. Teszi mindezt havi 4 óra műsoridőben, ami számára 75 ezer Ft-os órabért jelent. Itt kapott állást a fideszes államtitkár testvére, és a beruházásoknál már ismert eljárásrend szerint, a cég hírigazgatóját is Debrecenből importálták.

Ezen felül – tette hozzá Badány – a miskolciak pénzén terjesztik az újságot az 1-es és 2-es országgyűlési választókerület településein, amelyből egyértelműen látszik, hogy a kiadvány célja nem a helyi lakosság hiteles tájékoztatása, hanem szavazatszerzés biztosítása a következő választásokra.

Badány Lajos közölte: a Jobbik a sajtóorgánummal szembeni tiltakozásra buzdítja a miskolciakat. Ennek részeként minden hétfőn 16 órakor a Mikom székháza, a Kis-Hunyad utca 9. előtt egy Miskolci Napló újságot jelzésképpen kidobnak a hulladékgyűjtőbe, ezzel tiltakozva a közpénzek elképesztő pazarlásával járó, tisztességtelen eljárás ellen. Egyben megkérnek minden miskolcit, valamint az érintett környező települések lakosságát, csatlakozzanak a Jobbik tiltakozó akciójához, és – akár a párt képviselőivel közösen a helyszínen – az újságot eszmei értékének megfelelő helyre, a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják ki.

Ez is érdekelheti:  Halász Géza – Téglásy Imre: „A halál és élet harcba szállt” (húsvéti szekvencia)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Nettó 300 ezer Ft-ért dicsőíti a Fideszt a Miskolc TV-ben Bayer Zsolt – Kiegyensúlyozott tájékoztatást a Miskolci Naplóban

  1. Bayer mindig tudta melyik – számára jövedelmező- segget kell nyalni.Minden szava hiteltelen, bármilyen köntösbe csomagolja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük