KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Németország, ha egyben akar maradni, akkor ki kell vonja magát az amerikai hegemónia alól

NIF: Csak Angela Merkel távozása után van esély arra, hogy Németország elkezdje a lépésenkénti, óvatos és körültekintő kivonulását az amerikai vazallusi státus alól. Németország ma úgy viselkedik, mint egy tüzelő szuka: az amerikai, tesztoszteron túltengésben szenvedő cion-kannak “fügig”, magyarul alávetetten engedelmes-szófogadó, és újra és újra várja a “megtermékenyítő” behatolást.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Oroszország az egyetlen ország, ami esélyt adhat Németországnak arra, hogy a közeljövőben kivonja magát az amerikai érdekszférából. Emiatt Washington külpolitikájának részévé vált az orosz veszély hangoztatása, és az európai országok Moszkva ellen fordítása.

Andranik Migranyan, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Intézetének professzora szerint a NATO globális tevékenységének köszönhetően egy sajátos helyzet állt elő Európában, melynek lényege, hogy Európa vezető hatalma – Németország – ma már nem tud elég erős, nem amerikai befolyás alatt álló szövetségeseket találni ahhoz, hogy az Egyesült Államoktól független politikát folytathasson. A professzor szerint a nemzetközi kapcsolatok mai rendszerében Oroszország az egyetlen olyan hatalom, amely lehetőséget teremthet arra, hogy Berlin az amerikai befolyást egy másik nagyhatalom irányába épített kapcsolatokkal ellensúlyozza, és ezzel a függetlenedést lehetővé tévő külpolitikai mozgástérre tegyen szert.

Migranyan a Stratfor alapítójának kijelentésére válaszként tette ezeket a megállapításokat. George Friedman nemrég a Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilapnak adott interjút, melyek során kifejtette, hogy Washington közelről figyelemmel kíséri az Oroszország Németország közti kapcsolatokat, és mindent el fog követni annak érdekében, hogy megakadályozza Berlin és Moszkva szövetségre lépését.

Migranyan az interjú során elhangzottakat kommentálva kijelentette, hogy Németország számára ma nem adottak a feltételek ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államoktól független politikát folytathasson. Elmondása szerint ennek ellenére a közeljövőben Németország és számos európai ország számára lehetőség nyílik arra, hogy saját mozgásterüket megnöveljék, és Washington befolyásának ellensúlyozásával valós szuverenitásra tegyenek szert. Migranyan kijelentette, hogy ezt a folyamatot számos tényező segíti, beleértve a migrációs válságot is.

A professzor az Amerikai Egyesült Államok hegemón helyzete kapcsán kijelentette, hogy

semmi nem tart örökké, és Washington a közeljövőben elveszíti az európai országok feletti ellenőrzést.

A német napilapnak adott interjú során Friedman elismerte, hogy az amerikai külpolitika amiatt próbálja megakadályozni egy Berlin-Moszkva tengely kialakulását, mert ez Oroszországot és Németországot egyaránt megerősíti, miközben az Egyesült Államok ennek köszönhetően elveszítené befolyását Európa felett.

Washington az európai érdekszféra elveszítését saját nemzetbiztonságára leselkedő kockázatként kezeli, többek között ennek köszönhető, hogy a Washington-barát európai sajtóorgánumok magasabb fokozatra kapcsolták az oroszellenes propagandát, a Szovjetunióval kapcsolatos emlékek előtérbe hozását, és annak hangsúlyozását, hogy Oroszország katonai fenyegetést jelent Európára nézve. A hegemónia politikai és gazdasági támaszainak megbomlásával Washington kizárólag az Európában jelen lévő amerikai haderőre alapozhat, ha meg akarja őrizni fennhatóságát az európai országok felett. A nagyobb létszámú amerikai katonai erő Európába összpontosításához pedig az orosz fenyegetés hangsúlyozása – külső ellenségkép – szükséges.

Forras: hidfo.ru

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük