KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

NemzetEgyesítő Mozgalom alakult

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Megalakult, és a Szegedi Törvényszék bejegyezte a NemzetEgyesítő Mozgalom – röviden NEM Párt – szervezetünket, melynek alapvetései valamint az első bemutatkozó rendezvényünk meghívója lejjebb olvasható.
Kérlek benneteket, terjesszétek a hírt, hogy minél több magyar ember egymásra találhasson, és visszavegyük azt, ami a mienk! A jövőnket!
Áldás!

 

Dr. Kollár Lajos
jogász, magyarász, közíró,
a Szentkorona Eszme tudomány
kutatója
Örökre való kötést tettünk veled, magyarok földje, kötést tettünk és megpecsételtük azt vérrel és verejtékkel. Vérünkkel érdemeljük ki ezt a hazát, és verejtékünkkel tartjuk meg magyarnak. Bármennyi vért és verejtéket kívánjon tőlünk ez a föld, nem panaszkodunk miatta. Cserébe annyit kívánunk csupán, hogy asszonyaink termékenyek legyenek, gyermekeket szüljenek, akik továbbviszik ezt a kötést,  és boldogan ontanak vért és verejtéket ezért a földért, amikor mi már nem leszünk.
(Álmos vezér – a Vérszerződés megkötésekor, gróf czegei Wass Albert felidézésében)

Megalakult a NemzetEgyesítő Mozgalom (röviden a NEM Párt)!

Néhány a magyarság megmaradásáért és fejlődéséért elkötelezett ember megalapította a NemzetEgyesítő Mozgalmat, hogy felmutassa a politikai lózungokba belefáradt tétovázóknak, hogy létezik még magyar gondolat, létezik még magyar.

Alapvetéseink:

Nemzetben gondolkozz, ne pártban!

A magyar nemzeti érdekek mindenek felett!

A politikát vissza kell adni az emberek kezébe, ezzel együtt a közhatalmat is a nemzetnek kell közvetlenül gyakorolnia, nem a politikusoknak!

Az országgyűlésbe nem képviselőket, hanem követeket fogunk küldeni, számon kérhető, konkrét feladattal, ami csak a nemzeti érdekek talaján állhat, és nem részérdekek – pártérdekek – határozzák meg a nemzet jövőjét!

A Szentkorona Eszme értékrendjének visszaállítása a garanciája a nemzet megmaradásának, ezért a nemzeti érdekek kifejeződésének a Szent Korona védelme alatt kell érvényesülnie!

Alulról szerveződő, magyar helyi közösségek összefogásából alakul ki az a szövetség, amely a magyar nemzeti érdekek összefogására képes közösségi erő!

Ez is érdekelheti:  Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon az iráni támadás után

Figyeld a híreinket, keresd a kapcsolatot a helyi nemzetben gondolkodó kisközösségekkel! Folyamatosan tájékoztatunk a fejleményekről!

Visszaszerezzük azt, ami a miénk – a döntést a saját sorsunkról, jövőnkről!

 

NemzetEgyesítő Mozgalom

NEM Párt

Pászti-Tóth Erzsébet

elnök

NEM Párt első fellépése, Szarvasi meghívó

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “NemzetEgyesítő Mozgalom alakult

  1. Tisztelt EURÓPAI BIZOTTSÁG! Code: EB-vizsglat-lezaro-valaszarol-170630

    Köszönöm, hogy tájékoztattak róla, hogy WHO ajánlásra alapozva, az Európai Uniós országokban, Magyarországon is, milyen konyhasó- és kálium dózisok fogyasztására biztatják fel a lakosságot, de a magyar lakosság védelmében nem azt kértem megállapítani, hogy milyen konyhasó és kálium dózisokat ajánl a WHO, a Stop só, MENZAREFORM és kosher BONSALT reklám. Ezeket tudjuk.

    Azt kértem Önöktől, hogy állíttassák le ezt a tiltott vegyi biológiai fegyver használatot az 1950-ben Nobel díjat kapott kutatók patkány- és ember kísérleti konkrét nátrium- és kálium dózis variációs hatás mérései alapján, amelyek bizonyítják a fenti ajánlások szerinti „reform konyhás sózás” magas vérnyomást és számos más betegséget előidéző, életrövidítő és ivartalanító, tehát fajirtó* hatását, s azt kértem, fogadják el jónak a Ringer infúziós desztillált vizes oldattal a vérbe jutó víz-, konyhasó- és kálium dózisok étkezéssel való bejuttatását, mivel a testnedvekben ugyanez a természetes arány!

    Dózisvariációs pontos mérések egyértelműen mutatják, hogy a műtrágyával és/vagy élelmiszerrel bejuttatott mérgező kálium többlettől a növények és az állatok és az emberek is elvesztik a stressztűrő- és környezet változáshoz alkalmazkodó képességüket. Utóbbiak elveszítik a szaporodó képességüket is. (Laboratóriumi mérés szerint spermadonornak jelentkezett 153 magyarból csak 3-nak volt elfogadható minőségű spermája!!)

    Tehát azt kértem az Európai Bizottságtól, hogy állítsák le a népirtást, amit WHO és magyarországi állami szervezetek a Stop Só, Menzareform szerinti nátrium- és kálium dózisokkal folytatnak, s hogy étkezéshez is írják elő a Ringer dózisai szerinti víz, konyhasó és kálium pótlást optimálisként!

    Beadványaim nem „Magyarország” hanem egy népirtó nemzetközi bűnszervezet elleni feljelentések. Jelen irat a „vizsgálat lezáró levelük” elleni jogos védelemként „megbízás nélküli” felülvizsgálati kérelem is, az illetékes nemzetközi bírósághoz. Ezúton tisztelettel kérem Önöket a hozzájuk hivatalból való továbbítására!

    Kérem, hogy csatolják az Önökhöz címzett összes beadványomat. A hazai rendőrségi és ügyészségi vezetők által a Szobon lévő Pest Megyei Kormányhivatalhoz küldött mintegy 230 lap bizonyíték anyagot is. (Ezt oldalanként 100 Ft másolási díj fizetés ellenében Rudnyánszkiné Barta Ildikó szakügyintézőtől tudják beszerezni.) Csatolják az Önök által alapul vett konkrét vegyi biológiai hatás mérési bizonyítékokat is. Azokat, amelyek alapján Önök megengedik a WHO által ajánlott korlátozatlan „sócserét”, a kálisó BONSALT egészségvédő étkezési sóként kosher tanúsítvánnyal ajánlását és – a Ringer oldattal bejuttatott napi 3 liter desztillált víz, 0,36 gramm kálium, 27 gramm konyhasó helyett – akármennyi víz mellé, akármilyen gyors bejuttatással napi minimum 4,7 gramm kálium és maximum 2 gramm nátrium (5 gramm nátrium-klorid konyhasó) étkezési pótlását írják elő („Stop só program, MENZAREFORM, Chips-adó”), s hogy az infúziókhoz alkalmazott tiszta desztillált ivóvizet életveszélyes méregnek híreszteljék, miközben a Talmud szerint a tiszta desztillált víz esővíz a legjobb ivóvíz és a jól sózott kenyérrel általános gyógyhatású!!

    Melléklet: Az Önök „vizsgálat lezáró” 2017. 06. 22.-i levele: „SANTE A2/NLD/sb(2017)3237840”

    Verőce, 2017. 07. 30.

    Köszönve segítségüket, tisztelettel:

    Tejfalussy András oknyomozó mérnök
    méréstudományi feltaláló, volt minisztériumi,
    országgyűlési, önkormányzati és tudományos
    akadémiai hatásmérés tudományi szakértő
    Agroanalízis Tudományos Társaság (pjt)

    Utóirat: Kinek az érdeke ez a fajirtás? Migrációs üzlet! Lásd 2 Mózes 23/20-33! Így rabolják el az ivóvíz rontással, kálisóval ételmérgezéssel és veszélyes állatok segítségével „kiölt” népek országait!
    Feltételezem nem közölték Önökkel, hogy miután mérések alapján bebizonyítottam, hogy hamisan vádaskodtak ellenem a hazai minisztériumi, ügyészségi és rendőrségi (állami) vezetők, elutasította a Kormányhivatal az általuk ellenem szervezett „gondnokság alá helyezési” eljárást. Belebuktak ebbe az ellenem szervezett újabb, 1977 óta már a 6. (!) politikai pszichiátria alkalmazási kísérletükbe is.

  2. Csak hogy képbe kerüljön mindenki a valósággal, és annak jelenleg legfontosabb aspektusaival, bemásolok egy jól összeszedett kommentet. Szánja rá mindenki az időt, és nézze, olvassa végig. Megéri.

    „Magyarország az új Palesztina. Ezt jó, ha mindenki tudja.

    Egykoron Palesztina is gazda, jól menő ország volt. A szisztematikus leépítés évtizedek alatt ment végbe, és most ott tartanak, hogy nyíltan mészárolják őket, úgy, hogy nincs katonaságuk sem, és megszállás alatt vannak.

    Mi, magyarok, hamarosan ugyanezt fogjuk megtapasztalni. Csak idő kérdése.
    De azt is tudni kell, hogy Magyarország „a legnagyobb ellensége” Izraelnek, amely (a cionista vezetés természetesen, mert vannak normális zsidók is) nyíltan vallja, hogy elfoglalja Magyarországot, az egykori Magyar Köztársaságot.

    Háttérinfó, nézze meg mindenki maga:
    Posta Imre 2009-ben elmondta a Budapest TV-ben, hogy mi az alaphelyzet most. Egy telefonáló telefonon keresztül mond egy nagyon érdekes dolgot (7 perc 32 mp-től).
    https://youtu.be/RiBMvz8c6j8?t=452

    Simon Perez, Izrael miniszterelnöke erősítette meg ezt az információt nyíltan:
    https://youtu.be/TIqqBM_jPOI?t=9

    Molnár Oszkár 2009-ben ezeket, amelyek most vannak Magyarországon:
    https://www.youtube.com/watch?v=PCHOW2yfFWg

    Az egykor gazdag, jól működő, tőkével rendelkező Magyarország leépítésének története, részletesen:
    https://www.youtube.com/watch?v=oCqxph1WdE4
    és
    https://www.youtube.com/watch?v=cJaOwm8KPQc

    A Magyar Köztársaság TUDATOS tönkretételének története részletesen (I-IV.):
    https://www.youtube.com/watch?v=8r2MyxYV0qE&list=PL1EAFB7B8B75C0075

    A titkosszoláglati KGB-s módszertan egy ország háború nélkül való leigázására, és elfoglalására (az egészet érdemes megnézni, minden világos lesz, ha megértitek, de ahol most megnyílik, ott egy nagyon fontos, manapság rendszeres jelenség magyarázatát kapjuk meg: a homoszexuális felvonulások titkát.):

    https://www.youtube.com/watch?v=b3OGLQvWqhc&t=2330s

    Az, hogy az Európai Uniót a cionisták irányítják egészen, az nyílt titok.
    Már az EU csatlakozás is úgy lett meglépve, hogy a Magyar nép NEM AKARTA. Népszavazás volt, és a több mint 7m emberből, alig 1,8 m válaszolt igennel.

    És a jelen. Most 2017. Hol tartunk?
    Most ott tartunk, hogy FEL AKARJÁK SZÁMOLNI MAGYARORSZÁGOT jogilag.
    Ugyanis: 2012 óta téma a MAGYAR PARLAMENTBEN IS az Európai Unió átalakítás EGYETLEN ORSZÁGGÁ, ahol az európai országok függetlensége, szuverenitása MEGSZŰNNE, és Brüsszel lenne az új központ.

    Videók a parlamentekből (a hang az egyik videóban nem hallatszik az első 10 mp-ben, de később MINDEN hallható, elcsúszva):
    https://www.youtube.com/watch?v=R8vJjGm1-lo
    és
    https://www.youtube.com/watch?v=YCmVzlGH6_A

    Összegzés:
    Miközben elterelik az emberek figyelmét a migrásnkérdéssel, és minden lehetséges apró problémával, közben titokban már 2012 óta a parlamentekben tárgyalják Magyarország megsemmisítését. jogilag is és gyakorlatban is.
    Jogilag úgy, hogy beolvasztják az Európai Egyesült Államokba, gyakorlatban pedig úgy, hogy 2011 óta már a termőföldek és a vízkészlet is fel lett vásárolva a zsidó cionista nagytőke által, és a FlDESZ kormány szimpatizánsai által, akik így lettek kőgazdagok.
    És a pofátlanság legteteje: mindeközben, gyakorlatban kilakoltatják az összes devizahitelest, akinek a házai már ÁRVERÉS ELŐTT megvásárolható, de csak a kevésbé jók, mert a jobbakat a zsidók számára, akik már 10 éve tömegesen települnek befelé – fenntartják, és fillérekért adják oda.
    Videó: https://www.youtube.com/watch?v=DzKh68R2z2Y

    És végül: Nyírtass. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, egy kis falu. Ebbe 2006-tól kezdve tömegesen kezdtek települni a zsidók. Tömegesen.
    https://www.youtube.com/watch?v=5s5_gpvoROA&t=12s
    Az előző sorban lévő videónál nincs hang. Azért nincs, mert lenémították. De hogy mit is mondott benne? Először is a fickó MAGYARUL SZINTE BESZélNI SEM TUDOTT RENDESEN, és arról áradozott, hogy NYÍRTASS MÓZESNEK VALAMILYEN SZENT HELYE VOLT. A lényeg annyi, hogy Szabolcs megy Magyarország legszegényebb megyéje volt mindíg – mostmár tudjuk, hogy miért volt szánt szándékkal nyomorban tartva: hogy ha eljön az idő, ide kezdjenek el betelepülni. Ez el is kezdődött.

    Érdekes egybeesés: Nyírtass és a hírekben mostanában sokszor előforduló „keleti felcsút”: Kisvárda (Seszták Miklós fejlesztési miniszter itt nőtt fel) alig kb. 20 km távolságban van egymástól, mint ahogy a hírekben megfordult Gyulaháza is, ahol az Űrközpontot tervezték megvalósítani óriási összegekből, ami kb 15km-re van Kisvárdától. Megint másik: Fényeslitke, amely megint a hírekben volt: ide most építenek „Kóser Logisztikai Központot”, ahonnan az egész világon mindenhova fognak exportálni zöldségeket. Fényeslitke Kisvárdától 10km-re van: kvázi az ELSŐ FALU KISVÁRDA MELLETT.

    Ide vezetett a termőföld szabaddá tétele: a zsidó cionisták felvásárolták, és így foglalják el Magyarországot.
    De hogy teljes legyen a kép: ismerjük meg a zsidó TALMUDOT, és lássuk, hogy milyen emberek is a Talmudista zsidók (a cionizmus alapja a Talmud):
    https://www.youtube.com/watch?v=z_qVzlAPGw8

    Ez az utolsó videó KÜLÖNÖSEN AJÁNLOTT, de 18+!!!:
    Hogy is áll az Izrael-Palesztin viszony? Ki hogy áll? Mi is az igazság? Ki írt kit?
    https://www.youtube.com/watch?v=QrUPhWG5DKc

    Köszönöm hogy elolvastad.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük