KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Németek tüntettek a gyűlöletbeszéd törvény ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A jobboldali tüntetők megpróbálják „lerohanni” a német igazságügyi minisztériumot a beterjesztett gyűlöletbeszéd-törvény miatt.

Right-wing protesters try to „raid” German Justice Ministry over hate speech bill

Published: 20 May 2017 | 11:48 GMT

Berlinben tiltakozásul egy beterjesztett törvényjavaslat miatt, amellyel a gyűlöletbeszéd ellen lépnének fel a közösségi médiában, egy német jobboldali mozgalom tagjai petárdákat hajigáltak és 10 méter magas létrával akartak feljutni pénteken az igazságügy minisztérium tetejére.

Káosz tört ki, amikor egy teherautó rohant át a Mohren utcán, ahol a minisztérium található, a rendőr épp, hogy félreugrott, jelentette a német napilap a Die Welt reported. Pillanatokkal később, az Identitárius mozgalom ((Identitäre Bewegung)) közel 50 aktivistája gyűlt össze az épület előtt és azt kántálta, hogy “Maas [Heiko Maas igazságügy miniszter] menned kell,” és “védett Európát, zárjátok le a határokat.”

A tüntetők egy létrát szedtek le a teherautóról és megpróbáltak bejutni az épületbe. A rendőrség a gyülekezési jog megsértése miatt letartóztatott egy résztvevőt.

„nagyon zűrzavaros volt,” mondta a rendőrfőnök az újságnak.

A csoportból 20 tüntető később ülő tiltakozást szervezett az elbarikádozott minisztérium előtt a “vélemény tilalma” ellen, jelentette a Die Welt.

A mozgalom elutasítja, hogy valóban megkísérelték volna megrohamozni a minisztériumot és egy tweet bejegyzésben kijelentik, hogy az akció csupán “szatirikus utcai tiltakozás” volt.

Eközben az út másik oldalán spontán náciellenes tiltakozás kezdődött. A Humbold egyetem hallgatói táblákat tartottak fel, melyeken ez volt olvasható: “Nácik kifelé” és “nincs határ, nincs nemzet, nincs kitoloncolás”.

A Identitárius Mozgalom – Identitarian Movement, amely körülbelül 500 tagot számlál, “hagyományos nemzeti értékeket” hirdet és határozottan ellenzi az illegális bevándorlást Európába. A mozgalom azt mondja, hogy a pénteki tiltakozást Heiko Maas igazságügyi miniszter és az általa beterjesztett törvény ellen tartották.

Ez is érdekelheti:  Magyar Pétert ismét feljelentették, most az Alkotmányvédelmi Hivatalnál

Pénteken volt a törvénytervezet első olvasata. A törvény arra kényszerítené a közösségi médiafelületeket, hogy a jogellenes és agresszív bejegyzéseket azonnal távolítsák el.

“Az igazságügyi miniszter, Heiko Maas nem tartja megfelelőnek a Facebook és Twitter már létező cenzúráját, és sokkal szigorúbb fellépésre szeretné rászorítani ezeket a társaságokat az ellen, amit a német kormány nem akar látni a közösségi hálózatokon,” nyilatkozta – a csoport.

Az identitáriusok legutóbb augusztusban kerültek a címlapra, amikor felmásztak a Brandenburgi Kapu emlékműre, és kifüggesztettek egy transzparenst ezzel a szöveggel: “Biztonságos határok, biztonságos jövő.”

A belföldi hírszerző ügynökség (BfV – Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal).figyelemmel kíséri bevándorlásellenes csoportot, hogy nem válik e egyre radikálisabbá, és nem sértik-e meg az idegengyűlölet elleni német törvényeket.

Public Muslim prayer in Munich scrapped amid fears of ‘right-wing violence’

“Számos jel utal egyes szélsőjobboldali személyek és csoportok és az identitáriusok közötti kapcsolatokra, amely azt engedi feltételezni, hogy a mozgalom szélsőjobb befolyás alá került,” mondta márciusban Hans-Georg Maaßen, BfV elnök a Funke médiacsoport újságjainak.

A múlt hónapban a német kormány elfogadott egy új törvényjavaslatot a gyűlöletbeszéd és az álhírek elleni harcra, amely szerint a közösségi hálózatoknak súlyos bírsággal kell szembenézniük, ha nem távolítják el azonnal az agresszív tartalmakat.

A kritikusok azzal vádolták a jogszabálytervezetet, hogy sérti a szólás szabadságát. Maas előterjesztésének határozottan az a célja, hogy rákényszerítse a nagy hálózati szolgáltatókat, mint a Facebook, és a Twitter, hogy jobban figyeljenek oda, milyen tartalmat tesznek ki a felhasználóik, és arra, hogy azok megfeleljenek a német törvényeknek.

Az indítványozott törvénycsomag – proposed legislation kimondja, hogy “nyilvánvalóan agresszív” tartalmat annak bejelentése után 24 órán belül törölni kell, ha nem lehet egyértelműen sértőnek megítélni a bejegyzést, akkor egy héten belül kell eltávolítani, amennyiben bebizonyosodik, hogy törvényellenes.

“A közöségi hálózat szolgáltatói a felelősek, ha platformjaikat visszaélésszerűen gyűlölet bűncselekmények és hamis hírek terjesztésére használják,” írta Maas a Bloomberg-nek egy email-ben

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

A tavalyi terrortámadások után, márciusban a német parlament jóváhagyta azt a módosítást, ami megkönnyíti a videómegfigyelést olyan nyilvános helyeken, mint a bevásárlóközpontok vagy a stadionok.

A módosítás bírálói azt állítják, hogy ez megteremti a feltételeit az “indokolatlan és alaptalan tömeges megfigyelésnek” és a német alkotmánynak való megfelelése is “kérdéses,” mondta Konstantin von Notz, a Zöld párt parlamenti képviselője a német Netzpolitik.org hírportálnak, hozzátéve, hogy az új módosítás homályos megfogalmazása “zöld utat ad” a hatóságoknak.

Fordította: Urthvas Bethad

Forrás: RT hírek

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Németek tüntettek a gyűlöletbeszéd törvény ellen

  1. Így korcsosul a világ, se sava se borsa, a véleménynek tisztesnek kell lenni, és akkor bírálhatunk is, de hogy csak azért mert valami nem tetsző és ezt elmondom, ezért, megbüntessenek, nagyon beteg dolog, mindenki csak szépelegjen, ha kell, ha nem, hát kiráz tőle a hideg, sosem szerettem nagyon a németeket amúgy, olyan pökhendiek voltak, most meg az a pár tüntető kivételével csupa mulyaság az egész országuk. Tele vannak bevándorlókal, lassan már németül sem fognak tudni

  2. Van egy olyan sanda gyanúm,hogy azok a németek németországi zsidók – egyébként pedig a holotörvény óta már semmin nem csodálkozok.
    H.B.
    “a demokrácia túl értékes ahhoz, hogy ezt a nép kezébe adjuk”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük