KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nem jött be a gazdatünti, a tanév elején kockás inges diákokkal buktatna kormányt a baloldal

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A politikai pedofília az az eljárás, amelynek során a szavazáshoz túl fiatal, a közéletet teljesen át nem látó kiskorúakat mozgósítanak politikai célok elérésének érdekében. Ki más is alkalmazhatná a módszert, mint a baloldal, akik az utóbbi időben folyamatosan demonstációkat szerveznek, abban reménykedve, hogy nálunk is sikerül kirobbantaniuk egy színes forradalmat, előszedték tehát az aduászukat: néhány megvezetett gimnazistát, akiket a tanárhiány elleni tüntetésen terveznek felvonultatni.

A márciusban többezres demonstrációt szervező Diákok a Tanárokért csoport szeptember 2-án Budapest belvárosában tart tanévnyitó tüntetést, emellett az ország összes diákját arra kérik, hogy viseljenek kockás inget az iskolai évnyitón, így vállalva szolidaritást a még mindig béremelésre váró tanárokkal – írja a Mandiner az Eduline nyomán.

A diákok a saját bőrükön érzik a problémákat, emiatt kérjük, követeljük, könyörgünk, hogy az illetékesek adjanak megoldást a tanárhiányra

– mondta az Eduline-nak Mihalics Lili, a budapesti Szent István Gimnázium diákja, a Diákok a Tanárokért csoport egyik vezetője. A diákszervezet szeptember 2-án „évnyitó tüntetést” tart Budapest belvárosában, szerintük ugyanis semmiféle javulás nem történt az oktatásban, miközben megoldást kellene találni a tanárhiányra, úgy kellene átalakítani a tananyagot, hogy az „tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű” legyen, az iskolákban pedig jobb körülményeket kellene biztosítani. A demonstráció a Szent István-bazilika előtt kezdődik majd délután négykor, ahonnan a menet a Belügyminisztérium felé veszi az irányt. A csoport azt is kéri a diákoktól, hogy aki teheti, kockás ingben jelenjen meg az iskolai évnyitón, így ugyanis közös kiállással kezdődhet a tanév.

 

 

Mandiner, Pesti Srácok; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok (illusztráció)

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük