KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Netanjahu: a koalíció megállapodott az igazságügyi reform felfüggesztésében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette, hogy a kormánykoalíció megállapodott abban, hogy nyárig felfüggesztik az igazságügyi reform végrehajtását.

„Úgy döntöttem, hogy felfüggesztem a törvény második és harmadik olvasatát a Knesszet jelenlegi ülésszakán”

– idézte szavait a TASZSZ.

Az izraeli kormányfő azonban hozzátette, hogy a reformot, amelynek „vissza kell hoznia az elveszett egyensúlyt a hatalmi ágak között”, végre fogják hajtani.

Netanjahu arra számít, hogy a reformról még a Knesszet következő ülésszaka előtt megállapodás születik.

Korábban az izraeli Kan rádió arról számolt be, hogy Netanjahu megállapodott a kormánykoalícióval az igazságügyi reform felfüggesztéséről.

Arról is beszámoltak, hogy legalább százezer ember gyűlt össze a Knesszet épülete előtt, és tiltakozott Benjamin Netanjahu kormányának igazságügyi reformja ellen.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt kép: AP © Maya Alleruzzo

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Sokat láttam már, de ilyet még nem - olvasói levél Kárpátaljáról

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük