Fotó: hidfo.ru

Fotó: hidfo.ru

A hivatalos statisztikák szerint 2015-ben ötszörösére nőtt a menekült-befogadó központok elleni támadások száma: 923 eset történt, a korábbi év 175 esete után. A statisztika szerint a menekülttáborok elleni támadások elkövetőinek 90%-a fiatal, büntetlen előéletű, szélsőjobboldali férfi, akik korábban még semmilyen összetűzésbe nem kerültek a rendőrséggel. A 2015-ben regisztrált támadások közül 177 volt fizikai erőszak, ebbe beletartozik számos gyújtogatás (menekülttáborok, migránsoknak kiutalt házak leégetése) és három gyilkossági kísérlet. A regisztrált esetek többsége nem-erőszakos cselekmény volt, ez alatt elsősorban nemzetiszocialista jelképek megjelenítését – graffiti formájában – kell érteni a menekülttáborok környékén, amit a német hatóságok súlyos bűncselekményként kezelnek.

A migránsok bűnelkövetése szintén exponenciális növekedést mutat, és a bevándorlás fokozódásával országszerte nőtt a szexuális indíttatású bűncselekmények és vagyon elleni bűncselekmények száma. Immár hivatalos statisztika is alátámasztja, hogy a befogadott migránsok lopnak, erőszakolnak; a belügyminisztérium összesítése szerint a 2015-ös év folyamán 402741 bűncselekményt követtek el külföldi állampolgárok.

Gyakorlatilag minden második, tavaly érkezett migránsra jut egy lopás, rablás, szexuális zaklatás vagy céltalan utcai erőszak.

Tehát általánosságban véve majdnem minden felnőtt korú férfi migránsra, mert a nők és kisgyermekek aligha követnek el nemi erőszakot.

A belügyminisztérium szerint emellett nagyságrendekkel magasabb az úgynevezett “gyűlölet-bűncselekmények” száma, de kérdéses, hogy ez erre vonatkozó statisztikát mennyire szabad komolyan venni, mert ebbe beletartoznak olyan bűncselekmények is, mint a migráns-ellenes falfirka.

Ugyanakkor, a belügyminisztérium adataiból kiderül, hogy a zsebtolvajlások 75,7%-át nem-német állampolgár követte el, és az emberölés, nemi erőszak terén szintén magasan felülreprezentáltak a migránsok az összlakosságon belüli arányukhoz képest. A belügyi statisztika szerint az erőszakos rablások 40,2%-át, a minősített lopások 43%-át is nem-német állampolgár követte el.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

Thomas De Maiziere német belügyminiszter szerint 2016-ban sem várható, hogy a migránsok elleni bűncselekmények száma csökkenjen: 2014-ről a 2015-ös évre az úgynevezett “gyűlölet-bűncselekmények” száma 77%-kal nőtt. Miközben a falfirkáktól vélhetően senkinek semmilyen bántódása nem esett, a migránsok bűncselekményei viszont megkeserítik a német lakosság életét:

Migránsbűnözés

Migránsbűnözés

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)