KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nemzeti jogvédő gondolatok március 15-ére: az önrendelkezés megvédése és korunk politikai státusfoglyai, Budaházy és társainak szabadon bocsátása együtt időszerű

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Petőfiék március 15-én alig voltak egytucatnyian, amikor elindultak és mi lett belőle… Áprilisi törvények, majd szabadságharc. Akkor és ott tudták, hogy cselekedni kell, mert a szabadság nem magától jön, az önrendelkezést ki kell vívni a nemzeti megmaradás érdekében és azt meg is kell védeni. Nagy idők voltak, nagy emberekkel. Legyünk méltók hozzájuk!

A történelemformáló márciusi 12 pont 11. pontja a politikai státusfoglyok szabadon bocsátásáról szól. Emlékezetes, hogy a császári udvar a politikai ellenzék működését ellehetlenítette, tagjait bebörtönözte. Az akkori kor legismertebb politikai foglya Táncsics Mihály (eredetileg Stancsics Mihály) volt, akit 1847-ben sajtóvétségért tartóztattak le. Táncsicsot 1848. március 15-én szabadították ki börtönéből a márciusi ifjak és a hozzájuk csatlakozó nép. A többek között Petőfi Sándort is sorai között tudó közcsendi bizottmány aznapi közleményében  a következőképpen írja le a politikai fogoly szabadítás történetét: ” a közgyűlés alolírt választmányt bízta meg, hogy a rend fentartásául czélszerűen intézkedve, határozatait foganatosítsa, mellyeknek teljesítéséül alolírt választmány kiküldetéséhez képest kieszközlötte, hogy Stancsics Mihál hazánkfia, ki azért mert szabadon írt, mint statusfogoly Budán le vala tartóztatva bírói ítéletig nyomban szabadon bocsáttatott, s a nép kiséretében a családjának adatott vissza.”

Korunk Táncsics Mihálya Budaházy György, akire a 2010 előtti nemzetellenes balliberális kormány elleni cselekedetek miatt kilenc honfitársával együtt a Hunnia perben március 9-én kihirdetett másodfokú bírósági ítélet összesen 45 és fél év végrehajtandó  fegyházbüntetést (egy másfél éves börtönbüntetést kivéve) szabott ki. Hat elítélés (közte Budaházy György 6 éves fegyházbüntetése) jogerős, őket már ismét rácsok mögé zárták. Tegnap a Háttér Társaság által kezdeményezett másik, Budaházy és két társa elleni büntetőeljárásban eljáró védőként, bent voltam nála a Gyorskocsi utcai BV Intézetben és éppen akkor kézbesítették ki neki a befogadási értesítését, amely szerint még 2025. június 25-ig kellene fegyházban lennie, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárták. Ez több mint 2 év és 3 hónap.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnöknek

Öt bebörtönzött és az eljárás harmadfokú szakaszában még szabadlábon védekező további négy társának fejenként még ennél is többet kellene a fegyház rácsai mögött töltenie, szintén feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül.

A hatgyermekes (közte két örökbefogadott gyermek, egyikük súlyosan fogyatékos) informatikus, Nagy Zoltánnak még több mint 4 évet, akinek a felesége szívszorító nyilatkozatban (21:47-től) tudatta március 9-én dr. Répássy Róbert igazságügyi parlamenti államtitkárral azt, hogy  Zoltán ismételt rácsok mögé kerülése milyen elképesztő és lényegében megoldhatatlan nehézségeket jelent számukra, ráadásul, ha napokon belül nem tud dolgozni Zoltán, akkor elvesztheti munkahelyét, ami kilátástalan helyzetbe hozná az egész családot.

A PestiSrácok videós tudósítása elején az látható, hogy a Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil társaság és tucatnyi tüntető márciusi 9-i ítéletet követő Igazságügyi Minisztérium előtti gyors reagálású akciója keretében ismertetésre kerül Budaházy György feleségének a másodfokú ítélet fejleményeivel kiegészített indítványa, amelyben kérte  Budaházy György jogerős és végrehajtásában megkezdett hat év fegyház büntetése félbeszakítását és kegyelmi kérelmének támogatói javaslattal dr. Novák Katalin köztársasági elnök  részére mielőbb történő felterjesztését. Az ismertetést követően dr. Répássy Róbert parlamenti államtitkár a kérelmet nyilvánosan átvette. A felvételen az IM előtti szolidaritási megmozduláson látható még dr. Morvai Krisztina, Budaházy Edda, Hegedűs Lóránt, dr. Petrányi Szöőr Anna, Skrabski Fruzsina és jómagam felszólalása is.

Az ismételt, sokadik bebörtönzése ellenére Budaházy György a sanyarú körülményekhez képest (egyébként korrekten állnak hozzá bent), reménykedő hangulatban van, nagyon köszöni a rengeteg érte és társaiért tett jószándékú erőfeszítést, kiállást, úgy érzi sok százezer honfitársunkkal együtt most már csak napok kérdése a kedvező, megszabadító  kegyelmi döntés számára és meghurcolt társai számára.

Tegnap, március idusán Budaházy György  megfogalmazta március 15-i üzenetét, amely a PestiSrácok hírportálon jelent meg először.

Levelét az alábbiakkal zárta:

Ez is érdekelheti:  FSZB vezető: Az USA, Nagy-Britannia és Ukrajna állhat a moszkvai terrortámadás mögött

“Tavaly a március 15-i nemzeti ünnepünket még éppen kint töltöttem, másnap az elsőfokú ítélet után ismét elhurcoltak. Idén sajnos éppen csak itt bent kell megéljem, de remélem, hogy utána végre szabad lehetek végérvényesen a meghurcolt társaimmal együtt. A márciusi 12 pont 11. pontja 175 év után ismét időszerű ügyünk kapcsán és bízom benne ezt a kegyelmi döntéshozók is érzik, s tudják: „A politikai statusfoglyok szabadon bocsátassanak.”

Szabadságot a politikai foglyoknak! Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!”

Ennek az ügynek hét vádlottja tavaly decemberben már megkapta az elnöki kegyelmet, Budaházy György és 9 vádlott-társának kegyelmi kérelmei még elbírálásra várnak. Fennáll a joga arra is az igazságügyi vezetésnek, hogy a már megkezdett fegyházbüntetések végrehajtását félbeszakítsa, ezt is kérték a vádlottak.

Budaházyék számára tehát a gyors, végleges és biztos mentesülést már  csak a köztársasági elnök által megadandó kegyelem adhat.

Ráadásul ezekben a nemzetünk számára vészterhes, veszélyekkel teli időszakban a bíróság által is elismerten a társadalom hasznos tagjainak számító és terroristának nem tekinthető meghurcolt hazafiakra is szükség van, mint minden, magyar szabadságért cselekvő hazafisággal tettre kész  magyarra !

Az ügy további háttere a szabadsagot.com oldalon és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat honlapján itt érhető el

Éljünk bárhol magyarként a világban: küldetésünk, hogy az igazságosság és szabadság mellett kiálljunk, ősi jogainkért, méltóságunkért és a magyarok önrendelkezéséért. A csonka országban, elszakított területeken és szórványban. Most egyszerre állunk nemzetközi erők, multik és hazai kiszolgálóik, a magyar területeket megszállva tartó idegen államok, s kiszolgálóik nyomása alatt.

Aki a nemzetért dolgozik tudja helyét és feladatát. És teszi dolgát, igaza biztos tudatában. Igazak az igazért. Ez az üdvös és kívánatos.

Kívánok minden nemzettársamnak méltóságot és szabadságot nemzeti ünnepünkön!

Ebben, a magyarság számára sorsdöntő, kihívásokkal teli időszakban erőt, s hitet erősítő, emelkedett ünneplést kívánok nemzeti jogvédő közösségünk nevében is a nemzeti ünnepünkön a határon inneni és túli minden jóakaratú magyar testvérünknek, kérve különösen a  létükben súlyosan fenyegetett, végveszélyben levő kárpátaljai honfitársaink sorsának jobbra fordulását, Isten áldását és segítségét közös nemzetvédő küzdelmeinkhez.

Ez is érdekelheti:  Magyar Pétert ismét feljelentették, most az Alkotmányvédelmi Hivatalnál

Isten óvja és vezesse Magyarországot! Nem engedünk a magyarok jogaiból!

Budapest, 2023. március 15.

Honfitársi üdvözlettel:

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük