KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nemzeti jogvédő a vádlottak padján – Gaudi elleni koncepciós per első tárgyalása

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gaudi a vádlottak padjánA Pesti Központi Kerületi Bíróságon tegnap, 2015. január 28-án lezajlott az ellenem tavaly indított koncepciós eljárás  első bírósági tárgyalása nagyszámú hazafias hallgatóság és a korábbi sajtókampányt követően szerény számú sajtószerv jelenlétében. Ezúton köszönöm a szolidáris kiállást azoknak, akik eljöttek vagy támogatásukról biztosítottak, de különösen dr. Morvai Krisztinának (büntetőjogi értékelése az ügyről itt látható) és Budaházy Györgynek.

A következő tárgyalás időpontja: 2015. március 9. (hétfő) 9 óra, ekkor még egy vádlotti vallomásra, tanúvallomásokra és a felvételek megtekintésére kerül sor.

Az eljáró bíró az elején egyesítette ügyünkhöz a Pásztor István délvidéki politikus tavaly május 6-i Kossuth téri leköpése miatt szintén megvádolt – az ügy kapcsán 48 órás őrizetet elszenvedett – hölgy elleni eljárást, aki egyébként a tüntetés rendezőjeként próbált a helyszínen rendet tenni, a rendőrök helyett.

Elutasításra került viszont azon ügyészi indítvány, amely szerette volna ehhez az ügyhöz egyesíttetni egy 2006 őszi tüntetővel szembeni koncepciós perben eljárt ügyész szerepét kritizáló mondatom miatt nemrég ellenem rágalmazás miatt emelt szintén koncepciós vádat.

Az ügy másik vádlottja rövid nyilatkozatában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, vallomást nem tett. Őt 3 hónapig előzetes letartóztatásban is tartották.

Ezt követően részletes nyilatkozatot tettem, amelyben rámutattam az ügyészi vádak megalapozatlanságára, a vádirati tényállás valótlanságaira, az aznapi földvédő tüntetés föld-, otthon- és nemzetvédő céljaira és békés jellegére, a vélemény-nyilvánítási szabadság fontosságára és jogi védettségére, a tettleges becsületsértés és a közvádas bűncselekmények közötti különbségre, a felbujtás, illetve a vád szerinti alapbűncselekmények (személyi szabadság megsértése, garázdaság) hiányát megalapozó körülményekre, továbbá az akkori országgyűlési képviselői minőségem miatt mentelmi jog fennállására. Indítványoztam az eseményről készült felvétel megtekintését, illetve civil tanúk – köztük Pásztor István – tanúként történő kihallgatását. Vallomásom teljes felvételét rövidesen közzéteszem honlapomon.

Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak

Védőm, dr. Manger Marcell ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő partnere észrevételében szintén súlyos kritikákat fogalmazott meg a vádirattal szemben, külön kiemelve, hogy az aljas indokú minősítést semmivel nem támasztották alá. Hasonló szakmai aggályokat fogalmazott meg az I. rendű vádlott védője, dr. Vajk Kálmán ügyvéd, Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő partnere.

Az ügyész meghökkentő módon a büntetőjogi szempontból teljesen irreleváns azon körülményt kívánta tisztázni, hogy miért neveztem hazaárulónak Pásztor Istvánt. Tudomására hoztam, hogy ez egy alkotmányosan védett értékítélet, amely felett nem a bíróság kell ítélkezzen.

Összességében úgy ítélem sikerült a vádat a bíróság előtt szétzúzni, ezt kell folytatnunk, amíg minden vádlott tekintetében az egyetlen elfogadható ítélet, a felmentés megszületik. Minden esély megvan arra, hogy erre mielőbb sor kerül.

Számítok a jövőben is a hazafias szolidaritásra, az ügy a nemzeti jogvédő szolgálatom folytatását nem érinti, sőt jogvédői tapasztalataim bővülése terepének tekintem.

Budapest, 2015. január 29.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
www.gaudinagytamas.hu

A tárgyalásról készült izgalmas videós összefoglaló itt nézhető meg, készítette Almási Lajos:

[youtube=http://youtu.be/vDw9Vexh-dU]

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Nemzeti jogvédő a vádlottak padján – Gaudi elleni koncepciós per első tárgyalása

  1. „Ha Pásztor szót kért volna, megadta volna?” Micsoda körmönfont kérdés! Engem ez a Lúdas Matyi rajzfilm egyik jelenetére emlékeztet.
    „Te vagy-e a Lúdas Matyi és ha nem, mered-e tagadni?”
    Jog és törvények? Na ne nevettessenek már!
    „A jog csak arra való, hogy harc nélkül vehessük el ami a másé!”

  2. Első rendű vádlott vagyok az ügyben,de felvételek bizonyítják,hogy az ellenem felhozott vádak alaptalanok ! Viszont mégis előzetesbe kerültem jogtalanul ! A tárgyaláson elkívántam mondani,hogy engem valójában nem Pásztor István ügyből kifolyólag tettek előzetesbe,hanem azért mert útba vagyok egyes közismert személyeknek ! Ez a Pásztor ügy csak egy jó ürügy volt az érintettek számára ahhoz,hogy elhallgattassanak a valódi okokról,sőt próbáltak még rám verni súlyos testi sértést is,hogy minél hosszabb időre bezárassanak ! Amikor bezárattak azt hirdették hozzátartozóimnak és ismerőseimnek a rend őrei,hogy két napon belül ki lettem engedve ! Egy-két szót engedtek csak elmondani arról,hogy miért is lettem bezárva eredetileg,viszont igen elszomorít,hogy a felvételről ezt ki törölték ! Lényeg az,hogy megbízásból kórházi közreműködéssel sikeresen eladták az újszülött gyermekemet 2007-ben ! Kórház a szülést vetélésnek könyvelte el,miközben bizonyított és bizonyítható is a szülés ! A megbízok nem mások voltak mint Száva Vince kisebbségi elnök,Ambrus Zoli és Papp Feri az Irigy Hónaljmirigy két tagja ! Ambrusnak a születési neve Fráter Mihály János,Pappnak viszont Horváth Károly ! Hozzátenném,hogy Ambrus megtalálható még a TEK-nél és Papp pedig a Központi nyomozó főügyészségnél ! Ráadásul Ambrusnak és Papppnak saját bűnszervezete is van,így bűnszervezeti körökben mint Göndört és Jegest ismernek leginkább ! De Száva Vince is közismert a családi bűnszervezetéről mint egyik vezetője ! Elmondanám még azt,hogy Ambrus édes öccse páromnak Fráter János Mihálynak,Papp pedig unokaöccse neki ! Száva Vince viszont nekem lenne nagybátyám mivel édesapám ID.Száva László édes öccse ! Annyi a probléma,hogy Száva László még születésünkkor eladott minket gyermekeit,akik 3-as ikrek vagyunk és egypetéjűek ! Érdekesség még az benne,hogy így 3-édesanya és édesapa lett elkönyvelve nekünk hivatalos anyakönyv szerint és 3-születési dátum ! Száva közös barátaink előtt egy kérdésre elismert engem mint saját lányát,de a két ikertestvéremet letagadta,miközben köztudott,hogy kinek és hová adta el őket ! Apai nagyszüleink rólam tudtak és ami velem történt azért úgy döntöttek,hogy minden vagyonukra egy szem örökösükül neveznek meg ! Készítettek is egy-egy végrendeletet részemre, amiben kitagadták gyermekeiket komoly indokokkal a végrendeletükből ! Ezeket a végrendeleteket letették közjegyzőnél,de mikor elhunytak gyermekeik ezt sikeresen benyúlták ! Azóta is abból élnek és azt pörgetik be külömböző piszkos üzletekbe ! Száva Vince kisebbségi elnök ezért is adta el újszülött gyermekem ! Hisz nem szeretnék,ha elhalálozásom után hivatalosan maradna egy örökös,akinek ki kell fizetni az én rám eső végrendeletet és át kell adni az öröklésben szereplő lakást…..stb ! Amikor terhes voltam Száva Vince,Ambrus Zoli és Papp Feri közösen megbízták Hunvald György akkori 07.ker. polgármestert,hogy bármi áron rakjon ki az utcára a lakásból ! Ekkor Hunvald György segítség által egy rendeletre hivatkozva jogtalanul kilakoltatott ! Viszont én feljelentéssel éltem,így egy év múlva Hunvald felajánlotta,hogy kiutal egy lakást nekem ! Erről papírt is adott,viszont először egy földtől plafonig penészes ablak nélkülit mutattak,majd egy fürdő és wc nélküliről volt szó ! Egyik sem volt legalább olyan amit lehúzott tőlem ! Mire a harmadikat mutatták volna meg addigra Hunvald megbukott lakáspanamában,így minden ok nélkül gyorsan töröltek a listáról ! Ezért azóta sem kaptam vissza a lehúzott lakást Hozzátenném,hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez édesanyámról és édesapámról egyaránt rokoni szállak fűznek engem ! Tehát Száva Vince kisebbségi elnöknek is közeli hozzátartozója Orbán Viktor ! Szomorú tények,hogy Orbán Viktor tudott és tud Száváék folyamatos gyermekkereskedelméről és lakás maffia munkáiról,viszont még sem tesz semmit ellene ! Szerintem igen érdekes volna,ha Pásztor Istvánnak tudomására kerülne,hogy akit bezártak az ügyéből kifolyólag az nem más mint barátjának Orbán Viktornak hozzátartozója ! Amit itt leírtam erre bizonyítékokkal szolgálok és a nevezett személyek ezt jól tudják ! Ezért döntöttek úgy,hogy Pásztor István ügyből kifolyólag engem előzetesbe raknak,majd megpróbálnak hosszabb időre is lecsukatni ! Gondolták így el tudnak hallgattatni,ha kell egy életre és akkor semmi nem fog az egész gyermekkereskedelmükből,lakásmaffia dolgaikból és rokoni szálakból kiderülni ! A legközelebbi tárgyaláson ezt szeretném részletesen elmondani,mivel engem jogtalanul tettek előzetesbe és annak az itt leírtak az okai !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük