Hirdetés

Nem parlamenti helyet, jogot követel a gazdák Nagygyűlése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kajászó-2014-02-02-01

A Gazdatanácsok Szövetsége megalakulásának első évfordulóján, 2014. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, Összefogás a Magyar Földért és Vidékért címmel rendezett Nagygyűlést Kajászón, a Kajászói Gazdatanács, a Gazdatanácsok Szövetsége, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Fejér Szövetség.

A közéletet korlátlanul eluraló pártpolitikától, s a mögöttes háttérhatalom profithajhász spekulációitól haldokló magyar vidék és mezőgazdaság kis, közepes és családi gazdálkodóinak egyetlen pártok felett álló, alanyi jogú érdekérvényesítési lehetősége mára már csak a – helyi, települési Gazdatanácsok szervezésére és egységes (hangyabolyok sokaságán alapuló) országos szövetségének létrehozására egy éve alapított, s a helyi gazdák és közösségeik jogaiért állhatatosan küzdő – Gazdatanácsok Szövetsége. Ezért a Szövetség nem mond le a helyi birtokpolitikai döntésekben a helyi Gazdatanácsok egyetértési (és egyet nem értési – vétóés véleményezési jogáról a magyar föld, a gazdatársadalom egészét érintő döntésekben, vonatkozó törvénykezésekben pedig a Gazdatanácsok Szövetsége országos érdekképviseleti jogáról.

Tamási Béláné, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért elnök asszonya a Nagygyűlésen mutatta be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától – a megelőző hetekben – érkezett értesítést a Gazdatanácsok védjegyoltalmi lajstromba vételéről, melyet a Hivatal a napokban tett közzé hivatalos honlapján és értesítő leveleiben is. (Lásd: ITT !)
Rácz Sándor felejthetetlen beszédében elhangzott mondatai jelölték ki ennek a Szövetségnek a küldetését: 
“Nincs olyan politikai erő a világon, amelyik olyan jogosítványt kap, bármilyen párt legyen,(…) hogy egy népet az életfeltételeitől fosszon meg! Ne higgyetek politikának, ne higgyetek pártoknak, ne higgyetek államnak, mert ezt az ügyet, Nektek, a szántó, vető, földművelő népnek kell rendezni ahhoz, hogy emberi tisztességgel újra magyar életet lehessen teremteni a rónán!”

(Részlet Rácz Sándor beszédéből, Szolidaritási Nagygyűlés, Kajászó, 2012. december 1.)


A GAZDATANÁCS MAJD ELDÖNTI, ADJA A PARLAMENT HOZZÁ A JOGOT!

A Gazdatanácsok Szövetsége Nagygyűlésének felhívása

Elég volt a szabadnak nevezett szabados mandátumból! Ígéretekért csupán nem jár már IGEN szavazat!

1.  A Gazdatanácsok Szövetsége Nagygyűlése a magyar nemzet sorsa szempontjából végzetes fontosságú magyar anyaföld védelme érdekében már nem tartja elegendőnek a választásokra jelölteket állító pártok, választási szövetségek és képviselőjelöltek ígéreteit. A 2014. május 1-én lejáró földmoratórium okozta vészhelyzetre való tekintettel nem lát más megoldást, minthogy visszahívhatósági feltételhez kötött országgyűlési képviselők megválasztását támogatja csupán.

2. Ezért a Gazdatanácsok Szövetsége arra szólítja a Gazdatanács tagokat, a gazdatársadalom minden tagját és minden honfitársunkat, a választópolgárokat, hogy az ezévi országgyűlési választásokon csak azokat a képviselőjelölteket támogassák,azokra szavazzanak, akik az ezévi országgyűlési választás napját megelőző vasárnapig, március 30.-ig előzetesen, vagy a 2010-es választások alkalmával Fejér megyében megtartott „Képviselőjelölti Szerződés és Eskü”-höz hasonló rendezvény keretében márisvisszahívhatóságot vállalnak. Azaz polgárjogi szerződésre lépnek a Gazdatanácsok Szövetségével az eseményre meghívott és jelenlévő választóik, mint tanúk előtt. A polgárjogi szerződésben a jelölt kötelezi magát arra, hogy programja részekéntmaradéktalanul képviseli, hogy a parlament biztosítson a fennmaradáshoz elegendő jogot a helyi gazdatársadalom önszerveződő Gazdatanácsai számára, azaz képviseli az Anyaföldvédelmi Kerekasztal által kidolgozott nemzeti földtörvény koncepció VII. pontjában megfogalmazottakat (Lásd: ITT!), attól csakis a Gazdatanácsok Szövetségével egyetértésben tér el.Ellenkező esetben – a Szerződésben rögzített eljárási mód szerint eljáró és a Gazdatanácsok Szövetsége és a választópolgárok képviseletében – a szerződést aláíró személy kezdeményezésére önként lemond parlamenti mandátumáról. Ennél kevesebbért ne kérje senki a felhatalmazásunkat!

3.   A Gazdatanácsok Szövetsége ezért felhívással fordul minden a magyar föld és a vidék sorsáért aggódó és azok védelméért tenni akaró képviselőjelölthöz, hogy mutassanak példát és jelentkezzenek a Gazdatanácsok Szövetsége @-levél címén ([email protected]) a szerződés részleteinek tisztázása érdekében és minden honfitársunkhoz, hogy csakis azon személyekre szavazzanak majd, akik a (két héten belül a – http://gazdatanacs.blogspot.com – honlapon nyilvánosan felkínált) Képviselőjelölti Szerződés aláíróiként szerepelnek a honlap kifejezetten ezen célból nyitott nyilvános oldalán arcképükkel és egységes szerkezetű rövid életrajzukkal, képviseleti céljaikkal (jelölő, támogató szervezeteik megnevezésével).

A vészhelyzet és sok helyütt járhatatlanná fagyott útviszonyok ellenére is a Gazdatanácsok Szövetsége Nagygyűlése eredményesen zárult.

Az Anyaföldvédelmi Kerekasztal, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Fejér Szövetség és más, az összefogáshoz most csatlakozó közösségek, egyesületek megjelent képviselőinek támogatása mellett, a 11:00 órától 15:00 óráig tervezett időterjedelmet betartva erősítette meg tisztviselőit és a 2013. március 2.-i Küldöttértekezlet által – a működési alapelvekkel – kiegészített szövetségialapokmányokat és hozta meg határozatait a Gazdatanácsok Szövetsége legfőbb döntő szerveként, mint Gazdagyűlésként összehívott Nagygyűlés Kajászón.
A rendezvényről részletesen itt olvashatnak:
Nem parlamenti helyet, hanem visszahívható képviselők által garantált jogokat követelnek a gazdák

Tisztelettel és honfitársi összetartással:
Dr. Boór Ferenc

Gazdatanácsok Szövetsége titkársága

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás