KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nem bírná a börtönt: egy percet sem fog rács mögött tölteni Biszku – avagy: Betojt a vén tömeggyilkos (NIF kommentárral)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Biszku
Betojt a vén tömeggyilkos

Noha életfogytiglant kért az ügyészség a 93 éves Biszku Bélára, a volt kommunista belügyminiszternek azonban akkor sem kell majd börtönbe vonulnia, ha jogerősen elítélik. Az ok: nem bírná a börtönt – írja a Bors.

A háborús bűnökért első fokon öt és fél évre ítélt Biszku különös csúcsot állított fel azzal, hogy 93 évesen állították bíróság elé. Világrekorder lett, mert jelenleg ő a Föld legidősebb, háborús bűnökért perbe fogott vádlottja, akinek ügye még nem zárult le jogerősen. Elsőségét annak is köszönheti, hogy májusban, 91. életévében elhunyt a lengyel Jaruzelski tábornok. A kommunista politikus hirdette ki 1980-ban a szükségállapotot. Ellene két eljárás is folyt, igaz, tárgyalást már 2011 óta nem tartottak egyik ügyben sem. Az ok Jaruzelski gyógyíthatatlan betegsége volt. A 27 ezer zsidó haláláért felelős, egykori lágerőr John Demjanjuk felett 90 évesen mondtak ítéletet. Pere végeztével öt év börtönt kapott, ám betegsége miatt nem kellett bevonulnia. 2012-ben halt meg…

Biszku, ha jogerősen börtönre is ítélik, vélhetően megússza a fogságot. Méghozzá azért, mert – a Bors információi szerint – betegségei folytán nincs meg a minimális börtöntűrő képessége sem. A jogszabályok szerint ezekben az esetekben a büntetés végrehajtását fel kell függeszteni arra az időre, míg jobban nem lesz az elítélt. Biszku állapotát egy orvosi stábnak kell majd megvizsgálnia, amennyiben másodfokon is letöltendő szabadságvesztésre ítélik.

Az egykori belügyminiszter környezetéből a Bors úgy értesült, a férfi napjait budai otthonában tölti, időnként gyógykezeléseken vesz részt. A perről pedig úgy tartja, alaptalanul vádolják.

Forrás: Borsonline.hu, Pesti Srácok

NIF kommentár:

A vén tömeggyilkos még nem is régen hencegett a kamera előtt, hogy semmit nem bánt meg, és hogy akkor helyesen cselekedett!

Most, amikor felelnie kellene a tetteiért, rögtön a vénségére, meg nyavalyáira hivatkozik. A társadalmi igazságérzet azt diktálja, hogy az efféle bűnösök szenvedjék meg tetteiket. A kíméletlen gyilkosok önmaguk ítélték el önmagukat kíméletlenségükkel. Ebből nem szabad a társadalomnak lelkiismereti kérdést csinálnia, és nem szabad meghátrálni sem, tekintettel az áldozatokra!

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

Mivel Ő sem kegyelmezett senkinek annak idején, úgy gondolom, hogy vele sem szabad kivételezni. Ha meghal a börtönben, hát meghal. Na, és? Amúgy sem sok van már hátra neki, pár évvel előbb vagy utóbb,…. kit érdekel, hiszen egy kegyetlen, kíméletlen, tömeggyilkos emberről van szó. Most legalább átérezheti, mit éreztek azok a(z) (hozzá képest fiatal – emberek), akiket Ő a halálba küldött! Lehet, hogy éppen a börtön juttatná el az igazi bűnbánathoz, bűnvalláshoz, és megtéréshez. Isten bocsássa meg a bűneit, de csak akkor, ha őszinte bűnbánatot tart. Ezt természetesen Isten tudja is!

(NIF szerkesztő)

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Nem bírná a börtönt: egy percet sem fog rács mögött tölteni Biszku – avagy: Betojt a vén tömeggyilkos (NIF kommentárral)

  1. Nagyon egyszerűen meg lehetne oldani ezt a problémát! Ahogy a holokamú pénzeket se azok fizetik ki a zsidóknak akik állítólag részesei voltak, hanem a leszármazottak! Akkor itt is lehet ugyanezt az elvet, módszert használni! Az írmagját is ki kellene törölni ennek a patkánynak és a többi társának ahhoz megszabaduljon a Magyar nép ezektől!
    kató rudi

  2. Ez egy újabb zsidó maszlag.Zsidó a kormány,zsidó a(z) (i)gazságszolgáltatás – hogy lehet ebből igazságos döntés?
    H.B.
    „Hiszen hiába cserélik le a pufajkát Armani öltönyre, attól még mindig gyilkos kommunista zsidók maradnak.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük