KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nem lehet szolgálni egyszerre Istent és Mammont – Orbán élete legnehezebb feladata előtt áll

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Számít-e az, hogy a Jobbik bekerült a parlamentbe? Igen, nagyon is! Mindenki láthatja és hallhatja az „ördögi szélsőségeseket”. Mindenki láthatja, hogy kik alkalmasak valóban a kormányzásra. Nézhetik majd a tiszta arcokat, hallgathatják az értelmes beszédeket, és tudomást szerezhetnek kitűnő törvényjavaslatokról.  A többiek ezekben labdába sem rúghatnak.

Valóban élete legnehezebb feladata előtt áll Orbán Viktor. Nem lehet egyszerre szolgálni két úrnak, Istennek és Mammonnak. Tulajdonképpen ez az ember még soha életében nem dolgozott. Most majd fog! A nemzet legnagyobb ellenségévé a FIDESZ (vezérkar) vált, mivel az MSZP-től nem vártunk mást, hogy a többiekről már ne is beszéljünk. Még az SZDSZ se ment el, bennmaradt, csak most LMP-nek hívják. Tegnap este az LMP érdekében követhette el az OVB a törvénysértést, mivel nyilván nem volt még meg a biztos öt százalék.

Az LMP máris visszalép a FIDESZ javára? Vagy mégsem? Üzenetek a beavatatlan választóknak? Meg kell majd nézni, hogy hol és mennyien jelentkeztek be a lakóhelyüktől eltérő helyen való szavazásra Budapesten és vidéken. Az LMP a parlamentben is tudja támogatni a FIDESZT, amennyiben szükséges. Csak azt nem tudom, mit fognak ehhez szólni a FIDESZ keresztény szavazói. Az LMP egyébként egy olyan párt, amilyeneket szerte a világon, zöld felvezetéssel próbál mostanában létrehozni a globális elit.

A FIDESZ pireuszi győzelme olyan bukáshoz fog vezetni, amire még nem volt példa Magyarországon. Addigra a nemzet pedig megismeri az Új Erőt. Ami a Jobbiknak, mint politikai zászlóshajónak a feladata, ahhoz széles nemzeti támogatás szükséges. Hatalomra fog kerülni, talán nem is kell erre négy évet várni. Utána viszont az elit – főként gazdasági – blokádja idején is állnunk kell a sarat. Erre a nemzetet fel kell készíteni. Ne feledjük, hogy végül is a legnagyobb világi hatalommal kell példát mutatva szembeszállni. A Gonosz elsősorban minket akar eltiporni. Erre a felkészítésre a Jobbiknak most nem volt lehetősége. Ennek közérthetővé tételéhez ott kell lennie a parlamentben, adatokra, információkra van szüksége. Szűz Mária Medjugorjében egyszer azt mondta, hogy a magyaroknak két nagy hibájuk van. Az egyik, amelyik ide tartozik: a magyarok restek a jóra. Ebből lesz majd a fájdalmas kigyógyulás! Restek vagyunk a jót gondolkodni és cselekedni.

Ez is érdekelheti:  Veri az USA-t a Jóisten: Összeomlott egy híd Baltimore-ban, autók zuhantak a vízbe (videó - frissítés)

Ez már a politika terén a Jobbik szavazóbázisának nagy részére nem igaz.

ELINDULTUNK! A tetejében nem is most. A látványos indulás az EU szavazáson történt.

A nemzetnek lehetősége lesz megismerni és összehasonlítani az EU parlamenti képviselők munkáját is. Aki nézi a Jobbik TV www.jobbiktv.hu adását tudja, hogy milyen fantasztikus eredményeket ért már el a Jobbik, mindössze három képviselője és más népek képviselői milyen tisztelettel és szeretettel beszélnek róluk. Pió atya jóslata kezd valóra válni. A minőség áttört, majd követi a mennyiség is.

A Megváltás művét egyetlen ember valósította meg! Az embernek úgy kell élnie, mintha minden rajta múlna, ám abban a tudatban, hogy minden Istenen múlik.

TÜRELEM!

Emőke

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Nem lehet szolgálni egyszerre Istent és Mammont – Orbán élete legnehezebb feladata előtt áll

  1. Az egész világ, az egész világgazdaság történetének legsúlyosabb válságát éli, pontosabban nyögi. Ez a válság nem a rothadó kapitalizmus objektív törvényeiből következik. A válság tervezett és szervezett pénzügyi manipuláció eredménye. A célja az, hogy az amerikai és izraeli imperializmus háborús költekezése nyomán keletkezett óriási deficiteket szétterítsék a földgolyón és a deficit lehető legnagyobb hányadát a dollárövezetben senyvedő országokra, ezen országok népeire hárítsák át. Ennek törvényszerű következménye az érintett országok elszegényedése, társadalmi – biológiai leépülése, a népességszám alakulásának szabályozhatatlansága (népességfogyás – túlnépesedés).
    Magyarország halmozottan hátrányos helyzetben van. Számunkra gyorsított ütemű (!) népességfogyás van „előírva”, hogy az Izraelből elkívánkozók számára elegendő népesség nélküli föld jusson.
    A debreceni szívsebészeti klinika „ellátási körzetében”, 2006 augusztusától 2009 decemberéig, 70 „várólistás” szívbeteg halt meg műtéti ellátás nélkül. Utóbb pontosítva: a betegek átlag életkora 66 év volt. [Alig magasabb a nyugdíjkorhatárnál…] A várakozási idők átlaga 49 nap. A szélső értékek 2 nap – 278 nap (!).
    Ezeket az embereket, mint „várólistás nemzeti csoport” tagjait, megölték! Eseteiket ennek alapján kell vizsgálni a büntető törvény és a büntetőeljárásról szóló törvény szabályai szerint. A cselekmény a Büntető Törvénykönyv 155.§-a szerinti népirtásnak minősül. E bűncselekményt az követi el, aki valamely nemzeti …. csoport teljes, vagy részleges kiirtása céljából … c) a csoportot olyan élet feltételek közé kényszeríti, amelyek azt, vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik.
    Na mármost! Ha a magyar holokauszt sikerül, az azt végrehajtókról utcákat fognak elnevezni Judapesten és más zsidó városokban. Például: Orbán Viktor utca, héberül.
    De ha nem sikerül, mi lesz akkor?
    Nos akkor ítélőszék elé hurcolják a bűnösöket. Remélhetőleg az akkori bétékába ismét beiktatnak egy régi/új büntetési nemet…(kötél).

  2. Magunknak kell kézbe venni a saját védelmünket. Az ilyen férgeket, összefogottan, egyszerűen ki kell irtani. Orbán két hetet adott, hogy rendbe teszi a vidék védelmét. Ez lesz az első nyilvánvaló hazugsága. Rend Magyarországon csak a Jobbikkal lehet. Nemzet idegenek szavaztak Orbánra, hogy rohadnának meg. A mocsok, ezentúl még inkább mocsok lesz, nemhogy tisztulna minden, és javulna, Orbán csak a saját hatalmával törődik, meg azzal, hogy minél több zsidót tudjon beszivattyúzni az országba. Ezek teljes jogú állampolgárok lesznek egyből, minek okán a szavazati joguk is meg lesz, itt Magyarországon. 2004-ben már aláírtak egy egyezményt 500.000 zsidó befogadásáról, és ezek már itt is vannak, ha nem többen, és ez már tisztán 500.000 szavazat. Orbán nem a magyarokat képviseli, és többnyire nem magyarok szavaztak rá, hacsak nem azok, akik az elszámoltatástól félve, bűneiket Orbán védőszárnyai alá helyezve adták neki a voksukat. De ezek vannak kevesebben, többnyire idegen (Izraeli) nációjú, és cigány alja-fajúak szavaztak rá, pénzért, és csomagért vásárolva meg őket.
    Isten mentsen meg bennünket a likudos Orbántól, ez nem miniszterelnök ez egy hazaáruló, kapzsi bűnöző, akit rövid úton ki kell iktatni a közéletből, a bandájával együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük