KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nemzeti Földalapkezelő nem bír hatalmi arroganciájával – a Gazdatanácsok Szövetsége a kishantosi NFA akcióról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bejárta az országot a hír, hogy a Nemzeti Földalapkezelő mintegy fél évvel a konfliktus keletkezése után, nem a mezőgazdasági tavasz kezdetére, hanem közvetlenül a választás utánra és hétvégére időzített akciójával nem gazdasági, nem jogi és nem is erkölcsi, hanem félreérthetetlenül hatalom-politikai megoldást választott a vitás kérdés lezárására.

Ez a jövő? Helybéliek által kétségbeesésükben előállított értékeket gondolkodás nélkül semmisíti meg minduntalan a Nemzeti Földalapkezelő?

Ebben hasonló és következetes ez a mai eset a kajászói vetésgyilkossághoz és megelőző eljárásukhoz.

Teljesen világos, hogy miközben folyik még a kajászói gazdák érdekében az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület – Fejér Szövetség által indított per, amelynek fellebbviteli tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken május 23-án kerül sor, miközben folyik az NFA által indított per egy kajászói gazda ellen, amelynek következő tárgyalására várhatóan június 3-án kerül sor, a Nemzeti Földalapkezelő ezzel az akciójával kívánja elfogadtatni, legitimmé tenni azt, hogy az állampolgárok adóforintjából származó költségvetését őrző-védő szolgálatok bérlésére és azok biztosítása mellett erőszakos fellépésre, mezőgazdasági értékek megsemmisítésére használhatja fel. Mindezt teszi úgy, mintha a gazdálkodók érdekében lépne fel, holott valójában nem kell ahhoz a bölcsesség köve, hogy világosan lássuk, ahhoz, hogy egy gazda mások vetésének kitárcsázásával kezdjen földművelésbe, igen komoly meggyőző erővel kellett valakiknek eljárni a háttérben. Tapasztalatból mondjuk, higgyék el!

Rá kell, világítsunk azonban egy óriási különbségre a kajászói és a kishantosi eljárás esetén, egy pillanatra sem mentve az NFA illetékeseit a túlkapásaik, erkölcsi felelőtlenségeik alól. Azonban felhívjuk az NFA és mindenki figyelmét arra, hogy tudjuk és látjuk, mi a helyzet. Figyelmeztetésként előre szólunk, hogy hamarosan mindenki előtt világos lesz, hogy mennyire átlátszó kísérlet volt ez a mai tett ahhoz, hogy hatalmi arroganciájukat elfogadtathassák a közvéleménnyel, hogy eljárásukat a családi és kisgazdálkodók érdekvédelmeként tüntessék fel, hogy a biogazdálkodókat és a családi gazdálkodókat egymással szembeálló erőként tüntessék fel.

Ez is érdekelheti:  Bukik a lengyel kormány, az EU kelepcébe csalta Donald Tuskot

Kajászó esetében nem csupán erkölcstelenül és nem csupán egy minden józan ember által megkérdőjelezett pályáztatási rendszer eredményeként létrejött és erősen vitatható jogalapra hivatkozva gázoltak keresztül a helyi és hirdetett érdekeken, mint Kishantos esetében.

Kajászó esetében 2012. február 1. óta törvénytelenül tartanak fenn törvénytelen szerződéseket, s már a birtokon kívül rekedt, de törvénytelenül, bitorlóként máig Kajászón gazdálkodó bérlő védelmére sem tudnak hivatkozni, ahogy nem is tudtak akkor sem, mikor minden törvényes jogalap nélkül tárcsáztatták ki, gyilkolták le a már általuk és a törvénytelen bérlő által is parlagon hagyott, de a kajászói Gazdatanács által a törvényesség helyreállításáig közbirtokosságban földművelésbe vett területen kihajtó élő napraforgóvetést.

Mindkét esetben tárcsáztattak, látszólagos gazdálkodókkal végeztették el a gyalázatos tettet. Mindkét esetben szomorú, hogy a kormány által 2010-ben meghirdetett, s máig kitartóan hangoztatott kormányprogramot hogyan csúfolja meg a már korlátlan hatalomként, állam az államban fellépő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, az állam nevében perelve másokat, de az állam mögé bújva hirdetve, hogy az NFA-t perelni nem lehet.

Elszámolták magukat a mai napon (már másodszor) végrehajtott – világosan látható, hogy politikai legitimációs – tettükkel. Ma még magyarázhatják a jogalapot, amelyre hivatkozva végrehajtatták azt, ami egy magyar földművelő szemében lehetetlen. De már nem sokáig.

2014. május 23-án Budapesten, június 3-án pedig Székesfehérvárott kell a tényekkel szembenézzenek, s kell, hogy lehulljon az NFA keretein belüli törvénytelenségekről a lepel!

Székesfehérvár, 2014. április 12.
Gazdatanácsok Szövetsége titkársága

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Nemzeti Földalapkezelő nem bír hatalmi arroganciájával – a Gazdatanácsok Szövetsége a kishantosi NFA akcióról

  1. Aki kitárcsázza a vetést, egy zsebkendőnyi földet sem érdemel. A biogazdagság minősítésre így is három év kell, majd folyamatos ellenőrzések mellett értékesíthető a benne termett. Tehát hosszú, nagy odafigyelést igénylő folyamatot, amit most pillanatok alatt tönkre vágtak. Csak remélhető, hogy a leendő, gondosnak nem mondhatő gazdák nem erőfűvel vetik majd be a bioföldet.

  2. Városi létemre a szívem szorul össze és a megdöbbenéstől csak hosszú idő után tudok megszólalni.Milyen deformált lelkületű emberek azok, akik egy sarjadó vetést, mely mások munkáját, lelkesedését, pénzét tartalmazza, képesek tönkretenni? Milyen ványadt lelkivilága van annak a traktorosnak, aki azért, mert megfizetik, képes ezt a mocskos tettet végrehajtani? Meddig lehet még a munkáját, hivatását szerető magyarsággal még játszani ezt az aljas játékot? Sátáni, ami itt folyik. A lelkületemtől távol áll a bosszúállás, de már oda juttattak ezek a mindenre elszánt csirkefogók, hogy reménykedem, tevékenységükért elnyerik méltó büntetésüket! Lívia

  3. Egyáltalán mezögazdász volt ez az illetö????????? Nem lehetett volna leülni és megbeszélni, hogy ja bevetették a földet mardjon igy és amikor a termést begyüjtik akkor elszámolunk!!! Ugy nem csak akik bevetették hanem akik tudtak volna vásárolni belöle jol jártak volna.Három rész osztozott volna ebböl. De sok ember nem lát az orránál tovább. Ja meg az a nagy pökhendiség irigység ami most ural-
    kodik az eszem megáll.
    Esther Barany

  4. Lassan már minden “Nemzeti” vagy legalább is annak hívják?
    Uram bocsá’!!! Már csak a Nemzeti Italboltok és a Nemzeti vizeldék
    hiányoznak gyarmati sorban vergődő hazánknak.
    Vae victis!
    de Loviaguin Alexander

  5. Lívia megelőzött véleményével. Az én első reakcióm szintén az volt, hogy micsoda senkiházi aljas gazember lehet az a traktoros, amely (nem aki!) bármely hatalom parancsára (vagy még súlyosabb: önként, pénzért, előnyért) elvállal egy ilyen mocskos feladatot. Tudjuk persze, hogy mindig, mindenhol és minden aljasságra kapható férgek léteznek közöttünk (minden szinten!), de ha egy társadalom egészséges, ezeket a férgeket könnyen semlegesíti. Ha erre nem képes, akkor az a társadalom beteg, — NAGYON, NAGYON BETEG! Kis hazánkban most ez a helyzet. Kishantos, Kajászó csak tünete egy súlyos, talán halálos betegségnek. Ezt bizonyítja a választások “eredménye” is. Abban az országban, ahol egy sokszorosan leszerepelt liberálbolsi összegányolt csürhe ennyi szavazatot kaphatott, jócskán megelőzve az egyetlen valóban nemzeti pártot, abban az országban már bármi megtörténhet. És meg is fog történni. A “jogállami demokratikus önkény” már semmiféle önmérsékletet nem tart szükségesnek, hogy legalább a látszatot fenntartsa, hanem hatalmát kíméletlenül gyakorolja akkor is, ha arra semmi szükség, és semmi ésszerű indok nincsen. Sajnos már reális esély sincs arra, hogy ez tragikus tendencia visszafordítható legyen. Március hatodikán ez a “lakosság” megadta magának a “kegyelemdöfést”. Innentől már a “devizások” sem számíthatnak semmi jóra,v két hét múlva a termőföld is szabad préda lesz, és beteljesül Simon Perez cinikus fenyegetése: https://www.youtube.com/watch?v=UPHCiGL6r-M
    Az a megérzésem, hogy egyetlen halovány reményünk már csak az lehet, ha a hamarosan bekövetkező bolygószintű események Magyarország, és a magyar nemzet számára pozitív mellékhatásokat is eredményeznek, de ezekért is nagy árat kell majd fizetnünk. Lásd a Nyirkai Jóslat vonatkozó részeit:
    http://www.lelekmod.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=86&Itemid=80
    Patmosz

  6. Részlet a Nyirkai Jóslatból, napjainkra vonatkozóan
    (Ne feledjük: 1948-ban jegyezték le!!!)
    “….Kettészakad a nemzet, lángra lobban az Ország. A lángot vér oltja.
    Oltalmazó rejtekhelyről gondoskodik, aki hallgat az Egekből sugallt igékre. A Holdfényes Asszony köreveteket épített, alattuk rejtekekkel. Kertekben sarjad az új élet.
    A vándor nép keserüli meg ocsúja garázdaságát. Ezeken nagyra nő a rájuk rakott szarv. Szítják, tüzelik őket távoli idegenek, akik vizeinket szomjazzák, földjeinket éhezik. Ezek egy része sivatag elöl fut,más részük tenger elöl menekül.
    Magyar magyart gyilkol, de a bika hátáról is ide lőnek a hét teve miatt. A nép fele elpusztul…”
    Patmosz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük